Így áll a magyar készítésű Darth Vader-fanfilm

vader_fanfilm_hun.png

A május 6-ai Egy Star Wars Nap Visszatér rendezvény egyik programpontja egy hazai kezdeményezésű projekt helyzetjelentése volt, mégpedig a Vader című rajongói filmé. A lelkes vállalkozás vezetője, Varga Dezső adott felvilágosítást arról, hogy hol tartanak a film készítésével.

Sajnálatos módon a több évig tartó Covid-korlátozások rányomták a bélyegét a munkálatokra, ugyanis így a jelenetek leforgatásáról le kellett tenniük hosszabb távon, ez idő alatt pedig néhányan kiszálltak a projektből különböző okokból kifolyólag, ami a forgatókönyv átírását eredményezte. A nagyjából 2 éves kényszerszünet alatt viszont nem állt meg teljesen a munka, az animált jelenetek tökéletesítésével, eszközök és kellékek beszerzésével, készítésével, filmszakmai tudásfejlesztéssel telt el a holtidőszak.

 

Varga elmondta, hogy tulajdonképpen örül is a film csúszásának, mert így több olyan dolgot bele tudnak tenni a kész változatba, mint amennyit eredetileg szerettek volna, illetve a projekten résztvevő hazai rajongói klubok csapatmunkáját is pozitív élménynek könyveli el. Időközben találtak új helyszíneket is, például lesznek jelenetek a nemrég átadott felújított 3-as metró környezetében, illetve Reviczky Gáborral is felvették a kapcsolatot, aki szívesen elvállalja Palpatine szerepét az utószinkronban, amennyiben egészségi állapota ezt engedi. A tervek szerint idén nyáron forgatnák le a hiányzó jeleneteket a filmhez.

 

A csúszás sajnos egy égető problémát is hozott, miszerint időközben elfogyott a filmre szánt pénz, így Vargáék közönségi finanszírozással oldanák meg ezt, erre a panelbeszélgetésen is felhívta a figyelmet. Az adakozáshoz a szükséges adatok a videó végén olvashatóak.

 

A teljes beszélgetés alább megtekinthető:


Thrawn Fekvo Banner

A Szerzőről

owokaleyo1992

owokaleyo1992

"To defeat an enemy you must know them. Not simply their battle tactics, but their history, philosophy, art." - Grand Admiral Thrawn
A Szerző cikkei

Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo