Képregényből ismerhetjük meg Han apját

hansolo-epvii.png

A jelenlegi kánonban Han Solo szüleinek kilétét és családi hátterét nagyrészt lepel fedi eddig. A Solo: Egy Star Wars-történet című filmből és annak regényváltozatából, illetve a Koréliai hajsza című könyvből kiderül például, hogy Han apja a Korélián élt fia első éveiben (amíg el nem hagyta őt), ahol a helyi hajógyárban épített járműveket, mint például YT-1300-as könnyű teherhajókat, amilyen típust Han a későbbiekben megszerzett magának. Han egy visszaemlékezésben fel is idézi, hogy egyszer apja elvitte az építő üzembe, ahol azt jegyezte meg Hannak, hogy a fiú nem a hajók megépítésére, hanem azok elvezetésére, repítésére hivatott, mint ahogy ő maga sem. A márciusban induló Star Wars: Han Solo & Chewbacca című rövid képregénysorozat viszont mindezen információkat kibővíti. Figyelem, a továbbiakban spoilerek olvashatóak a képregényből.

Az első szám eseményei szerint Han a Solo-film után visszatér a Koréliára egy Jabbának teljesítendő küldetés erejéig, ahol összefut az egyik szemét szemkötővel elfedő, zöld szemű, őszes, szakállas apjával, kinek nevére is fény derül: Ovan. Egy ideig nem ismerik fel egymást, majd csak akkor, mikor bemutatkoznak, ezzel zárul a sorozat első része, és valószínűleg a további fejezetekben több minden ki fog még derülni a család történetével kapcsolatban. Lehet, hogy az eredeti családnevet is meg fogjuk tudni, amire Han a Solót cseréltette le, és a fia, Ben is ezt a családnevet kapja. Nem mellesleg a múlttal a foglalkozni fog remélhetőleg, és a családi kötelék felbomlásának okaira is rávilágítanak majd.

 

A Legendák univerzumban egyébként Han apját Jonash Solónak hívták, az édesanyját pedig Jainának, amire történetesen a lányát keresztelte el. Ebben a verzióban a szüleitől szintén elkerült Han fiatalkorában, pontosabban 7 évesen, és egy csempész hajóján kezd el szolgálni. Jonash testévre, Tiion Sal-Solo pedig a csempész nemezise lesz a Korélia-könyvtrilógiában.

Han Father 02


Han Father 01

A Szerzőről

owokaleyo1992

owokaleyo1992

"To defeat an enemy you must know them. Not simply their battle tactics, but their history, philosophy, art." - Grand Admiral Thrawn
A Szerző cikkei

Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo