Utalások a The Mandalorian 13. fejezetében

ahsoka_mando.jpg

The Mandalorian előző évadához hasonlóan az új szezon részeiben elrejtett utalásokat is összeszedjük a Sorozatfigyelő-sorozatunkban, ezúttal egy kis csúszással követve a sorozatot, így mindenkinek lehet ideje megnézni az egyes epizódokat, mire az azokról szóló cikk megjelenik.

Noha úgy tűnhet, az évad 5. részében, azaz a 13. fejezetben az előzőekhez képest talán kevesebb az utalás, valójában sok mindent elrejtettek benne.


Az ismerős elemek

Már régóta nyílt titok volt, hogy Rosario Dawson feltűnik majd a sorozatban A klónok háborújából és a Lázadókból ismert Ahsoka Tanóként, aztán az új évad harmadik epizódjában már meg is említették őt, de végül is egészen az ötödik részig kellett várni az érkezésére.

A karakter szürke köpenyt hord: olyat, amilyenben A klónok háborúja nemrég bemutatott hetedik évadának végén és a Lázadók fináléjában is láthattuk.

Amikor a főhős megérkezik a bolygóra, a korábban Bo-Katantól kapott instrukció alapján, egy helyi őrszem szkenneli; ez a jelenet az Egy új reményt idézi, amelyen a Yavinon láthattunk hasonló az Ezeréves Sólyom érkezésekor.

A helyet, ahová tart a fejvadász, fal veszi körül, a kapujának teteje pedig emlékeztet arra, amit Az ébredő Erő jakkui Niima Bázisánál is láthattunk.

A város kapujában Din Djarint egy zsoldos megkérdezi, hogy tagja-e a Fejvadász Céhnek. A szervezet az első évadban kapott szerepet, és bár akkor hősünk ellenük fordult, itt természetesen ezt eltitkolja.

A főszereplő a város urához tartva az utcán kínzóeszközökbe kiállított embereket lát; a szerkezetek hasonlítanak ahhoz, amit a Lázadókban Thrawn használt, Hera Syndulla vallatásakor.

A helyi elöljáró egy beskarból készült lándzsát ajánl fel a fejvadásznak cserébe az őt fenyegető Jedi (azaz Ahsoka) levadászásáért; ez utalás lehet a Bevii'ragirra, a hagyományos mandalóri vadász-lándzsára, amely Karen Traviss Republic Commando-sorozatában, egészen pontosan A 66-os parancsban tűnt fel.

Az elöljárónak HK-87-es droidjai vannak, amelyek ugyan új modellek a franchise-ban, de utalnak a Knights of the Old Republic játék HK-47-es, Jedi vadász robotjára. A fejükön levő szimbólum pedig a Hetedik Flottáé, azaz Thrawn csapataié.

Amikor Din elmegy, hogy az erdőben keresse Ahsokát, egy faágon láthatunk egy bagolyszerű lényt, aki minden bizonnyal Morai, a convor, aki többször is megjelent a karakter társaságában (és A klónok háborúja Motris-történetszálából ismert Lányra utal, aki az Erő világos oldalának megtestesítője, és az életerejét használva mentették meg Ahsokát).

Ahsoka az Erő természetéről beszélve elmondja a klasszikus, öreg Obi-Wan-féle magyarázatot, miszerint egy mindent körülvevő energiamezőről van szó; a Gyermeknek pedig azt mondja, sok félelmet érez benne, elismételve Yodának a Jedi Tanács előtt bemutatkozó fiatal Anakin Skywalkerhez intézett szavait.

Ebben a részben a kicsi végre nevet kap, pontosabban kiderül, hogy van neve: Grogu. Emellett kiderül az eredetsztorija is, amely felidézi A Sith-ek bosszúja eseményeit, hiszen Grogu ezek szerint a coruscanti Jedi Templomban volt, amikor Vader és a klónok megtámadták azt. Emellett persze szóba kerül Yoda, így Din Djarin azt is megtudja, hogy nem Grogu az egyetlen ilyen fajú lény.

Ahsoka végig egy információt akar kiszedni az elöljáróból, méghozzá azt, hol van Thrawn Főadmirális: a Lázadók úgy fejeződik be, hogy annak hőse, Ezra és Thrawn eltűnik, Ahsoka pedig utánuk kutat.

A városban láthatunk egy tookát, vagy loth-macskát, amely a Lázadók-sorozat visszatérő állata volt.

A két főszereplő új úticélt kap: Tythont, a Jedik ősi bolygóját, amely a Legendákban sokszor szerepelt, többek közt az Old Republic játékban.


Érdekességek


Az epizódban szereplő város Calodan, a bolygó pedig a Corvus. Ezek utalások a Frank Herbert-féle Dűnére: Caladan az Atreides-ház bolygója, Alpha Corvus pedig egy planéta abban az univerzumban.

A zsoldost Michael Biehn játssza, aki az Alien- és Terminator-franchise-okból lehet ismerős (és a szereplése egyébként korábban kiszivárgott, a karaktere megjelenésével együtt).

Az epizód végén a felszabadított város új elöljárót választ, akit Wing Tao Chao alakít; ő a Disney-parkokért felelős Walt Disney Imagineering egyik kulcsfigurája volt sok éven át.

Az egyik stábtagtól tudjuk, hogy az elöljáró, Morgan Esbeth Maulhoz és az Éjnővérekhez hasonlóan a Dathomir bolygóról származik, annak egyik túlélője.
 


Kérdések az epizódok kapcsán

Ahsoka azt mondta, csak egyetlen, Groguhoz hasonló lénnyel találkozott. Vajon hogyhogy nem ismerte Yaddle-t, aki egy ideig a Jedi Tanácsnak is tagja volt.

Vajon Ahsoka miért nem akarta Luke-hoz küldeni a Gyermeket? Nem is tudott Skywalkernek a Jedi Rend újjáépítésére tett fáradozásairól?


A korábbi epizódok utalásait itt találjátok:

1. évad: 1. fejezet / 2. fejezet / 3. fejezet / 4. fejezet / 5. fejezet / 6. fejezet / 7-8. fejezet

2. évad: 9-10. fejezet, 11. fejezet12. fejezet

Forrás: ScreenCrush, New Rockstars

A Szerzőről

SonOfMurglak

SonOfMurglak

"But I can be mouthy, because you know, what are they gonna do, fire me?"
A Szerző cikkei

Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo