darth_bane_trilogia_fekvo.jpg

Csillagromboló (Legendák)

Legendák

Közelről nem tarthatunk ki sokáig a csillagrombolókkal szemben!
- Ackbar admirális, az endori csata alatt. 

A csillagromboló egy kifejezés volt, amit egyrészt egy közepes méretű csatahajó ismertetésére használtak, amit a Galaktikus Köztársaság, a Galaktikus Birodalom, az Új Köztársaság, a Birodalmi Maradvány, a Szabad Szövetségek Galaktikus Föderációja, az Száműzött Szövetség, a Fel Birodalom és Darth Krayt Galaktikus Birodalma használt, másrészt általában erős fegyverzetű hadihajókra is használták.

 

A kifejezés abból az ideából eredt, hogy egy hadihajó eléggé erős volt egész naprendszerek elpusztításához, és nem feltétlenül a romboló hajótípusára utalt. Ennek ellenére a csillagrombolókra néha rombolókként hivatkoztak. Az egyik ilyen csillagromboló a Venator-osztályú csillagromboló volt a Galaktikus Köztársaságból. Az Anaxesi Hadi Egyetemrendszerben bármely 1 és 2 kilométer hosszúságú hadihajót csillagrombolónak osztályoztak, kivéve olyan eseteket, ahol a hajónak - annak ellenére, hogy a hossza egyezik-e egy nehézcirkálóéval vagy egy csatacirkálóéval - több vagy kevesebb fegyverzete volt az osztályánál vagy a szerepénél. Ilyenek például a 900 méteres Victory-osztályú és a 2.2 km-es Secutor-osztályú csillagrombolók. 

Jellemzők


Class IIA kifejezés a Régi Köztársaságból eredt, és olyan hajókra vonatkozott, amik képesek voltak egész csillagrendszereket elpusztítani az erős tűzerejükkel. A tőr alakú mintáról azt mondták, hogy ezt előmozdítja a tűzerő előre fókuszálása. Bármely hajót, ami megfelelt ennek a mintának, egy csillagromboló-osztálynak tekinthettek. Továbbá sok modellt úgy tervezték, hogy a nehézágyút a hajó oldalai felé szánták, akadályozva az egymásra való rálátást.

 

Pontosabb kifejezéssel élve a csillagrombolók voltak azok a viszonylag gyakori hadihajók, amik mellett eltörpültek a Galaktikus Birodalom szabvány hadihajó-méretű fregattjai és cirkálói, és kisebbek voltak a birodalmi csillagcirkálóknál. Az Executor leírása alapján, a birodalmi csillagromboló/csillagcirkáló elválasztó pontja a 3.8 kilométeres hosszúságnál volt. A rombolók általában körülbelül 10.000, vagy annál több főt tudott szállítani a fedélzetén.

 

A Klónháborúk alatt a csillagrombolók közepes súlyú hadihajóknak számítottak. Amikor a Birodalom idejében megnövelték a hadihajók méreteit, a csillagrombolókat kisebb hajókként jelölték meg a Birodalmi Hadiflottában. Harcban a csillagrombolók általában felülmúlták a kortárs rombolók tervezeteit, hasonlóan ahhoz, ahogy a csillagfregattok túlszárnyalták a kortárs fregatt osztályokat. A csillagromboló megnevezést általában olyan hadihajóknál használták, amik hosszában körül-belül 500 métertől nagyjából 3.8 kilométerig nyúltak, de az általános kifejezést sokkal nagyobb hajóknál is használták.

 

Miután a Galaktikus Birodalom hajnalán megalapították az Anaxesi Hadi Egyetemrendszert, a csillagrombolókat általában 1.000 és 2.000 méteres hossz közé osztályozták. Ugyanakkor, ha a kérdéses hajónak kevesebb fegyvere volt a szabvány osztályánál, és a hajó nagyobb is volt, (pl. a 2.200 méteres Secutor-osztályú csillagromboló), a hajót csillagrombolónak osztályozták.

 

A második Galaktikus Birodalom idejében a csillagrombolókat a kor egyik legnagyobb és legerősebb hadihajóinak tekintették, amik néhány mintát átvettek az olyan csillagrombolóktól, mint például az Executor-osztályútól, és tömör formájuk dacára teljesítették a nagy csatahajók szerepeit. Sok csillagromboló osztály a különböző korszakok hordozóként is bevethető volt. Ezeknél az eseteknél gyakran egy vagy számos csillagvadász rajt tartalmaztak. 

Történelem


Korai tervek

 

Leviathan Ebon HawkAz ék alakú hadihajók használata ősi irányvonalnak tűnik, ami a Galaktikus Birodalom felemelkedése előtti négyezer évre datálódik vissza. A modellek nem voltak kizárólagosak egyik kultúrában sem, gyakran lehetett látni belőlük a Galaktikus Köztársaságban és a Sith Birodalomban is.

 

Imperial NavyA yavini csata előtti 3.963-os évben dúló Mandalori Háborúk alatt egy Venatorhoz hasonló hadihajót vetettek be a Mandalori Újkeresztesek flottái. Ugyanebben a konfliktusban az ék alakú Interdictor-osztályú cirkálót és a Centurion-osztályú csatacirkálót alkalmazta a Galaktikus Köztársaság és később szolgált a Darth Revan által alapított Sith Birodalom hadiflottájában is. Ezen hajók közé tartozott például a Leviathan és a Ravager.

 

Az első tervezet, amire világosan csillagrombolóként hivatkoztak, a Harrower-osztályú csatahajó volt a feltámasztott Sith Birodalomból. Ez a tervezet Odile Vaiken nagymofftól származik a Birodalom katonai konstrukció részeként azon 1.300 év alatt, ami megelőzte a Nagy Galaktikus Háborút. Ezek a hajók történetesen a Köztársaság ellen harcoltak ebben a 28 éves konfliktusban.

 

Fejlesztések a Klónháborúk idején

 

Acclamator Side LandedA jellegzetes ék alakú csillagrombolók, amik a hajótípus nevével összhangban voltak, a későbbi Köztársasági Hadiflotta szolgálatában álltak a Klónháborúk környékén. Akkor a két leghíresebb változat a Victory I- és a Venator-osztályok voltak, amik masszívnak számítottak. Más köztársasági csillagrombolók, mint az Imperator- és a Tector-osztályok, rossz hírűvé váltak a Birodalmi Flottában való szolgálatukért. Az új csillagromboló tervezetek az Acclamator-osztályú rohamhajó sikereiből születtek. Ráadásul a Köztársaság akkori főkancellárja és a jövőbeli galaktikus császár, Palpatine megemlítette a Sith kompendiumában, a Sith-ek könyvében, hogy az akkor kifejlesztett csillagrombolók hasonlóak voltak a Harrower-osztályú csatahajókhoz.

 

Birodalmi és új köztársasági használat

 

A Birodalom idejében sok kisebb és kevésbé független tőr alakú hajókat, mint az Immobilizer 418-as cirkálót és a Broadside-osztályú cirkálót gyakran hasonlították kis csillagrombolókhoz anélkül, hogy abba az osztályba sorolták volna azokat. A Broadside esetében visszasorolták 'csillagrombolóról' 'cirkálóra', mivel hiányzott nála a defenzív erő és mobilitás. Nagy részben a csillagrombolók képességei miatt Mon Mothma, a Lázadók Szövetségének vezetője megjegyezte, hogy ha a Birodalom széthull az Endor után, magában fogja hordani a kockázatot, hogy egy csillagrombolóval rendelkező birodalmi parancsnok hadúrrá lesz.

 

Míg a csillagrombolók voltak a legerősebb csatahajók sok olyan flottában, amik fregattokból és alacsony besorolású cirkálóból álltak, kísérő szerepet vettek fel, amikor a specializált csatahajók megjelentek a Köztársaság Hadiflottában, vagy nagyobb birodalmi hadihajók, mint az Executor-osztályúak mellett. Mind a Köztársaság, mind a Birodalom fenntartott egy olyan, a csillagrombolókénál erősebb hajókból álló hajórendszert, ahol csatacirkálóktól kezdve a szuper csillagrombolóig terjedtek az osztályok. A Klónháborúkban szerzett csillagrombolók népszerűségére és a "Szuper-osztályú csillagromboló" nevére építve, sok ilyen hajóra a "szuper csillagromboló" katonai kifejezéssel hivatkoztak (néha elhagyva a "szuper" előképzőt). A Birodalom Hadiflotta körül-belül 25.000 birodalom csillagrombolóval rendelkezett a fennállása alatt.

 

Az Új Köztársaság is alkalmazta a tőr alakot a későbbi csillagromboló-sémáikban. Ugyanakkor nem minden hajót neveztek csillagrombolónak, ami az ékformát viselte.

 

PellaeonStarDestroyerLegacyEraSeanCookeA korok alatt lévő legjelentősebb csillagromboló-gyártó üzemek voltak a Kuati Hajógyár, a Rendili Hajógyár és a Köztársasági Mérnöki Vállalat.

 

Későbbi formák

 

Még ha a Galaktikus Szövetség folytatta is a csillagrombolók gyártását, később úgy döntöttek, hogy az új hajóikat "csatacirkálóknak" nevezik el, nehogy a nép a régi birodalmi terror szimbólumára asszociáljon. A Sith–Birodalmi Háború idejére az újjászületett Birodalom a bevetette a Pellaeon-osztályú csillagrombolót, amit a kor egyik legnagyobb és legerősebb hadihajójának jegyeztek fel, ami páratlan fegyverrendszerekkel volt megáldva. A Darth Krayt által irányított Sith Birodalom később megépítette a sokkal nagyobb és erősen felfegyverzett Imperious-osztályú csillagrombolót, az Imperioust, amit Gar Stazi vezetésével ellopott a Galaktikus Szövetség Maradványa, amikor az működésbe lépett. 

Ismert dizájnok


Aggressor DestroyerAggressor-osztályú csillagromboló

 

Az Aggressor-osztályú csillagromboló egy kísérleti tervezés volt, aminek tervét és prototípushajóját a Zann Konzorcium ellopta és módosította. A Konzorcium kötelékében az Aggressor-osztályúak voltak az egyik legerősebb csatahajók.

 

BakuraDestroyerBakura-osztályú csillagromboló

 

A Bakura-osztályú csillagrombolót a Bakura építette a bakurai csata után, YU 4-ben. Egy Imperial II-osztályú csillagromboló reaktora köré építették és 850 méter hosszú volt. Három ilyen romboló vett részt a Középponti Állomásnál vívott csatában YU 18-ban.

 

Chiss csillagromboló

 

A chiss csillagrombolók tű alakú és 1.000 méteres hosszúságú hadihajók voltak, amiket a chissek építettek mézerekkel felfegyverezve. YU 36-ban a killikek ellen vetették be a Rajháborúban. A Kéz Birodalma is használt chiss csillagrombolókat az Exodo II feletti csatában YU 44-ben.

 

GladiatorClassStarDestroyer SWArmadaGladiator-osztályú csillagromboló

 

A Gladiator-osztályú csillagromboló egy kicsi csillagromboló-osztály volt, amit távoli rendszerek leigázására és rendfenntartásra használtak olyan peremvidéki világokon, ahol a Birodalom igazságszolgáltatása nem követelt nagyobb hajókat. 500 méter hosszú volt és nagy hangárterülettel rendelkezett a hajó elülső része környékén és egy hangárrésszel a hajóorrnál.

 

Imperial-osztályú csillagromboló

 

Az Imperial-osztály számos olyan csillagromboló modellből állt, amit a Kuati Hajógyár épített évtizedeken keresztül.

 

Imperial I SD ANHImperator/Imperial I-osztályú csillagromboló

 

Az 1.600 méter hosszú Imperator-osztályt a Klónháborúk elején építették, de főleg csak a Galaktikus Birodalom felemelkedése után vetették be. A Jedi Tisztogatás után az osztályt az Imperial névre nevezték át, de az eredeti neve néhány hivatalos dokumentumban fellelhető volt. Ez szimbolizálta a birodalmi uralom zsarnokságát és galaxis-szerte alkalmazták évtizedeken át, még sokáig a Birodalom bukása és mind az Új Köztársaság, mind a Galaktikus Szövetség megalapítása után is használták, amely államok sok hajót sajátítottak ki maguknak a saját hadiflottájuk bővítéséhez.

 

ISDImperator II/Imperial II-osztályú csillagromboló

 

Az Imperator II/Imperial II-osztályú csillagromboló évekkel az első modell után harcolt a fronton, néhány kozmetikai különbség volt köztük. A Birodalmi Hadiflotta mintájává vált, valamint néhány Imperial I-est átalakítottak, hogy jobban hasonlítson a második generációsra.

 

Alliance FlagshipImperious-osztályú csillagromboló

 

Az Imperious nevű Imperious-osztályú csillagrombolót a Mon Calamari Hajógyár építette Darth Krayt Galaktikus Birodalmának. Később, amikor befejezték, ellopta a Galaktikus Szövetség és a zászlóshajójuk lett.

 

Interdictor-osztályú csillagromboló

 

InterdictorClassSD EGTWAz Interdictor-osztályú csillagromboló számos csillagromboló dizájnját foglalta magába, és gravitációs kút-projektorokkal szerelték fel őket a kisebb Immobilizer 418-as cirkáló alapján.

 

Nebula/Defender-osztályú csillagrombolóNebula Class

 

A Nebula-osztály, vagy másképpen Defender-osztály drága és erős hadhajók osztálya volt. Csupán 1.040 méter hosszal rendelkezett, de a tűzerejük elég erős volt, hogy túlsúlyban legyen bármely ismert csillagromboló-osztállyal szemben egyszerre, és ki is tudott állni egy szuper csillagrombolóval is. Bár kisebb volt más csillagrombolóknál, a legénysége terhelése árán fegyverzettel látták el. Az energiakövetelményeik miatt nagyon költségesek voltak és viszonylag kis gyártási sorozattal rendelkeztek. Ennek dacára jól teljesítettek magi flották formájában a Yuuzhan Vong Háború alatt.

 

Pellaeon Class Star Destroyer SotGPellaeon-osztályú csillagromboló

 

A Pellaeon-osztályt több mint 100 évvel az endori csata és az első Galaktikus Birodalom bukásának kezdete után hozták létre. A Kuati Hajógyár gyártotta őket a Fel Birodalom számára az Imperial-osztály alapján, valamint tartalmazott néhány elemet az Executor-osztályú szuper-csillagrombolóból is. Később Darth Krayt Birodalmában is jelentős hajóként büszkélkedett.

 

Procursator Blown UpProcursator

 

A Procursator-osztály egy a Galaktikus Birodalom és az Új Köztársaság által alkalmazott osztály volt.

Providence-osztályú hordozó/romboló

 

A Providence-osztályú hordozó/romboló egy a Független Rendszerek Konföderációja által használt vezérhajó dizájn volt a Klónháború alatt. Páran a szeparatista csillagromboló néven illették.

 

Rejuvenator-osztályú csillagromboló

 

A Rejuvenator-osztály a Yuuzhan Vong Háború legvége alatt harcolt YE 29-ben.

 

RsdRepublic-osztályú csillagromboló

 

A Republic-osztálynak hosszú tervezési fázisa volt, egy új hadihajó projektként kezdve az Új Köztársaság hajnalán, de csak korlátozott számban harcolt a fronton az Árnykéz Hadművelet után. A hajókat számos különítménybe osztották szét valamikor a Fekete Flotta Krízis előtt. 1.250 méter hosszúságúra nyúltak és annak ellenére, hogy nagyobbak voltak a Nebula-osztályúkénál, gyengébbek voltak, valamint kevésbé erősebbek az Imperial II-osztályú csillagrombolókénál.

 

Secutor-osztályú csillagromboló

 

A Secutor-osztályúak a Galaktikus Birodalmat szolgálták a Validusia Hajóállomásnál, később pedig a Sötét Birodalomban teljesítettek a Byssnél támogatóhajó szolgálatot a nagyobb birodalmi hadihajók számára. Bár a mérete miatt technikailag a csillag-csatacirkáló csillagcirkáló alosztályába sorolták a hosszkövetelmények alatt, az erős fegyverzetének viszonylagos hiánya és hordozószerű képességei miatt megőrizte csillagromboló besorolását.

 

Sorannan-osztályú csillagromboló

 

A Sorannan-osztály fegyverzeti és motorkísérleti alany volt a Galaktikus Birodalomnál. Az egyetlen ismert példányát az osztályából, a Rakehell-t, ami eredetileg az EX-F néven volt ismert, a Fekete Kard Parancsnoksághoz csatolták, mielőtt elfogták volna a Yevethai Felkelés alatt YU 4-ben. A Fekete Flotta Krízis tetőpontjánál YU 17-ben, a Pa'aal Hadtest elfogott birodalmijai átvették az irányítást a Fekete Flotta felett, köztük az EX-F-n, és a Mélymagba menekültek. Miután értesültek a Byss elpusztulásáról 6 évvel korábban, a Pa'aal Hadtest szétszóródott, és a frissen átnevezett Rakehell a Peremvidékre került, majd végül megsemmisült az Anx Minor-i csata alatt ugyanabban az évben.

 

Tector-osztályú csillagromboló

 

A Tector-osztály egy hangár nélküli tervezés volt, amit a Klónháborúk alatt építettek, de széleskörűen csak a Galaktikus Birodalom hatalomra jutása után jutott el a harctérre. Az Imperial-osztályhoz hasonlóan évtizedekig szolgált.

 

Turbulent-osztályú csillagromboló

 

A Turbulent-osztályú csillagromboló egy kisebb típusú csillagromboló volt, amit a Birodalmi Maradvány épített YU 40-ben és a Második Galaktikus Háború vége tájt vetették be.

 

Venator ClonewarsVenator-osztályú csillagromboló

 

A Venator-osztályú 1.137 méter hosszúsággal rendelkezett, a hordozó és hadihajó kettős szerepét viselte a Klónháborúk alatt. Jedi-zászlóshajó formájában szolgált a Klónháborúk alatt, és ezért erősen kapcsolódott a Jedikhez, egészen a Galaktikus Birodalom általi fokozatos kiirtásukig. Gyengepontjuk voltak a hosszú hangártéri kapuk, amik nyitásuk és zárásuk közben sebezhetőek voltak.

 

Victory-osztályú csillagromboló

 

A Victory-osztály számos csillagromboló modellből állt, amiket eleinte a Rendili Hajógyár gyártott a Klónháborúk alatt.

 

VicStarI EaWVictory I-osztályú csillagromboló

 

A Victory I fejlesztés a Diadalhozó Projekt szülötte volt a Kuati Hajógyár és a Rendili Hajógyár közreműködésében. 900 méter hosszúak voltak és nem sikerültek olyan kiválóra, mint a többi csillagromboló dizájn az olyan előzetes sikeres hadjáratok ellenére, mint a Bulwark Flotta üldözése a Klónháborúk alatt. A Victory-osztály hibái ellenére több évtizedig és az egymást követő galaktikus kormányok alatt szolgált.

 

Victory II-osztályú csillagromboló

 

A Victory II-osztályt rögtön a Galaktikus Birodalom megalapítása után gyártották, de még Victory I-nél is kevesebb készült el. 

A színfalak mögött


RMQ StardestroyerA The Star Wars: Rough Draft piszkozatban egy csillagromboló egy kicsi, kétszemélyes hajóként szerepel. A végleges film azonban ezt a kifejezést a nagyobb hajóknál használta, és minden vele egykorú írott forrásban két szóból áll a neve. Mindazonáltal A Birodalom visszavág és A Jedi visszatér DVD-jén lévő feliratokban van néhány példa, ahol a csillagrombolókat "stardestroyer" néven írták.

 

A csillagromboló hangjai egy sérült légkondicionálóból erednek az új-mexikói White Sands Proving Range egyik hotelszobájából. A Goodyear léghajó hangjait is belekeverték, hogy megalkossák a csillagromboló ikonikus morajlását.

 

A Star Wars and History című könyvre hivatkozva a csillagrombolók hasonlítottak a Boeing B-52-esekre, amik a vietnámi háború idején több bombát dobtak le, mint amennyit a második világháborúban.

 

A Sith-ek bosszúja DVD-kommentárjában George Lucas Grievous tábornok hajóját, egy Providence-osztályú hordozó/rombolót csillagrombolónak nevezett. Ez azt jelentheti, hogy a "csillagromboló" kifejezés nem feltétlenül az ék alakú hadihajókra vonatkozik, ami megegyezik a Bakura-osztállyal. Ugyanakkor ez valószínűleg csupán általánosítás volt.

 

A "csillagromboló" kifejezést rombolók különböző osztályainál használják, és ez egy általános kifejezés a legtöbb, a Birodalom által használt tőr alakú hadihajóra, olyan kisebb fregattoktól kezdve, mint a Demolisher, egészen az olyan óriás csatahajókig, mint az Executor és az Eclipse. Ez némi zavart képzett, mivel sok forrás gyakran nem szabja meg, hogy milyen típusú hadihajóról beszélnek, csak annyit írnak, hogy "csillagromboló" vagy "birodalmi csillagromboló". Mivel rengeteg történetben történelmi szempontból az 1.600 méteres hosszúságú Imperial-osztályúra gondolnak, ez használatos alapértelmezett hivatkozásként, amíg máshogy meg nem határozzák.

 

A The Essential Guide to Warfare végjegyzeteiben Jason Fry megemlíti, hogy amivel eleinte problémái voltak, az a különböző csillagromboló osztályok megalkotása, majd végül úgy intézte el, hogy a csillagrombolót egy hajóosztálynak vette, mivel azt egy nagy csatahajó szinonimájaként használják, ami ugyancsak egy hajóosztályra utal.

 

A Lego kiadott egy szettet, amiben szerepelt a csillagromboló is. Ezen kívül rohamosztagosokat, Darth Vadert, R2-Q5-t, Tarkin nagymoffot, birodalmi tiszteket és Császári Testőröket is tartalmaz a pakk. 

Megjelenések


  • RMQ ISDbridgeThe Rise and Fall of Darth Vader
  • Star Wars: Battlefront
  • Star Wars: Battlefront II
  • Star Wars: A klónok háborúja: 2. évad, 16. rész – "Macska-egér harc"
  • The Clone Wars: Shadowed
  • Star Wars: A klónok háborúja (film)
  • A Klónok háborúja #1: Titkos küldetés
  • Star Wars: A klónok háborúja: 3. évad, 3. rész – "Utánpótlás"
  • The Clone Wars: Prelude
  • Star Wars: A klónok háborúja: 1. évad, 1. rész – "Csapda"
  • The Clone Wars: Shakedown
  • HoloNet News — A Galaxy Divided (Csak említve)
  • Star Wars: A klónok háborúja: 1. évad, 2. rész – "A titokzatos fegyver"
  • The Clone Wars: Procedure
  • Star Wars: A klónok háborúja: 1. évad, 3. rész – "Sötét árnyék"
  • Star Wars: A klónok háborúja: 1. évad, 4. rész – "A Malevolence pusztulása"
  • Star Wars: A klónok háborúja: 3. évad, 1. rész – "Klónkadétok"
  • Star Wars: A klónok háborúja: 1. évad, 5. rész – "Zöldfülűek"
  • Star Wars: A klónok háborúja: 3. évad, 2. rész – "ARC harcosok"
  • Star Wars: A klónok háborúja: 1. évad, 6. rész – "A droid bukása"
  • The Clone Wars: Transfer
  • Star Wars: A klónok háborúja: 1. évad, 9. rész – "A sötétség leple"
  • Star Wars: The Clone Wars: Republic Heroes
  • The Clone Wars: Act on Instinct
  • The Clone Wars: The Valsedian Operation
  • Star Wars: A klónok háborúja: 2. évad, 20. rész – "Halálos csapda"
  • Star Wars: A klónok háborúja: 2. évad, 21. rész – "Menj haza, Artu"
  • Star Wars: A klónok háborúja: 2. évad, 22. rész – "Halálos üldözés" (Visszapillantás(ok)ban jelenik meg)
  • Star Wars: A klónok háborúja: 3. évad, 7. rész – "Merénylet"
  • Star Wars: A klónok háborúja: 3. évad, 8. rész – "Gonosz tervek"
  • Swamp Station Sweep (Átvezető jelenet(ek)ben jelenik meg)
  • The Clone Wars: Hunting the Hunters (Part III)
  • Droids Over Iego (Átvezető jelenet(ek)ben jelenik meg)
  • Star Wars: A klónok háborúja: 2. évad, 8. rész – "Az élősködők"
  • Star Wars: A klónok háborúja: 2. évad, 10. rész – "A dezertőr"
  • Star Wars: A klónok háborúja: 2. évad, 13. rész – "A kísértés útja"
  • Star Wars: A klónok háborúja: 2. évad, 14. rész – "Mandalore hercegnője" (Visszapillantás(ok)ban jelenik meg)
  • Star Wars: A klónok háborúja: 3. évad, 10. rész – "Hősök mindkét oldalon" (Visszapillantás(ok)ban jelenik meg)
  • Star Wars: A klónok háborúja: 3. évad, 12. rész – "Az éj leányai"
  • Star Wars: A klónok háborúja: 3. évad, 15. rész – "A Mindenség Urai"
  • Star Wars: A klónok háborúja: 3. évad, 17. rész – "Mortis szellemei"
  • Star Wars: A klónok háborúja: 3. évad, 18. rész – "Az erőd" (Felvezetőben jelenik meg)
  • MedStar II: Jedi gyógyító
  • Jedi próba
  • Star Wars: Obsession
  • Star Wars: Clone Wars Adventures Volume 4  –  "The Brink"
  • Star Wars Battlefront: Elite Squadron
  • To the Vanishing Point
  • Reversal of Fortune
  • A gonosz útvesztője
  • Star Wars: Republic: Siege of Saleucami
  • Star Wars: A klónok háborúja (2003) – "22. fejezet"
  • Star Wars: A klónok háborúja (2003) – "23. fejezet"
  • Star Wars: A klónok háborúja (2003) – "25. fejezet"
  • Star Wars: Republic
  • CIS Shadowfeed Dispatch 15:2:29 Edition: Breaking News: Confederacy Storms Duro
  • Republic HoloNet News Core Edition 15:3:29 (Csak említve)
  • Star Wars: III. rész: A Sith-ek bosszúja
  • Star Wars: III. rész: A Sith-ek bosszúja (képregény)
  • Star Wars: III. rész: A Sith-ek bosszúja (regény)
  • Star Wars: III. rész: A Sith-ek bosszúja (ifjúsági regény)
  • Imperial Commando: 501 (Csak említve)
  • Republic HoloNet News Special Inaugural Edition 16:5:24
  • Star Wars: Clone Wars Adventures Volume 5 – "The Order of Outcasts"
  • Star Wars: Republic 78: Loyalties
  • Sötét nagyúr
  • Star Wars: Dark Times: The Path to Nowhere
  • Star Wars: Dark Times: Parallels
  • Star Wars: Sötét idők 11: Vektor 5
  • The First to Strike
  • The Pirates and the Prince
  • Star Wars: Droids — "The Pirates of Tarnoonga"
  • Star Wars: Droids — "Tail of the Roon Comets"
  • "Maze Run" — Star Wars Insider 131 (Csak említve)
  • "Turning Point" — Star Wars Adventure Journal 5 (Csak említve)
  • "The Final Exit" — Star Wars Adventure Journal 4
  • Star Wars: The Force Unleashed videojáték
  • Tomboló Erő (könyv)
  • Star Wars: The Force Unleashed képregény (Visszapillantás(ok)ban jelenik meg)
  • Rebel Force: Firefight
  • Star Wars: Empire at War
  • Dark Forces: Soldier for the Empire
  • Halálcsillag
  • The Farlander Papers (Csak említve)
  • Star Wars: Empire: The Short, Happy Life of Roons Sewell (Visszapillantás(ok)ban jelenik meg)
  • Hammertong: A Tonnika-nővérek meséje
  • Star Wars: IV. rész: Egy új remény
  • Star Wars: IV. rész: Egy új remény (regény) (Első megjelenés) (Először azonosítva, mint birodalmi cirkáló)
  • Star Wars: IV. rész: Egy új remény (ifjúsági regény)
  • Scoundrel's Luck
  • Jedi's Honor
  • Star Wars #1: In the Shadow of Yavin, Part One
  • Star Wars: Rogue Squadron II: Rogue Leader
  • Star Wars: Rogue Squadron III: Rebel Strike'
  • "The Briefing of Spacetrooper Platoon 243-XT" — The Star Wars Sourcebook (Csak említve)
  • "The Briefing of Spacetrooper Platoon 243-XT" — Star Wars Sourcebook, Second Edition (Csak említve) (Újranyomás)
  • Tatooine Manhunt
  • "Tatooine Manhunt" — Classic Adventures: Volume Three (Újranyomás)
  • Strike Force: Shantipole
  • Starfall
  • Otherspace
  • Scavenger Hunt
  • Riders of the Maelstrom
  • Crisis on Cloud City
  • Otherspace II: Invasion
  • Black Ice
  • The Game Chambers of Questal
  • The Isis Coordinates
  • Graveyard of Alderaan
  • "Graveyard of Alderaan" — Classic Adventures: Volume Two (Újranyomás)
  • "Return to Bundim" — Star Wars Gamemaster Kit
  • "Return to Bundim" — Classic Campaigns (Újranyomás)
  • "Going My Way?" — Star Wars Gamemaster Kit
  • "Going My Way?" — Classic Campaigns (Újranyomás)
  • Mission to Lianna
  • The Abduction
  • "The Abduction of Crying Dawn Singer" — Classic Adventures (Újranyomás)
  • "Triple Cross" — Supernova
  • "The Beginning of the End" — Supernova
  • "The Quality of Mercy" — Star Wars Adventure Journal 1
  • "You're in the Army Now!" — Star Wars Adventure Journal 2
  • "Galaxywide NewsNets" — Star Wars Adventure Journal 4
  • "Loyalties" — Star Wars Adventure Journal 4
  • "Galaxywide NewsNets" — Star Wars Adventure Journal 5
  • "Galaxywide NewsNets" — Star Wars Adventure Journal 6
  • "Rebel Escape" — Star Wars Adventure Journal 7
  • "Galaxywide NewsNets" — Star Wars Adventure Journal 8
  • "Better Than Nothing" — Shadows of the Empire Sourcebook (Csak említve)
  • Válaszutak
  • Star Wars 7: New Planets, New Perils!
  • Star Wars 11: Star Search!
  • Star Wars 12: Doomworld!
  • Star Wars 13: Day of the Dragon Lords
  • Star Wars 14: The Sound of Armageddon
  • Star Wars 15: Star Duel
  • Star Wars 21: Shadow of a Dark Lord
  • Star Wars 22: To the Last Gladiator
  • Star Wars 23: Flight Into Fury
  • Star Wars 25: Siege at Yavin (Csak említve)
  • Star Wars 27: Return of the Hunter
  • Star Wars 28: What Ever Happened to Jabba the Hut? (Visszapillantás(ok)ban jelenik meg)
  • Star Wars 29: Dark Encounter
  • Star Wars 33: Saber Clash (Csak említve)
  • Star Wars 35: Dark Lord's Gambit
  • Star Wars Battlefront: Renegade Squadron
  • Dark Forces: Rebel Agent
  • Halálosztag
  • Star Wars: Empire 7: Sacrifice
  • Star Wars: Empire: A Little Piece of Home (Csak említve)
  • Star Wars: Empire 23: The Bravery of Being Out of Range (Csak említve)
  • Star Wars: Empire 28: Wreckage
  • Boba Fett: Overkill (Csak említve)
  • Star Wars: Rebellion
  • Star Wars: Empire at War: Forces of Corruption
  • Marvel Star Wars
  • To Fight Another Day — Star Wars Adventure Journal 6
  • "Combat Moon" — Star Wars Adventure Journal 9
  • Star Wars: Imperial Ace
  • Star Wars: Galactic Battlegrounds: Clone Campaigns
  • "Idol Intentions" — Star Wars Adventure Journal 12 (Csak említve)
  • "Small Favors" — Star Wars Adventure Journal 12
  • Star Wars: V. rész: A Birodalom visszavág (ifjúsági regény)
  • Star Wars: V. rész: A Birodalom visszavág
  • Star Wars 39: The Empire Strikes Back: Beginning
  • The Empire Strikes Back (játék)
  • Star Wars 40: The Empire Strikes Back: Battleground Hoth
  • Star Wars 41: The Empire Strikes Back: Imperial Pursuit
  • Star Wars 42: The Empire Strikes Back: To Be a Jedi
  • Murder on the Executor
  • Star Wars 44: The Empire Strikes Back: Duel a Dark Lord
  • "Temporary Reassignment" — Shadows of the Empire Sourcebook
  • Star Wars: Ewoks — "Battle for the Sunstar"
  • "Slaying Dragons" — Star Wars Adventure Journal 9
  • Shadows of the Empire
  • "An Invitation to Defect" — Shadows of the Empire Planets Guide (Csak említve)
  • "Will the Last Person Leaving Vergesso Turn Off the Lights?" — Shadows of the Empire Planets Guide
  • Star Wars Annual 3: The Apprentice
  • Star Wars: VI. rész: A Jedi visszatér
  • Star Wars: VI. rész: A Jedi visszatér (regény)
  • Star Wars: VI. rész: A Jedi visszatér (ifjúsági regény)
  • Star Wars: Return of the Jedi videojáték
  • Boba Fett kelepcéje (Csak említve)
  • Értékes zsákmány
  • Az utolsó éjszaka Mos Eisley-ben: A farkasember és a lamproid meséje
  • Különbéke (Csak említve)
  • Star Wars 81: Jawas of Doom (Visszapillantás(ok)ban jelenik meg)
  • Star Wars 84: Seoul Searching
  • Star Wars 87: Still Active After All These Years (Visszapillantás(ok)ban jelenik meg)
  • Star Wars 88: Figurehead
  • Gathering Shadows (Csak említve)
  • Escape from Balis-Baurgh
  • "Hárman a Galaxis ellen"—Star Wars Mesék 3
  • "Handoff"—Star Wars Gamer 10
  • X-Wing: Rogue Leader
  • The Vandelhelm Mission
  • "Lucky"—Star Wars Tales 23 (Visszapillantás(ok)ban jelenik meg)
  • Star Wars: X-Wing Rogue Squadron: The Rebel Opposition
  • Star Wars: X-Wing Rogue Squadron: The Phantom Affair
  • Star Wars: X-Wing Rogue Squadron: Battleground: Tatooine
  • Star Wars: X-Wing—Rogue Squadron Special
  • Star Wars: X-Wing Rogue Squadron: The Warrior Princess
  • Star Wars: X-Wing Rogue Squadron: In the Empire's Service
  • X-Wing Rogue Squadron 25: The Making of Baron Fel
  • Star Wars: X-Wing Rogue Squadron: Family Ties
  • Star Wars: X-Wing Rogue Squadron: Masquerade
  • Star Wars: X-Wing Rogue Squadron: Mandatory Retirement
  • "Marooned" — Star Wars Tales 22
  • "Lumiya: Dark Star of the Empire" — Star Wars Galaxy Magazine 3
  • "One of a Kind"—Star Wars Adventure Journal 5
  • "Black Curs Blues" — Star Wars Adventure Journal 8
  • Darth Vader kesztyűje
  • A Jedik elveszett városa
  • Zorba, a hutt visszavág
  • Küldetés Yoda hegyéről
  • A Birodalom királynője
  • A sötét oldal prófétái
  • X-szárnyúak: A Krytos csapda
  • "Lazerian IV" — Twin Stars of Kira
  • "Den of Spies" — Twin Stars of Kira
  • "Operation: Pet Show" — Twin Stars of Kira
  • "It's a Gambler's Life" — Star Wars Adventure Journal 4
  • Luke Skywalker és a Mindor árnyai
  • Boba Fett: Twin Engines of Destruction
  • "A Glimmer of Hope" — Star Wars Adventure Journal 1
  • "Whispers in the Dark" — Star Wars Adventure Journal 2
  • "Shadows of Darkness" — Star Wars Adventure Journal 4
  • X-szárnyúak: A Bactaháború
  • "Chessa's Doom" — Star Wars Adventure Journal 1
  • "Big Quince" — Star Wars Adventure Journal 2
  • "Explosive Developments" — Star Wars Adventure Journal 3
  • "Vengeance Strike" — Star Wars Adventure Journal 5
  • "Kella Rand, Reporting..." — Star Wars Adventure Journal 6 (Csak említve)
  • X-szárnyúak: Lidérc osztag
  • X-szányúak: Vasököl
  • X-Wing: Solo Command
  • "The Art of Betrayal" — The Politics of Contraband
  • "The Art of Betrayal" — Classic Adventures (Újranyomás)
  • "The Right Place ..." — The Politics of Contraband
  • "The Right Place ..." — Classic Adventures (Újranyomás)
  • A Grand Admiral Returns
  • "The Trap" — Star Wars Adventure Journal 6
  • Artifact of Aaris — The DarkStryder Campaign (Csak említve)
  • X-Wing: Isard's Revenge
  • "Rendezvous with Destiny" — Star Wars Adventure Journal 6
  • "Counterstrike" — Star Wars Adventure Journal 8
  • "Retreat from Coruscant" — Star Wars Adventure Journal 7
  • Sötét Birodalom
  • Dark Empire (hangjáték)
  • Sötét Birodalom II
  • Dark Empire II hangjáték
  • Boba Fett: Agent of Doom (Visszapillantás(ok)ban jelenik meg)
  • Vérvörös Birodalom
  • Én, a Jedi
  • Új rend
  • Sötét oldal
  • Az Erő bajnokai
  • Star Wars: Jedi Knight II: Jedi Outcast
  • Star Wars: Jedi Knight: Jedi Academy
  • A Jedik gyermekei
  • Sötétkard
  • X-Wing: Starfighters of Adumar
  • Fekete kard
  • Hazugságok pajzsa
  • A zsarnok erőpróbája
  • Az új lázadás
  • A koréliai rajtaütés
  • Seloniai veszedelem
  • Leszámolás a középpontban
  • A múlt kísértete (Csak említve)
  • A jövő látomása
  • Star Wars: Union
  • Fool's Bargain (Csak említve)
  • The New Jedi Order: Vector Prime
  • The New Jedi Order: Dark Tide II: Ruin
  • The New Jedi Order: Agents of Chaos I: Hero's Trial
  • The New Jedi Order: Edge of Victory I: Conquest
  • The New Jedi Order: Edge of Victory II: Rebirth
  • The New Jedi Order: Star by Star
  • The New Jedi Order: Dark Journey (Csak említve)
  • The New Jedi Order: Enemy Lines I: Rebel Dream
  • The New Jedi Order: Enemy Lines II: Rebel Stand
  • The New Jedi Order: Force Heretic I: Remnant
  • The New Jedi Order: Force Heretic II: Refugee
  • The New Jedi Order: Force Heretic III: Reunion
  • The New Jedi Order: The Final Prophecy
  • The New Jedi Order: The Unifying Force
  • Dark Nest I: The Joiner King
  • Dark Nest III: The Swarm War
  • Legacy of the Force: Betrayal
  • Legacy of the Force: Fury
  • Legacy of the Force: Revelation
  • Legacy of the Force: Invincible
  • Millennium Falcon
  • Fate of the Jedi: Outcast
  • Fate of the Jedi: Omen (Csak említve)
  • Fate of the Jedi: Abyss (Csak említve)
  • Fate of the Jedi: Backlash (Csak említve)
  • Fate of the Jedi: Vortex
  • Fate of the Jedi: Conviction (Csak említve)
  • Fate of the Jedi: Ascension
  • Fate of the Jedi: Apocalypse
  • X-Wing: Mercy Kill (Csak említve)
  • Crucible (Csak említve)
  • Star Wars: Legacy 8: Allies
  • Star Wars: Hagyaték: Szétroppanva
  • Star Wars: Legacy: Indomitable
  • Star Wars: Legacy 22: The Wrath of the Dragon 

Nem-kánon megjelenések

  • LEGO Star Wars: The Video Game
  • LEGO Star Wars: The Complete Saga
  • LEGO Star Wars: The Quest for R2-D2 játék
  • LEGO Star Wars: The Quest for R2-D2 film
  • Star Wars: Visions of the Blade
  • LEGO Star Wars II: The Original Trilogy
  • LEGO Star Wars: Bombad Bounty
  • The Return of Tag & Bink: Special Edition (Csak említve)
  • Soulcalibur IV (mint Csillagromboló Dokk) 

Források


  • Star Wars: Return of the Jedi Coloring Book (Max Rebo) (Csak képen)
  • Star Wars: Return of the Jedi Coloring Book (Luke Skywalker) (Csak képen)
  • A Guide to the Star Wars Universe
  • Super Empire Strikes Back Official Game Secrets
  • Star Wars: The Roleplaying Game
  • Star Warriors: Starfighter Combat in the Star Wars Universe
  • The Star Wars Sourcebook
  • Assault on Hoth
  • Lightsaber Dueling Pack
  • Galaxy Guide 1: A New Hope
  • The Star Wars Rules Companion
  • Imperial Sourcebook
  • Galaxy Guide 4: Alien Races
  • Galaxy Guide 5: Return of the Jedi
  • Star Wars Screen Entertainment
  • Galaxy Guide 6: Tramp Freighters
  • Rebel Alliance Sourcebook
  • Death Star Technical Companion
  • Cracken's Rebel Field Guide
  • Planets of the Galaxy, Volume One
  • Planets of the Galaxy, Volume Two
  • Heir to the Empire Sourcebook
  • Star Wars: A szerepjáték (Második kiadás)
  • Dark Force Rising Sourcebook
  • Star Wars Gamemaster Screen
  • Wanted by Cracken
  • Galaxy Guide 7: Mos Eisley
  • Star Wars Gamemaster Handbook
  • Galaxy Guide 9: Fragments from the Rim
  • Dark Empire Sourcebook
  • Planets of the Galaxy, Volume Three
  • The Movie Trilogy Sourcebook
  • Super Empire Strikes Back Official Game Secrets
  • Death Star Technical Companion, Second Edition
  • Han Solo and the Corporate Sector Sourcebook
  • "Glah Ubooki's Strange & Wondrous Imports" — Star Wars Adventure Journal 1
  • "Lan Barell" — Star Wars Adventure Journal 1
  • Galaxy Guide 4: Alien Races, Second Edition
  • The Last Command Sourcebook
  • Rebel Alliance Sourcebook, Second Edition
  • Galaxy Guide 6: Tramp Freighters, Second Edition
  • "The Free-Trader's Guide to Sevarcos" — Star Wars Adventure Journal 2
  • "Recon & Report: The Journey to Coruscant" — Star Wars Adventure Journal 2
  • Star Wars Sourcebook, Second Edition
  • Imperial Sourcebook, Second Edition
  • Star Wars Miniatures Battles Companion
  • "The Pentastar Alignment" — Star Wars Adventure Journal 3
  • "Blasters for Hire" — Star Wars Adventure Journal 3
  • The Star Wars Planets Collection
  • Star Wars Technical Journal
  • "The Pentastar Alignment" — Classic Adventures: Volume Four - The Best of the Journal
  • "Stand and Deliver" — Star Wars Adventure Journal 5
  • Platt's Starport Guide
  • Goroth: Slave of the Empire
  • Flashpoint! Brak Sector
  • "The Cure" — Star Wars Adventure Journal 6
  • Alliance Intelligence Reports
  • "The History of R-Series Astromech Droids" — Star Wars Adventure Journal 7
  • "Smuggler's Log" — Star Wars Adventure Journal 7
  • "Into the Core Worlds" — Star Wars Adventure Journal 7
  • Galaxy Guide 2: Yavin and Bespin, Second Edition
  • Galaxy Guide 1: A New Hope, Second Edition
  • The DarkStryder Campaign
  • Galaxy Guide 5: Return of the Jedi, Second Edition
  • Heroes & Rogues
  • The Truce at Bakura Sourcebook
  • "The Pentastar Alignment" — Classic Adventures: Volume Four - The Best of the Journal
  • "Wanted by Cracken" — Star Wars Adventure Journal 10
  • The Movie Trilogy Sourcebook
  • Star Wars Customizable Card Game
  • Star Wars Customizable Card Game – Death Star II Limited (Kártya: Fighter Cover)
  • Shadows of the Empire Sourcebook
  • The Secrets of Star Wars: Shadows of the Empire
  • Gundark's Fantastic Technology: Personal Gear
  • The Illustrated Star Wars Universe
  • The Essential Guide to Vehicles and Vessels
  • The Galactic Empire — Ships of the Fleet
  • Cynabar's Fantastic Technology: Droids
  • Cracken's Threat Dossier
  • Star Wars Trilogy Sourcebook, Special Edition
  • Star Wars: The Art of the Brothers Hildebrandt
  • Star Wars: Rebellion: Prima's Official Strategy Guide
  • Star Wars Encyclopedia
  • Handbook 1: X-Wing Rogue Squadron
  • Star Wars: Fantasztikus gépezetek
  • Hasbro Star Wars: Power of the Jedi (Csomag: Imperial Officer)
  • Starships of the Galaxy
  • Star Wars Roleplaying Game Revised Core Rulebook
  • Star Wars: Attack of the Clones: The Illustrated Companion
  • Star Wars: Attack of the Clones Incredible Cross-Sections
  • "Arms & Equipment Guide Extras!" a Wizards.com-on (eredeti cikk link, háttérlink)
  • The New Essential Guide to Vehicles and Vessels
  • Inside the Worlds of Star Wars Trilogy
  • Manaan: Depths of History a Wizards.com-on (eredeti cikk link, háttérlink az Archive.org-on)
  • "Voss Parck" a Wizards.com-on (eredeti cikk link, háttérlink)
  • Beheboth: Blood and Water a Wizards.com-on (eredeti cikk link, háttérlink az Archive.org-on)
  • Star Wars: A Sith-ek bosszúja - Fantasztikus gépezetek
  • Star Wars: Complete Locations
  • Star Wars: Legacy 0
  • Starship Battles Preview 1 a Wizards.com-on (eredeti cikk link, háttérlink az Archive.org-on)
  • Starships of the Galaxy (Saga Edition)
  • Star Wars: A klónok háborúja - Rajongói Kézikönyv
  • Knights of the Old Republic Campaign Guide
  • The Force Unleashed Campaign Guide
  • The Complete Star Wars Encyclopedia
  • The Clone Wars Campaign Guide
  • Legacy Era Campaign Guide
  • Fate of the Jedi: Dramatis Personae
  • Galaxy at War
  • Message to Spacers 7 on Wizards.com a Wizards.com-on (eredeti cikk link, háttérlink az Archive.org-on)
  • The Unknown Regions
  • Star Wars Art: Visions (Csak képen)
  • Timeline 11: Rebirth of the Sith Empire
  • "Secrets of the Force" — Star Wars Insider 123
  • Jann Tosh a Databank-on (tartalom mára elavult; háttérlink az Archive.org-on)
  • Hasbro Star Wars: Movie Heroes (Csomag: Republic Troopers) (Csak képen) (Csomagolás)
  • Sithek könyve
  • The Essential Guide to Warfare
  • Star Wars: Edge of the Empire Core Rulebook
  • Star Wars: Force Collection (Kártya: Admiral Ozzel (★))
  • Star Wars: Force Collection (Kártya: Admiral Ozzel (★★★))
  • "So Uncivilized: Great Gunslingers in Star Wars, Part 1," The Official Star Wars Blog (link)
  • Suns of Fortune
  • Dangerous Covenants
  • Imperial Star Destroyer az Encyclopedia-n (link mára elavult; háttérlink az Archive.org-on)
  • Mon Calamari star cruiser az Encyclopedia-n (link mára elavult; háttérlink az Archive.org-on)
  • Republic attack cruiser az Encyclopedia-n (link mára elavult; háttérlink az Archive.org-on)
  • Super Star Destroyer az Encyclopedia-n (link mára elavult; háttérlink az Archive.org-on)
  • TIE fighter az Encyclopedia-n (link mára elavult; háttérlink az Archive.org-on)
  • Star Wars: Age of Rebellion Core Rulebook
  • Birodalmi kézikönyv
  • Fly Casual
  • Strongholds of Resistance
  • Forged in Battle

Az értékeléshez be kell jelentkezned.
0/5 : Nincs értékelve

Navigáció

Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000