hagyatek_banner_1460x342_a.png

Sorozatok

boba_mando_.jpg

A múltkori bejelentés-dömpingen két a The Mandalorian sorozathoz kapcsolódó széria, az Ahsoka és a Rangers of the New Republic került bejelentésre, és a címek forgatagában nem volt benne egy bizonyos korábban rebesgetett projekt. Pár hete pletyka formájában szóba került egy lehetséges Boba Fett spin-off Temuera Morrisonnal a középpontban, ami ma lett hivatalossá téve: a The Mandalorian második évada zárórészének stáblistája után felirattal beharangozták, hogy 2021 decemberében érkezik a The Book of Boba Fett (Boba Fett könyve), mint ahogy a The Mandalorian harmadik évada is ebben a hónapban fog startolni.

 

Az is elképzelhető forgatókönyv, hogy ha minisorozat lesz a Boba Fett spin-off (a cím picit ezt sugallja) és december elején kezdődik és 3-4 hét alatt befejeződik, akkor rögtön utána folytatódik Karácsonykor a The Mandalorian, vagy egyszerre fognak futni, illetve más alternatíva, hogy egy exkluzív film lesz a projekt sorozat helyett. Mindenesetre bármi lesz is a felállás, remélhetőleg  akkorra már itthon is elérhető lesz a Disney+ streaming szolgáltató.

The Book Of Boba Fett


obi-wan-kenobi-ewan-mcgregor.jpg
 Nincs

Sokak örömére mostanra már végre sínre került a Kenobi-projekt, ami eredetileg filmként indult, de végül is sorozatként valósulhat meg, a The Mandalorian egyik direktorának, Deborah Chow-nak a rendezésében.

Nemrég már az is kiderült a szériáról, hogy Ewan McGregor mellett visszatér benne az Anakint játszó Hayden Christensen is (persze, hogy ezúttal mekkora szerepet kap a karaktere, azt nem árulták el, Kathleen Kennedy Lucasfilm-elnök csak annyit mondott sejtelmesen, hogy "ez lesz az évszázad visszavágója").

McGregor korábban arról beszélt, hogy ő tavasszal forgatja majd a sorozatot, ugyanakkor a Film & Television Industry Alliance (Film- és televízióipari Szövetség) honlapja szerint az Obi-Wan kenobi-sorozat forgatása már 2021. január 4-én elkezdődik. Bár elképzelhető az is, hogy a főszereplő színész nélkül kezdik el a forgatást (olyan részekkel, amelyekben ő nem szerepel), és McGregor pedig később csatlakozik, de előfordulhat, hogy időközben előrehozták a dolgot.

A forgatás egyébként az angliai Bostonban zajlik majd.

(Forrás: starwarsnewsnet.com)


boba_.jpg

A Trends International nevű, nyomtatványokkal foglalkozó cég az utóbbi időben több plakátmunkát is közzétett a The Mandalorian második évada egyes részei alapján, az emlékezetes jeleneteket és montázsokat felhasználva. Ezeket az alkotásokat tekinthetitek meg alább Ahsokáról, Boba Fett-ről, Groguról, az Éjjeli Baglyokról:

Ahsoka 01


ahsoka_mando.jpg

The Mandalorian előző évadához hasonlóan az új szezon részeiben elrejtett utalásokat is összeszedjük a Sorozatfigyelő-sorozatunkban, ezúttal egy kis csúszással követve a sorozatot, így mindenkinek lehet ideje megnézni az egyes epizódokat, mire az azokról szóló cikk megjelenik.

Noha úgy tűnhet, az évad 5. részében, azaz a 13. fejezetben az előzőekhez képest talán kevesebb az utalás, valójában sok mindent elrejtettek benne.


mando_child.jpg
Ahsoka azt mondta, hozzalak el ide, a többi pedig rajtad áll.

Thrawn után folytatódnak a The Mandalorian sorozathoz kapcsolódó cikkeink és most a legutóbbi epizódban történt eseményekhez köthető lehetséges utakat vesszük sorra. A sorozat 14. fejezében (2. évad 6. rész) Ahsoka Tano tanácsára, Din Djarin a legendás Tython bolygóra viszi el Grogut (A Gyermeket), hogy az az első Jedi templomnál felszabadítva az Erőt, kapcsolatot létesíthessen más a galaxisban megmaradt Jedi lovagokkal. Miután Grogu belekezd a szertartásba több hívatlan látogató is érkezik a bolygóra, mint Boba Fett és két osztag ellenséges birodalmi rohamosztagos. Páncéljának fejében Boba Fett (akiről kiderül, hogy megette a sarlaccot, így tudta túlélni azt - szerk.: bocsi 01) felajánlja Djarin-nak, hogy segít megvédeni a Gyermeket. Eközben Grogu folyamatosan felszabadítva az Erőt szétküldi "segélyhívását" a Galaxisban, hogy ha van még élő Jedi lovag, az felfigyeljen rá és jöjjön el érte.


De vajon ki fog felelni a hívásra? Kik a megmaradt Jedi lovagok? Feltételezzük azt, hogy valaki válaszolni fog és ez alapján vegyük végig őket:

Grogutython


mando_chapter_12.jpg

The Mandalorian előző évadához hasonlóan az új szezon részeiben elrejtett utalásokat is összeszedjük a Sorozatfigyelő-sorozatunkban, ezúttal egy kis csúszással követve a sorozatot, így mindenkinek lehet ideje megnézni az egyes epizódokat, mire az azokról szóló cikk megjelenik.

Az évad negyedik epizódja, azaz a széria 12. fejezete is rengeteg érdekességet rejtett!


benedict22.jpg
Felőrlöm a lázadókat lépésről lépésre. Meg fogom ásatni velük a saját sírjukat.

Mitth'raw'nuruodo (születési nevén: Kivu'raw'nuru) ismertebb nevén Thrawn főadmirális a Star Wars bővített univerzum talán legismertebb karaktere, aki elsőként A Jedi visszatért "folytató" könyvtrilógia első részében tűnt fel, A Birodalom örököseiben (1991). Később a ma már Legendák közé tartozó 1994-es TIE Fighter játékban tette tiszteletét, hangját pedig Tris King szolgáltatta.


A televízió képernyőjén elsőként 2016. szeptember 24-én debütált a Star Wars Lázadók 3. évadának, A sötétség felé című TV-filmjében (az az első 2 epizódban). Ez az első megjelenési forma természetesen a sorozat mivoltából fakadóan animációs volt, mégis ezrek ugráltak örömükben, amikor bejelentettek a 2016-os Celebration Europe-on, hogy kedvenc Admirálisuk a Legendák homályából végre előlép, kánon lesz és rögtön a képernyőn is megjelenik. Azóta eltelt 4 év és már egy teljes könyvtrilógia is megjelent a kánonban erről a kék bőrű chiss birodalmi tisztről, ami a korábbi könyveket is szerző és magát a karaktert is kitaláló Timothy Zahn tollából származik. A jelenleg is futó The Mandalorian című sorozatban újabb utalást kaphattunk Thrawnra, még hozzá a képernyőn előszereplősként elsőként debütáló Ahsoka szájából, aki elszántan keresi az Admirálist, utalva ezzel az Star Wars Lázadók animációs széria utolsó részének eseményeire.


De kicsoda Thrawn főadmirális? Ha részletekbe menően szeretnétek megismerni a karaktert, mindenképp ajánljuk a hozzá kapcsolódó könyvek elolvasását, mint a legendák-béli Thrawn-trilógia (nem kánon!), előzményeként a Kirajzás, vagy a kánon részét képező Thrawn, Thrawn: Szövetségek, Thrawn: Árulás és a most megjelent, egy új könyvtrilógia részét képező Thrawn: Chiss Birodalom - A káosz ébredése című köteteket.


Kezdjük egy kis bemutatással a karaktert illetően, hogy az is tudja kiről van szó, aki még nem ismeri:


Egy kék bőrű idegen hazardírozása a Birodalmi ranglétrán


AnakinthrawnMitth'raw'nuruodo - aki Kivu'raw'nuru néven született Vurawn magnévvel, katonai pályafutása elején pedig Mitth'raw'nuru néven, de szélesebb körben Thrawn magnevén ismerték - egy férfi chiss tiszt volt a Chiss Birodalomban, valamint főadmirális a Birodalmi Hadiflottában a Galaktikus Birodalom korában. Thrawn egy feltűnően kék bőrű, vörös szemű és szögletes fejű birodalmi tiszt volt, aki briliáns és könyörtelen stratéga hírében állt. Hite szerint ha valaki a hadszíntéren győzelmet akar elérni, annak ki kell ismernie az ellenséget. Ennek okán az ellenfelei filozófiája, művészete és kultúrája tanulmányozására adta a fejét, köztük a Ryloth twi'lekjeit és a Mandalore harcosait is megvizsgálta. Mikor Arihnda Pryce kormányzó egy nagy hatalmú parancsnokot kért a Lothal lázadói megsemmisítésére, Thrawn főadmirális elfogadta a kihívást és eltökélte, hogy egyenként morzsolja fel a felkelést.


A Birodalmi Hadsereghez való csatlakozását megelőzően Thrawn a Chiss Birodalom Védőflottája szolgálatában állt. A galaxis Ismeretlen Régiójában a Rentor bolygóról származó Thrawn elhagyta szülőföldjét és az ismert űrbe utazott, ahol Anakin Skywalker Jedi-lovaggal futott össze a Klónháború idején. Miután a Galaktikus Köztársaság átalakult Galaktikus Birodalommá, Thrawn Palpatine császárnak ajánlotta fel hűségét, hogy olyan szövetséget kössön az új rezsimmel, amivel a népe jól járhat. Eli Vanto kadét segítségével Thrawn beolvadt a galaktikus közösségbe, elsajátította a Galaktikus Alapnyelv folyékony beszélését, majd végül elvégezte a coruscanti Birodalmi Akadémiát. A Flottában fejlődő karrierje figyelemre méltó volt; egy sorozatnyi előléptetés során magától a Császártól kapta meg a főadmirálisi rangot.


Karrierje csúcspontján Thrawn főadmirális a Hetedik Flotta parancsnoki tiszti pozíciójában állt, zászlóshajója pedig az Imperial I-es osztályú Chimaera volt. A Galaktikus Polgárháború kirobbanása utáni pár évben a Lothal-szektorba rendezkedett be Thrawn, hogy legyőzze a Hera Syndulla kapitány által vezetett lázadókat. Az atolloni csatát követően Thrawn flottája a Sith-nagyúr, Darth Vader Első Légiójával működött közre - akiről Thrawn tudta, hogy egykor a Jedi Skywalker volt -, mikor egy küldetés alatt Erő-érzékeny chiss lányokat mentettek meg. Thrawn ezek után visszatért feladatához, hogy eliminálja Syndulla sejtjét, és erőivel megütközött a lázadókkal, akik egyszer s mindenkorra fel akarták szabadítani a Lothalt. Az ütközetbe az űrutazó purgillek is becsatlakoztak a Jedi-padawan Ezra Bridger megsegítésére, és a Hetedik Flottában súlyos károkat okoztak. Maga Thrawn parancsnoki hajója hídján tartózkodott, mikor a teremtmények körbevették a Chimaerát és a

hiperűrbe ugrottak a csillagrombolóval, benne Thrawnnal és Bridgerrel, akik a nagy ismeretlenbe vesztek.

A Thrawn eltűnését követő esztendőkben a Császár és Vader életét vesztette az endori csatában, a Birodalom megsemmisítő vereséget szenvedett a jakkui csatában, és a Köztársaság Visszaállításáért Szövetség átalakult Új Köztársasággá. Ugyanakkor Thrawn tudása az Ismeretlen Régiókról hasznosnak bizonyult az ismert galaxisból visszavonuló birodalmiaknak, akik életben tudtak maradni a feltérképezetlen űrben és történetesen megalapították az Első Rendet.


( Fordította: owokaleyo1992 )


star_wars_cassian_andor_disney_tony_gilroy_02_c4nr.jpg

A koronavírus-járvány eléggé megnehezítette a filmes ipart, és bár Star Wars terén a The Mandalorian második évada megúszta a halasztást, a Cassian Andor sorozatra rányomta a bélyegét. A jövőre tervezett Zsivány Egyes előzmény-sorozat azonban még bemutatkozhat 2021-ben, hiszen a címszereplőt játszó Diego Luna jelentette be egy interjúban a Jimmy Kimmel Live műsorban, hogy Londonban tartózkodik jelenleg a Disney+ streaming szolgáltatóra készülő, még hivatalos cím nélküli széria forgatása céljából. A bejelentésről készült felvétel itt tekinthető meg:

 

Forrás: thedirect.com


gideon_moff.png

Három rész van hátra a The Mandalorian második évadából, és már fel is tűnt hologram, illetve hús-vér valójában a Giancarlo Esposito által életre keltett birodalmi Gideon moff, a Sötétkard birtokosa, és további kérdések keletkeztek a karaktere és motivációja körül. Pontosan mire kellhet neki a magas M-számmal rendelkező Gyermek, vajon benne van-e a keze Snoke megalkotásában, illetve mi célt szolgálnak majd az egyedi Dark Trooperek?


bokatan.jpg

The Mandalorian előző évadához hasonlóan az új szezon részeiben elrejtett utalásokat is összeszedjük a Sorozatfigyelő-sorozatunkban, ezúttal egy kicsit később indítva, mint a széria, így mindenkinek lehet ideje megnézni az egyes epizódokat, mire az azokról szóló cikk megjelenik.

Ezúttal az évad harmadik epizódja, azaz a 11. fejezet következik.


Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo