Magyarul megjelent kánon könyvek idővonala

Kánon

 

 Itt olvasható a magyarul megjelent Star Wars könyvek hivatalos idővonala, beleértve az összes magyarul megjelent felnőtt és ifjúsági regényt, melyeknek időbeli elhelyezkedését a Lucasfilm Story Group határozta meg.

A regények adatlapján oldalszámként az szerepel, ahol a történet befejeződik, az utána következő reklámok, tartalomjegyzékek, stb. nincsenek beleszámítva. A fülszövegekben direkt meghagytuk a korabeli helyesírási hibákat.

(A listában nincsenek képregények és rövid történetek. Azokat egy másik menüpontban találod.)

Felnőtt regény Ifjúsági regény Gyerekkönyv Novelláskötet Enciklopédia Egyéb

 

Idővonal Regény címe Besorolás
YE 92 - YE 24 Dooku: Az elveszett Jedi Felnőtt regény
Jedi Cover

Szerző(k): Cavan Scott

Eredeti cím: Dooku: Jedi Lost

Megrendelés: [Online...]

Dooku főnemesi családba született, miután felismerték titokzatos képességeit az ifjú a Jedi Templomba került, ahol maga a legendás Yoda mester vezette őt végig az Erő útjain. A tanulás évei alatt Dookut egyre jobban lenyűgözi Lene Kostana Jedi mester munkája, aki felkutatja és tanulmányozza a Sithek régi ereklyéit, hogy a Rend felkészülhessen a Jedik ősi, halálos ellenségeinek visszatérésére. Vonzza őt a Jedik világa, felelősséget érez egykori otthona iránt, ugyanakkor erősen csábítják az ereklyék is. Vajon sikerül hűnek maradnia elveihez, miközben a galaxisra egyre jobban ráborul a sötétség? [Részletek...]

YE 39 Mester és tanítványa Felnőtt regény
01

Szerző(k): Claudia Gray

Eredeti cím: Master & Apprentice

Megrendelés: [Online...]

Qui-gon Jinn mestert felkérik, hogy legyen a Jedi Tanács tagja, így azonban nem folytathatná Obi-van Kenobi kiképzését, ezért vonakodik elfogadni a kinevezést. A Pijal bolygón új királynő kerül trónra, aki szorgalmazza egy hiperűr-útvonal megnyitását, amelyen keresztül távoli, elszigetelt világokkal építhetnek ki kapcsolatot. A javaslat diplomáciai vitákat vált ki, ezért a Tanács Qui-gon Jinnt és Obi-vant küldi a viszály elsimítására. A konfliktus azonban gyorsan elfajul, azt pedig még a harcedzett és bölcs mester sem tudhatja, hogy megbízhat-e Averrossban, Dooku gróf egykori tanítványában... [Részletek...]

YE 28 A királynő árnyéka Ifjúsági regény
01

Szerző(k): E. K. Johnston

Eredeti cím: Queen's Shadow

Megrendelés: [Online...]

Padmé az új királynő kérésére szenátorként folytatja népe szolgálatát, ám a Coruscanton zajló politikai csatározások és ármánykodás alaposan próbára teszik a Galaktikus Szenátus fiatal tagját. A hűséges udvarhölgyének közreműködésével Padmé egy időben két helyen is jelen lehet. Miközben a volt királynő a szenátusban küzd a Köztársaságért, Sabé a Tatuinra indul egy különleges küldetésre… Vajon az újdonsült szenátor képes lesz megvalósítani nemes terveit? Ehhez nemcsak a rátermettségében kétkedő politikusokkal kell szembenéznie, hanem a galaxis békéjét fenyegető sötét erőkkel is... [Részletek...]

YE 21 - YE 17 Katalizátor - Egy Zsivány Egyes regény Felnőtt regény
Katalizator Cover

Szerző(k): James Luceno

Eredeti cím: Catalyst

Megrendelés: [Online...]

Orson Krennic azt a feladatot kapja, hogy hozzon létre egy szuperfegyvert, még mielőtt az ellenség teszi meg ugyanezt. És ehhez régi barátja, Galen Erso, a zseniális tudós lehet a kulcs... Galen szakterülete az energia fókuszálása, és az eredményeivel nem csupán Krennic figyelmét hívja fel magára, hanem az ellenségét is, így a galaktikus konfliktus egyik döntő fontosságú alakjává válik. Galen és felesége, Lyra hisznek abban, hogy az eredményeiket jó célra fogják felhasználni, azonban Krennicnek más tervei vannak. A tudós segítségével végre valósággá válhat régi álma: a Halálcsillag... [Részletek...]

YE 20 - YE 19 Sötét tanítvány
Felnőtt regény
Sotettanitvany Cover

Szerző(k): Christie Golden

Eredeti cím: Dark Disciple

Megrendelés: [Online...]

Amikor Dooku utasítására a szeparatisták megsemmisítenek egy menekülteket szállító flottát, a Jedi Tanács úgy dönt, elérkezett az idő, hogy leszámoljanak a gróffal. Quinlan Vos Jedi mestert és a hírhedt Sith bérgyilkost, Asajj Ventresst bízzák meg a feladattal, hogy elpusztítsák a grófot. Ventress gyűlölete olyan erős korábbi mestere iránt, hogy még legősibb ellenségeivel is készségesen szövetkezik, hogy végezhessen vele. Kezdetben úgy tűnik, hogy ők a legalkalmasabbak erre az akcióra, ám kettejük ellentmondásos kapcsolata hamarosan veszélybe sodorja az egész küldetés sikerét... [Részletek...]

YE 18 Ahsoka
Ifjúsági regény
Ahsoka

Szerző(k): E. K. Johnston

Eredeti cím: Ahsoka

Megrendelés: [Online...]

Amikor a császár hatalomra jutásakor a Jediket könyörtelenül lemészárolják, a gyász és a bűntudat terhével küzdő Ahsoka teljesen magára marad. Egy távoli mezőgazdasági világon, a Raadán keres menedéket, de nem szökhet el a múltja elől. Amikor birodalmi csapatok szállják meg a Raadát, el kell döntenie, hogy részt vesz-e a harcokban, még ha ezzel el is árulja magáról, hogy Jedi. A döntései nagy hatással lesznek a körülötte élőkre és talán elvezetik őt valamihez, ami új reményt adhat az egész galaxisnak... [Részletek...]

YE 14 Sith Nagyurak
Felnőtt regény
Sithnagyurak

Szerző(k): Paul S. Kemp

Eredeti cím: Lords of the Sith

Megrendelés: [Online...]

Cham Syndulla, a twi’lek szabadságharcos régóta küzd már azért, hogy kiszabadítsa szülőbolygóját a Birodalom fennhatósága alól. Palpatine császár azonban nem akarja kiengedni a markából a Ryloth-t, és a Darth Vader kíséretében elindul, hogy személyesen tapossa el a lázadást. A támadás miatt Palpatine és Vader kényszerleszállást hajtanak végre egy erdő mélyén. Távol vannak minden lakott területtől, elszánt szabadságharcosok vadásznak rájuk, és a kapcsolatuknak olyan próbát kell kiállnia, mint még soha... [Részletek...]

YE 14 Tarkin
Felnőtt regény
Tarkin

Szerző(k): James Luceno

Eredeti cím: Tarkin

Megrendelés: [Online...]

A Köztársaság bukása után Wilhuff Tarkin gyorsan halad felfelé a ranglétrán, és semmitől sem riad vissza, hogy érvényre juttassa az akaratát. A Birodalomnak gyors és kegyetlen választ kell adnia a felkelő csoportok egyre gyakoribb támadásaira. Az uralkodó a legelszántabb híveit veti be a szabadságharcosok felszámolására: Darth Vadert, a félelmetes végrehajtót, valamint Tarkint, aki taktikai érzékével, ravaszságával és hidegvérű hatékonyságával képes arra, hogy kikövezze az utat a császári teljhatalomhoz… és az utolsó szálig kiirtsa a Birodalom ellenségeit... [Részletek...]

YE 13 Koréliai hajsza Ifjúsági regény
01

Szerző(k): Rae Carson

Eredeti cím: Most Wanted

Megrendelés: [Online...]

Han és Qi’ra a Korélián tengődő, semmirekellő utcagyerek, hatalmas ambíciókkal és merész ábrándokkal. A csillagok közé vágynak, de lehetőséget csak az alvilág kínál számukra. Hogy bizonyítsák rátermettségüket, mindketten vállalják Proxima úrnő megbízatását: egy, a Birodalom által kifejlesztett, különleges pajzsgenerátor tervrajzait kell megszerezniük. Azonban a terveket a Fehér Férgek mellett a Droid Gotra és a Kaldana Szindikátus is meg akarja kaparintani. Az árverés erőszakba torkollik, a balul elsült aukciót követően menekülniük kell, nyomukban a galaxis legelvetemültebb gonosztevőivel, és a rettegett Birodalommal... [Részletek...]

YE 13 - YE 10
Solo: Egy Star Wars történet Felnőtt regény
Soloregeny

Szerző(k): Mur Lafferty

Eredeti cím: Solo: A Star Wars Story: Expanded Edition

Megrendelés: [Online...]

Az ifjú Han arról álmodozik, hogy messze maga mögött hagyja az otthonát, a Korélia nevű, füstös iparvilágot. Amikor szökést kísérel meg a barátnőjével és bűntársával, Qi’rával. Ekkor találkozik a nagy tétekben játszó, ravasz Lando Calrissiannel, és hihetetlen módon barátságot köt az ingerlékeny természetű, Csubakka nevű vukival, és első ízben megpillantja a Millenium Falcont is. Hogy pénzt szerezzen tervei valóra váltására, csatlakozik egy nagy dobásra készülő kalózbandához. A tét nagy, a veszély még nagyobb, és az esélyek csapnivalóak. De Han Solónak soha, senki ne emlegesse az esélyeket... [Részletek...]

YE 13 - YE 0
A lázadás hajnala
Ifjúsági regény
Alazadashajnala Kanon

Szerző(k): Beth Revis

Eredeti cím: Rebel Rising

Megrendelés: [Online...]

Jyn Erso nyolc éves, amikor meggyilkolják az anyját, míg az apját elhurcolják, hogy a Birodalom szolgálatába állítsák. Elveszíti a szüleit, de nem marad teljesen magára. Saw Gerrera veszi maga mellé, a férfi, aki a legszélsőségesebb eszközöktől sem riad vissza a zsarnoksággal szemben. Jyn az elnyomás elleni küzdelmnek szenteli az életét, és hűséges társa lesz Saw-nak, de egyre veszélyesebb helyzetbe kerül. Miután egy korábban elképzelhetetlennek tartott árulással kerül szembe, ki kell találnia, hogy valójában miben hisz és ki az, akiben megbízhat... [Részletek...]

YE 11 - YE 2
Thrawn
Felnőtt regény
Thrawn Cover

Szerző(k): Timothy Zahn

Eredeti cím: Thrawn

Megrendelés: [Online...]

Miután birodalmi katonák kiszabadítják a száműzetésből, Thrawn halálos találékonysága és rendkívüli taktikai érzéke hamar felkelti a császár figyelmét. Habár szokatlan módszerei nem mindig nyerik el felettesei tetszését, birodalom szerte egyre többen csodálják. Egyik előléptetés követi a másikat és Thrawn egyre magasabbra emelkedik a ranglétrán, ám ennek ellenére tovább tanítja hűséges segédtisztjét Eli Vanto zászlóst a háború, a hadvezetés és a győzelem kivívásának titkaira. És bár Thrawn egyértelműen uralja a csatatereket, kiderül, hogy még sok tanulnivalója van a politika színterén... [Részletek...]

YE 11
Új hajnal
Felnőtt regény
Ujhajnal

Szerző(k): John Jackson Miller

Eredeti cím: New Dawn

Megrendelés: [Online...]

Amióta a Jedikre kimondták a halálos ítéletet, és menekülniük kellett a Coruscantról, Kanan Jarrus a Galaxist járja. Ám akarata ellenére belekeveredik a kegyetlen birodalmiak és néhány mindenre elszánt forradalmár konfliktusába. Hera Syndulla, a rejtélyes ügynök, valamint egy furcsa szövetségesekből álló kis csapat csatlakozik hozzá, hogy szembeszálljanak a Birodalommal. Miközben a Gorse bolygón teljes pusztulással fenyegető válsághelyzet bontakozik ki, össze kell fogniuk a császár egyik legfélelmetesebb küldötte ellen, hogy megmentsenek egy világot és annak lakóit... [Részletek...]

YE 11 - YU 5
Elveszett csillagok
Ifjúsági regény
Elveszettcsillagok Cover 3

Szerző(k): Claudia Gray

Eredeti cím: Lost Stars

Megrendelés: [Online...]

Thane Kyrell és Ciena Ree felvételt nyernek a Birodalmi Akadémiára, amivel gyermekkori álmuk válik valóra. Thane öröme azonban pillanatok alatt megkeseredik, mikor a saját szemével látja, milyen módszerekkel kényszeríti rá a Birodalom uralmát a galaxisra. Thane csatlakozik a Lázadók Szövetségéhez, lehetetlen helyzetbe hozva ezzel Cienát, akinek választania kell a Birodalom iránti hűsége, és régi barátja közt. Már csak az a kérdés, hogy miközben a barikád ellentétes oldalán harcolnak, megtalálják-e a módját, hogy megmentsék önmagukat és egymást – vagy darabokra szaggatják a galaxist... [Részletek...]

YE 6 - YU 3
Battlefront: Alkony század Felnőtt regény
Battlefrontalkonyszazad

Szerző(k): Alexander Freed

Eredeti cím: Battlefront: Twilight Company

Megrendelés: [Online...]

Vad polgárháború dúl a Galaxisban. A Középső Gyűrű világain birodalmi rohamosztagosok légiói küzdenek, hogy eltapossák az ellenállás utolsó lángjait is. A Lázadók Szövetségének alakulatai kemény harcok árán mélyen benyomultak a Birodalom területeire, ám egy napon a főparancsnokság elrendeli a visszavonulást. Az Alkony század eddig sorra vívta a véres, kimerítő harcokat, és most az utóvéd hálátlan feladata jut neki.Ám egy titokzatos szövetséges váratlan felbukkanása alapjaiban változtatja meg a helyzetet, és a Szövetség lehetőséget kap arra, hogy a visszavonulást ellentámadássá változtassa... [Részletek...]

YE 3
Leia, az Alderaan hercegnője Ifjúsági regény
Leiaalderaanhercegnoje

Szerző(k): Claudia Gray

Eredeti cím: Leia, Princess of Alderaan

Megrendelés: [Online...]

A tizenhat éves Leia Organa hercegnő szembe kerül eddigi életének legkomolyabb kihívásával. Ki kell állnia a Test, a Szellem, és a Szív Próbáját, hogy bebizonyítsa, méltó az Alderaan trónörökösi címére. Túlélőtúrákon vesz részt, elmélyül a politika tudományában, és segélyszállítmányokat visz birodalmi ellenőrzés alatt álló, ínségtől sújtott bolygókra. De nem csak a trónigénye miatt kell aggódnia. El kell döntenie, hogy az Alderaanon tölti le az életét, vagy felvállalja sorsát és a galaxis elnyomott népeinek szenteli az életét, akiknek egyre nagyobb szükségük van egy lázadó hősre... [Részletek...]

YE 2
Thrawn: Szövetségek Felnőtt regény
Cover

Szerző(k): Timothy Zahn

Eredeti cím: Thrawn: Alliances

Megrendelés: [Online...]

Az Ismeretlen Régiók peremén, a Batuu bolygón felbukkan valami, ami súlyos veszélyt jelent a Birodalomra - akár egy sötét felhő, de a következményei egyelőre kiszámíthatatlanok. A Császár a helyszínre küldi a legjobb ügynökeit: Vader nagyurat és Thrawn főadmirálist. A múltban Anakin Skywalker és Mitth'raw'nuruodo találkoztak már. A nagy kérdés az, hogy képesek lesznek-e fenntartani kényszerű szövetségüket, mialatt szembekerülnek egy olyan ellenséggel, amit talán még az erőiket egyesítve sem tudnak legyőzni... [Részletek...]

YE 1
Thrawn: Árulás Felnőtt regény
Thrawnarulas Cover

Szerző(k): Timothy Zahn

Eredeti cím: Thrawn: Treason

Megrendelés: [Online...]

Az uralkodó úgy dönt, hogy Thrawn csillagflottájának fejlesztése helyett egy félelmetes pusztító erővel rendelkező szuperfegyver megépítését támogatja, Krennic igazgató vezetése alatt. A főadmirális egy hatalmi harc kellős közepén találja magát, és rá kell ébrednie, hogy pozíciója veszélybe került... Mindeközben régi pártfogoltja, Eli Vanto aggasztó híreket hoz számára: Thrawn szülőbolygóját végzetes veszedelem fenyegeti. A főadmirálisnak választania kell a vérségi kötelék és a Chiss Birodalomhoz fűződő lojalitás, illetve a császárnak fogadott hűség között – ez a választás pedig mindenképp árulással ér fel... [Részletek...]

YE 0
Zsivány Egyes Felnőtt regény
Zsivanyegyes Cover

Szerző(k): Alexander Freed

Eredeti cím: Rogue One: A Star Wars Story

Megrendelés: [Online...]

Ahogy a Birodalom sötét árnya fokozatosan terjeszkedik, egyre aggasztóbb hírek érkeznek a galaxis minden részéből. A felkelők tudomást szereznek egy titokzatos fegyverről, mely a Birodalom által uralt űr mélyén épül. Ha egyszer elkészül, semmi sem állhat majd ellen neki, akár egész bolygók elpusztítására is képes lesz. A hírek szerint a rettenetes gépezet építése már a befejezéséhez közeledik. A felkelőknek minden eddiginél nagyobb szükségük lenne egy jelentős győzelemre, de ehhez a különös csapatnak meg kell szereznie a Birodalom új fegyverének terveit... [Részletek...]

YE 0 - YU 0
A hercegnő, a kalandor és a párafarmer Gyerekkönyv
Ahercegn Akalandoresaparafarmer Cover

Szerző(k): Alexandra Bracken

Eredeti cím: A New Hope: The Princess, the Scoundrel, and the Farm Boy

Megrendelés: [Online...]

A sötétség hulláma végigsöpört a galaxison, olyan megállíthatatlanul, hogy a legnagyszerűbb harcosok sem tudták feltartóztatni. Habár a Lázadók Szövetsége megnyert néhány csatát a Birodalom ellen, a remény lassan elhalványul. A birodalmiak készen állnak, hogy bevessék a valaha épített legpusztítóbb fegyvert: a Halálcsillagot. A lázadók utolsó reménysége egy három emberből álló különös szövetség: van közöttük egy hercegnő, egy kalandor és egy párafarmer... [Részletek...]

YE 0 - YU 0
Bizonyos szemszögből Novelláskötet
Bizonyosszemszogbol

Szerző(k): 43 író tollából

Eredeti cím: From a Certain Point of View

Megrendelés: [Online...]

Furcsa és csodálatos szereplők jelennek meg a mozivásznon, és elgondolkodtatnak minket... De vajon mi lehet az ő saját történetük? 43 író adta a vízióit ahhoz, hogy újra elmeséljük az eredeti Csillagok háborúja filmet. A negyven novella mindegyike újra bemutatja a film valamelyik jelenetét úgy, ahogyan azt egy-egy mellékszereplő látta. A Bizonyos szemszögből kiváló és sikeres szerzők és a Star Wars irodalom elismert mesélőinek írásait tartalmazza... [Részletek...]

YU 0
Battlefront II: Inferno osztag Felnőtt regény
Infernoosztag Cover

Szerző(k): Christie Golden

Eredeti cím: Battlefront II: Inferno Squad

Megrendelés: [Online...]

A Halálcsillag terveinek szégyenletes ellopása, s az űrállomás megsemmisítése után a Birodalom védekezésre kényszerül. De nem sokáig... A megtorlások sorát egy elit katonákból álló alakulat, az Inferno osztag kezdi meg, mely azt kapja feladatául, hogy kutassa fel és semmisítse meg a legendás Saw Gerrera szabadságharcosainak maradékát. Az Inferno osztag tagjai beépülnek közéjük, hogy belülről bomlasszák szét az árnyak közt tevékenykedő szervezetet. S miközben versenyt futnak az idővel, a küldetésük is egyre veszélyesebbé válik... [Részletek...]

YU 0
A csempész futása - Han Solo és Csubakka kalandja Gyerekkönyv
Acsempeszfutasa2 Cover

Szerző(k): Greg Rucka

Eredeti cím: Smuggler's Run: A Han Solo & Chewbacca Adventure

Megrendelés: [Online...]

A gonosz Galaktikus Birodalom felismerte, mekkora fenyegetést jelent a lázadás, és most minden lehetséges információt felkutat a galaxisban, ami felhasználható a szabadságharcosok végleges elpusztításához. Noha a yavini ütközetben ők mentették meg Luke Skywalker életét, a MILLENNIUM FALCON legénységének rövid együttműködése a lázadókkal a végéhez közeleg. HAN SOLO és CSUBAKKA abban reménykednek, hogy pénzjutalmukat átvéve rendezhetik egy régi tartozásukat... [Részletek...]

YU 0
A Jedik örököse
Felnőtt regény
Ajedik R K Se Cover

Szerző(k): Kevin Hearne

Eredeti cím: Heir to the Jedi

Megrendelés: [Online...]

A Halálcsillag elpusztítása nem csupán egy csapásra hőssé, de a Felkelők Szövetségének nagyra értékelt ügynökévé is tette Luke Skywalkert. Ennél jobb ajánlólevél pedig nem is kell ahhoz, hogy a Szövetség vezérkara egy különösen veszedelmes küldetést bízzon rá... A titkos feladat, hogy egy briliáns kódfejtőt mentsen ki a Birodalom karmai közül gyorsaságot, ügyességet, és mindenekfölött elszántságot igényel. Luke-nak minden eddiginél nagyobb szüksége lenne Obi-Wan Kenobi bölcsességére és útmutatására, de ezúttal csak saját magára, a barátaira, és az Erőre támaszkodhat... [Részletek...]

YU 0
A Jedi fegyvere - Luke Skywalker kalandja Gyerekkönyv
Ajedifegyvere2 Cover

Szerző(k): Jason Fry

Eredeti cím: The Weapon of a Jedi: A Luke Skywalker Adventure

Megrendelés: [Online...]

LUKE SKYWALKERT, a Halálcsillagot elpusztító pilótát hősként ünneplik, miközben ő csakis azt keresi, hogy X-szárnyúja műszerfala mögül hol segíthet a szabadságharcosoknak , és miként szolgálhatja a Szövetséget. Miközben a Vörös Osztag kötelékében repül, Luke mozgást érez az Erőként ismert rejtélyes energiamezőben. A farmerfiúból lett vadászpilóta elkezdi gyanítani hogy a sors egy másik ösvényt jelölt ki a számára... [Részletek...]

YU 3
Szóval Jedi akarsz lenni? Gyerekkönyv
Szovaljediakarszlenni Cover

Szerző(k): Adam Gidwitz

Eredeti cím: The Empire Strikes Back: So You Want to Be a Jedi?

Megrendelés: [Online...]

A Birodalom visszavág című klasszikus film átdolgozása. De több annál. Megtanulhatod belőle, hogyan válj jedivé. Talán nincs rá szükséged, hogy megtudd, hogyan kell lebegni, vagy azt, hogyan tudod érzékelni a környezeted minden apró részletét bekötött szemmel is. És lehet, hogy nem akarsz fénykardokról, gyilkos hólényekről és űrhajókról hallani. Vagy esetleg mégis érdekel egy ilyen történet? És véletlenül, de csak teljesen véletlenül azt is meg akarod tudni, hogyan válhatsz jedivé...? [Részletek...]

YU 4
Mozgó célpont - Leia hercegnő kalandja Gyerekkönyv
Mozgocelpont Cover

Szerző(k): Cecil Castellucci

Eredeti cím: Moving Target: A Princess Leia Adventure

Megrendelés: [Online...]

A Lázadók Szövetsége még mindig a Hoth bolygón elszenvedett megsemmisítő vereséget nyögi. Egyik különítményük Leia hercegnőt védelmezi, titokban bolygóról bolygóra kísérve a fenséget. Az alderaani Organa-ház utolsó élő örököse lévén Leia személyében a Birodalom - amely ellen a hercegnő oly régóta harcol - a szabadság szimbólumára is vadászik. A zsarnokság elleni küzdelem rengeteg lázadó életébe került. Mivel üldözői egyre közelebb férkőznek hozzá, Leia úgy határoz: ő maga is áldozatot hoz, nehogy nyom nélkül kivesszen a galaxisból a szabadság eszméje... [Részletek...]

YU 4
Ne becsüld alá a sötét oldal hatalmát! Gyerekkönyv
Nebecsuldalaasotetoldalhatalmat Cover

Szerző(k): Tom Angleberger

Eredeti cím: Return of the Jedi: Beware the Power of the Dark Side!

Megrendelés: [Online...]

Ez a jól ismert STAR WARS TÖRTÉNET: Jabba, Boba, Wicket, Rebo, Sarlacc, Nien Nunb, “EZ CSAPDA!”, ahogy Luke megpördül és elkapja a fénykardját, birodalmi robogók, Yoda, Yoda szelleme, rankor, a Falcon, Wedge, Lando, Luke, Leia, Han, Csubi, C–3PO, R2… és persze ott a Második Halálcsillag, az Uralkodó gonosz vigyora és Luke végső összecsapása Darth Vaderrel... Te és én, mi IMÁDJUK a Star Wars világát. Szóval csak nyisd ki a könyvet, és kezdd el olvasni. Fénysebességre felkészülni...! [Részletek...]

YU 4
Alphabet osztag Felnőtt regény
Alphabetosztag Cover

Szerző(k): Alexander Freed

Eredeti cím: Alphabet Squadron

Megrendelés: [Online...]

A császár halott. A Halálcsillag megsemmisült. A Birodalom flottája vereséget szenvedett és szétszóródott a galaxisban. Yrica Quell egykoron a Birodalom hadiflottájában szolgált, de a háború végén sok katonához hasonlóan dezertált. A Birodalom bukását követően nem találja helyét a galaxisban, mígnem a sors lehetőséget kínál a számára, hogy vezekelhessen régi bűneiért. Caern Adan, a felkelők egyik hírszerzőtisztje ajánlatot tesz neki: állítson fel és vezessen egy különleges vadászosztagot, amelynek feladata egy volt birodalmi pilótákból álló elit alakulat, a Shadow Wing felkutatása és megsemmisítése. [Részletek...]

YU 4
Utóhatás Felnőtt regény
Utohatas Cover 2

Szerző(k): Chuck Wendig

Eredeti cím: Aftermath

Megrendelés: [Online...]

A Peremvidék egyik eldugott zugában, az Akiva bolygó fölött csillagrombolók gyülekeznek. A közelgő veszélyről csak Wedge Antilles kapitány szerez tudomást, ő azonban fogságba esik. Norra Wexley, az egykori felkelő pilóta az egyetlen, akihez elér segélykérő üzenete. Azt azonban ő sem tudja, hogy milyen közel van az ellenség, és mekkora veszedelem fenyegeti őt és bajtársait. Mert a Birodalom leghatalmasabb, életben maradt hadura elérkezettnek látja az időt, hogy visszaszerezze mindazt, ami jog szerint őt illeti, és egy új háború lépéseit megtárgyalni érkezik az Akivára... [Részletek...]

YU 5
Utóhatás: Adósság Felnőtt regény
Utohatasadossag Cover

Szerző(k): Chuck Wendig

Eredeti cím: Life Debt

Megrendelés: [Online...]

A Császár halott. A birodalmi erők egyik csatát a másik után vesztik el, s az Új Köztársaság felemelkedésével egyre többen érezik úgy, hogy a remény visszaköltözött a galaxisba. Han Solo számára pedig ez azt jelenti, hogy végre elérkezett az ideje, hogy törlessze régi adósságát, és segítsen Csubakkának felszabadítani a vukik szülővilágát, a Kashyyykot. Eközben Norra Wexley és társai a galaxis egyik végétől a másikig hajszolják Rae Sloane admirálist és a megmaradt birodalmi vezérkart... [Részletek...]

YU 5
Utóhatás: A Birodalom vége Felnőtt regény
Utohatasabirodalomvege Cover

Szerző(k): Chuck Wendig

Eredeti cím: Aftermath: Empire's End

Megrendelés: [Online...]

Az endori csata megtörte a Birodalom hatalmát, erőinek maradéka szétszóródott a galaxisban. Ám a felkelőknek a győzelmet követő hónapokban sincs könnyű dolguk. Mialatt a birodalmi flotta a Jakku körül kering, köztársasági vadászgépek tartanak a bolygó felé, hogy befejezzék azt, amit az Endornál elkezdtek. Norra és társai pedig egyenesen beleszáguldnak egy eget-földet felperzselő, apokaliptikus ütközetbe – egy csatába, amely egyszer s mindenkorra meghatározza a galaxis lakóinak jövőjét... [Részletek...]

YU 7
A végső dobás Felnőtt regény
Vegsodobas Cover

Szerző(k): Daniel José Older

Eredeti cím: Last Shot

Megrendelés: [Online...]

Az Új Köztársaság két leghíresebb gazfickója oly hosszú idő óta első ízben ismét együtt indul küldetésre, egy fiatal, tehetséges pilóta, és egy ewok kódfejtő társaságában, de természetesen elkíséri őket Han legjobb és legszőrösebb barátja is, valamint egy vonzó nő, aki iránt Lando olyasmit érez, mint még soha, senki iránt. Nagy és veszélyes utat kell megtenniük, és fel kell tárniuk a múlt titkait, mielőtt Gor, eszelős találmányát felhasználva mindörökre átformálja a galaxist... [Részletek...]

YU 28
Vérvonal Felnőtt regény
Vervonal Cover

Szerző(k): Claudia Gray

Eredeti cím: Bloodline

Megrendelés: [Online...]

Leia hercegnőnek - immár köztiszteletben álló szenátorként - új veszélyekkel kell szembenéznie, amelyek könnyen megbéníthatják vagy megsemmisíthetik a fiatal és törékeny demokráciát. Alvilági kiskirályok, alattomos politikusok, és a Birodalom megmaradt hívei keltenek zűrzavart szerte a galaxisban. A cselekvésre vágyó politikusok egy új tisztség megteremtésében látják a megoldást. Azt remélik, hogy az első szenátor képes lesz erős kézzel kormányozni a megosztott galaxist... [Részletek...]

YU 34
Phasma Felnőtt regény
Phasma Cover

Szerző(k): Delilah S. Dawson

Eredeti cím: Phasma

Megrendelés: [Online...]

Az Absolution csatacirkáló mélyén Cardinal, a vörös páncélos rohamosztagos kínvallatásnak veti alá az Ellenállás egyik elfogott kémét. A titokzatos százados Phasma múltját akarja megismerni abban a reményben, hogy rábukkan egy rég eltemetett botrányra, árulásra vagy gonosztettre, amit aztán felhasználhat gyűlölt riválisa ellen.És mialatt hol ellenáll, hol megnyílik, és minden egyes részletért cserébe alkudozik, hogy életben maradjon, a százados lassan megismeri a kifürkészhetetlen Phasma életének lebilincselő történetét. Ám ez a tudás halálos veszélyt jelenthet Cardinal számára... [Részletek...]

YU 34
Az Ébredés előtt
Gyerekkönyv
Azebredeselott Cover

Szerző(k): Greg Rucka

Eredeti cím: Before the Awakening

Megrendelés: [Online...]

Árny vetült a galaxisra. A remény és béke univerzumát most a félelem és a háború felhői borítják. Az ELSŐ REND egyre gyarapodik, hatalma növekszik, és az ÚJ KÖZTÁRSASÁG képtelen megállítani. A galaxis milliárdszor milliárd lakója közül hárman e viszály kellős közepén találják magukat. Mindhárman fontos szerepet kapnak a jövő alakításában. Mindhárman szembenéznek a sötétséggel. Ezek az ő történeteik, amelyek AZ ÉBREDŐ ERŐ előtti napokban, hetekben és hónapokban játszódnak... [Részletek...]

YU 34
Star Wars VII. rész: Az ébredő Erő Felnőtt regény
Azebredoero Cover

Szerző(k): Alan Dean Foster

Eredeti cím: Star Wars: The Force Awakens

Megrendelés: [Online...]

A történet visszarepít minket Leia hercegnő, Han Solo, Csubakka, C-3PO, R2-D2 és Luke Skywalker világába, közben pedig bevezet egy sor új, érdekes szereplőt. A béke még törékeny, és a Sithek gonoszságát nem könnyű eltörölni. Térjünk vissza abba a messzi-messzi galaxisba, és lássuk, mi történik, amikor az Erő ébredni kezd. Az ébredő erő regényváltozatában a filmből kimaradt extra jelenetek mellett sok plusz információt és részletes leírásokat találunk, ennek köszönhetően teljesebb képet kapunk a film eseményeiről és bepillantást nyerünk olyan részletekbe is, melyek a filmből nem derültek ki... [Részletek...]

YU 34
Canto Bight Novelláskötet
Cantobight

Szerző(k): Saladin Ahmed, Rae Carson, Mira Grant, John Jackson Miller

Eredeti cím: Canto Bight

Megrendelés: [Online...]

Üdvözöljük Canto Bightban, ahol egzotikus idegen lények, és leendő nagymenők tesznek kockára mindent annak érdekében, hogy vagyonokat keressenek. Vessük bele magunkat ennek a csalással és veszéllyel teli városnak az éjszakájába, pillantsunk be a Star Wars: Az utolsó Jedikben látható, fényűző kaszinóba négy novellán keresztül. Canto Bightban mindenki kedvére szórhatja pénzét, ide még nem értek el a zűrzavarba és háborúba süllyedő galaxis problémái. Az álmok itt valósággá válhatnak, és mindig, mindenki nagyban játszik. A fényűzés mellett azonban elkerülhetetlenül megjelenik a sötétség is... [Részletek...]

YU 34
Star Wars VIII. rész: Az utolsó Jedik Felnőtt regény
Thelastjedi Cover

Szerző(k): Jason Fry

Eredeti cím: Star Wars: The Last Jedi: Expanded Edition

Megrendelés: [Online...]

A Birodalom hamvaiból új veszélyforrás emelkedik ki. De új hősök is felbukkannak, akik fegyvert ragadnak, és akár az életüket is hajlandóak kockáztatni a galaxis lakóinak szabadságáért. Rey, Finn és Poe Dameron és még sokan mások összegyűlnek, hogy Leia Organa tábornok és az Ellenállás oldalán küzdhessenek. Ám az Első Rend parancsnokának, Snoke legfőbb vezérnek, és az ő végrehajtójának, Kylo Rennek óriási hadsereg és pusztító tűzerő áll a rendelkezésére és a fény bajnokaira talán a teljes megsemmisülés vár. Egyetlen reményük maradt csupán: az eltűnt legenda, Luke Skywalker Jedi mester... [Részletek...]

YU 34
Az Ellenállás újjászületése Felnőtt regény
Ellenallasujjaszuletese Cover

Szerző(k): Rebecca Roanhorse

Eredeti cím: Star Wars: Resistance Reborn

Megrendelés: [Online...]

A Ryloth dzsungeleitől a koréliai hajógyárakig az Első Rend árnyéka mindenhol egyre fenyegetőbb, és mindazok, akik elég bátrak ahhoz, hogy szembeszálljanak vele, szétszórva és elszigetelten folytatják küzdelmüket. Az Ellenállás megmaradt tagjainak át kell kelniük a galaxison, hogy új vezetőket keressenek, köztük azokat, akik hajdan segítettek a felkelőknek megdönteni a Birodalmat. Csatákat kell megvívniuk, és szövetségeket kell kovácsolniuk, hogy az Ellenállás újjászülethessen... [Részletek...]

YU 34
A galaxis peremén: A sors keze Ifjúsági regény
Asorskeze Cover

Szerző(k): Zoraida Córdova

Eredeti cím: A Crash of Fate

Megrendelés: [Online...]

Gyerekkorukban Izzy és Jules együtt mászták meg a Batuu szikláit. Aztán Izzy családja váratlanul elhagyta a bolygót. A lány szülei haláláig egyik helyről a másikra vándorolt a galaxisban. Távozása után tizenhárom évvel Izzy visszatér a szülőbolygójára, miután megbízzák egy rejtélyes csomag leszállításával. Nem akar sokáig a bolygón maradni, de Feketeorom kikötőjében beleütközik az egyetlen emberbe, aki még ennyi idő után is jelent neki valamit: Jules-ba. Ám Izzy megbízatása rövidesen félrecsúszik, és a két gyerekkori jóbarát menekülni kényszerül. Miközben az életükért küzdenek, az összes titkukra fény derül... [Részletek...]

Egyéb kiadványok


 Itt olvasható a magyarul megjelent, az idővonalhoz közvetlenül nem kapcsolódó egyéb kánon kiadványok listája, a megjelenés sorrendjében. A kánonba tartozó tartalmakat a Lucasfilm Story Group határozta meg.

Megjelenés Kiadvány címe Besorolás
2015 Lázadók: Képes útmutató Enciklopédia
Starwarslazadokkepes Cover

Szerző(k): Adam Bray

Eredeti cím: Star Wars Rebels: The Visual Guide

Megrendelés: [Online...]

Visszatérés egy messzi-messzi galaxisba... Ismerkedj meg a főhősökkel és gonosz ellenfeleikkel, fedezd fel a sohasem látott járműveket és az eddig ismeretlen bolygókat! A könyv előszavát a sorozat egyik készítője, Dave Filoni írta, a kötet utolsó fejezetében pedig bekukkanthatsz a kulisszák mögé, és megtudhatod, hogyan készült az izgalmas... [Részletek...]

2015 Minden, ami Star Wars Enciklopédia
Mindenamistarwars Cover

Szerző(k): Ryder Windham

Eredeti cím: Ultimate Star Wars

Megrendelés: [Online...]

Ellentétben az eddig kiadott hasonló típusú Star Wars könyvekkel, ez a fotókban és illusztrációkban gazdag gyűjtemény bemutat minden szereplőt, lényt, járművet, készüléket és helyszínt, mely felbukkan a filmekben. A könyv a filmek mellett a Star Wars: A klónok háborúja és a Star Wars Lázadók eseményeit is feldolgozza... [Részletek...]


Az értékeléshez be kell jelentkezned.
4/5 : 1 szavazat

Navigáció

Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000