Új infók a Resistance sztorijáról

star-wars-resistance-post3-1.jpg

Az Animation Magazine beszélt a sorozat két executive producerével, Justin Ridge-dzsel és Athena Portillóval, akik elárultak pár dolgot a Resistance-ről. Portillo arról beszélt, hogy az új sorozattal igyekeztek egyszerre kiszolgálni a régi rajongókat, és új közönséget megszólítani; illetve azt is elmondta, hogy bár a fő célközönség a 6-12 éves korosztály, az idősebbekre is gondoltak. Kiemelte, hogy az Ellenállás formálódása mellett jobban bemutatják majd az Első Rendet, illetve többet is láthatunk majd a Poe és Leia közötti kapcsolatból. A sorozattal tehát igyekeznek majd jobban összekötni az eredeti és a folytatástrilógiát. Ridge arról beszélt, hogy nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a karakterek különböző hátterűek legyenek. A főszereplő, Kaz egy újszerű főhős lesz, mivel ellentétben Luke-kal, Rey-el [illetve Anakinnal és Ezrával] ő vagyonos családból származik, az apja egy szenátor. Így az ő elsődleges célja, hogy bebizonyítsa, nem kell az apjára támaszkodnia az életben. Emellett elmondta, hogy bár az Első Renddel foglalkoznak, de a fókusz nem a főbb karaktereken lesz, Phasma is csak vendégszereplőként lesz jelen.

A Szerzőről

SonOfMurglak

SonOfMurglak

"But I can be mouthy, because you know, what are they gonna do, fire me?"
A Szerző cikkei

Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo