Újabb Jedi-könyv magyar megjelenését harangozták be

High_Republic_Convergence.png

Immár a magyar kiadásban is elérkeztünk a Köztársaság Fénykora kötetek második fázisához, amely (a Star Wars esetében nem szokatlan módon) nem a korábbi események következményeivel folytatja, hanem visszaugrik az időben (nagyjából 150 évet), hogy az előzményeket is elmesélje. A sort A megtévesztés útja című regény nyitja, amelyben a Jedik egy érdekes új ellenséget kapnak. Közben pedig már beharangozták a következő könyvet, A Köztársaság Fénykora: Koncergencia című regényt, amely immár előjegyezhető a Szukits Kiadónál.

A könyv szerzője az a Zoraida Córdova, aki A sors keze című Star Wars-regényt is jegyzi (az arról írt kritikánkat ITT olvashatjátok). Főhőse a borítóképen látható Jedi, Gella Nattai, a történetről pedig ezt a rövid összefoglalót olvashatjuk a Szukits oldalán:

Az egymáshoz közel keringő Eiram és E’ronoh bolygók feszült viszonyát az egymás iránti gyűlölet fűti, és az erősödő konfliktus lassan a környező rendszerekre is kiterjed. Az utolsó remény a békére, ha a két bolygó uralkodócsaládjainak leszármazottai összeházasodnának. Ám mielőtt létrejöhetne a frigy, a pár ellen végrehajtott merénylet visszabillenti az Eiramot és az E’ronoh-t a háborúba. Mindkét világ megmentése érdekében Gella Nattai Jedi önként jelentkezik az elkövető felkutatására, miközben Kyong Greylark kancellár a saját fiát, Axelt jelöli ki, hogy a Köztársaság érdekeit képviselje a nyomozás során. Csakhogy Axel mélyről fakadó bizalmatlansága a Jedikkel szemben és Gella Erőbe vetett hite megnehezíti az együttműködést...

Star Wars Konvergencia Borito Max1920 Max1080


A második fázis beindulása mellett ugyanakkor az első is kiegészül még, hiszen érkezik egy ahhoz tartozó ifjúsági regény is. Erről ebben a cikkünkben írtunk.

A Szerzőről

SonOfMurglak

SonOfMurglak

"But I can be mouthy, because you know, what are they gonna do, fire me?"
A Szerző cikkei

Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo