darth_bane_trilogia_fekvo.jpg

Képregények

sana.jpg

A 2022-es New York Comic-Conon az inkvizítoros regény mellett bejelentettek egy új Star Wars-képregényt is, amely ezúttal nem a filmekből vagy sorozatokból megismert szereplőre fog fókuszálni, hanem a Star Wars-képregények egyik karakterére, Sana Starrosra.

Sana eredetileg az új kánon első fő Marvel-képregénysorozatában, a "Star Wars" szériában tűnt fel, majd a Doctor Aphrában szerepelt. A szimplán Sana Starros címen futó képregény egy minisorozat lesz, az írója pedig a Köztársaság Fénykora: Lopakodó árnyak szerzője, Justina Ireland.

Szinopszist egyelőre nm kapott, de az már kiderült, hogy 2023 februárjában érkezik. Továbbá közzétették a borítóját és ízelítőnek néhány képkockáját:

Cover


star_wars_visions_1_tall.jpg

A Star Wars: Látomások anime antológiában debütált Ronin köré szép lassan épülgetnek a történetek. Először egy könyv jelent meg A párbaj sztoriját folytatva (amiről nemrégiben írtunk is egy kritikát), illetve egy egyszámos képregény is érkezik október 12-én a Marvel égisze alatt attól a Takashi Okazaki mangakától, akinek az Afro Samurait is köszönhetjük és A párbaj karakterdizájnján is dolgozott. A StarWars.com most betekintőként közölte a képregény első néhány oldalát, ami az anime előtt játszódik. A történet szerint rablók tartóztatják fel a Ronint útja során, de nem is sejtik, miféle gondot vettek ezzel a nyakukba.

Star Wars Visions 1 Cover


hidden_empire_comics.jpg

A tavalyi év nagy képregényes meglepetése az volt, hogy a Solo: Egy Star Wars-történetben megismert Qi'ra is feltűnt a Marvel nagy crossover-eseményének számító Fejvadászok háborújában. Egy újabb szériában, a Vörös hajnal nevű bűnszervezetre utalva Crimson Reign ("Vörös uralom") című sorozatban pedig már központi szerepet kapott a karakter. De a Charles Soule író által jegyzett Qi'ra-saga folytatódik: a hivatalos Star Wars-honlapon jelentették be, hogy jön a történet harmadik, egyben utolsó darabja, a Hidden Empire ("Rejtett Birodalom").

Soule a bejelentéskor azt nyilatkozta: ami ebben a Qi'ra-sztoriban történik, az a messzi-messzi galaxis történéseihez is nagyban kapcsolódik (utalva ezzel arra, hogy a hősnő tettei befolyásoltak bizonyos eseményeket). konkrétan kötődni fog a történet az eredeti trilógiából a Birodalom visszavághoz és A Jedi visszatérhez, illetve az azután történtekhez.

Alább az első rész hivatalos és alternatív borítója látható:


star_wars_visions_cover.jpg

Még a Star Wars Celebrationön jelentették be hivatalosan, hogy a második évaddal visszatérő Visions (Látomások) animációs antológia-sorozathoz egy képregény készül a Marvel jóvoltából. Akkor még csak annyit lehetett tudni, hogy a korábban belengetett képregény-adaptációkkal ellentétben ez egy eredeti sztori lesz, tehát nem egy epizód újramesélése.


marvel_star_wars_yoda_.jpg

A Marvel is kivette a részét a 2022-es Star Wars Celebrationon. A képregényes panel egyik fénypontja egy új képregény-sorozat leleplezése volt, aminek főszereplője Yoda mester lesz. Az októberben érkező, 10 részes miniszéria három darab háromszámos történetszálat fog tartalmazni, az utolsó szám pedig mindezeket kapcsolja össze. Az egyes sztoriszálakért különböző szerzők felelnek, úgy mint Cavan Scott (Dooku: Az elveszett Jedi), Jody Houser (Thrawn képregényadaptáció) és Marc Guggenheim (A Köztársaság kora).


hyperspace1_.jpg

Tavaly ősszel jelentették be, hogy több év kihagyás után a Dark Horse Comics is visszatér a Star Wars-kiadáshoz, most pedig már az is kiderült, hogy milyen, a messzi-messzi galaxisban játszódó képregénnyel indítanak.

Akik szeretnek időnként az eredeti trilógia érájától elkanyarodni, azok számára jó hír, hogy a Star Wars: Hyperspace Stories ("hiperűr történetek") című széria az összes korszakot érinteni fogj majd. Az antológiasorozaton több különböző író dolgozik majd, köztük a Mozgó célpont szerzője, Cecil Castelluci. Az első szám augusztus 10-én jelenik majd meg, ez a klónháború idején játszódik, az Amidala-Anakin-Obi-Wan-trióval a főszerepben.

Már borító is van hozzá:

Cover


swmanga.jpg

Pár hónapja adták hírül, hogy A mandalóri első évadját képregényes formában is át lehet élni hamarosan, a 8 részes adaptáció júniusban indul útjára a Marvel égisze alatt. Din Djarin és Grogu szintén első évados kalandjait azonban még jóval előtte szemügyre vehetjük szintén képregényes formában, egy mangasorozat által. Az első szám május 25-én lesz olvasható a havi megjelenésű Big Gangan magazinban, a széria írója az a Yūsuke Ōsawa lesz, aki a Spider-Man: Fake Red, Six Bullets, Green Worldz és Dr. Duo alkotásokon is dolgozott.


stwobiwan2022001_cvr.jpg

Május 27-én tér vissza a Star Wars világába Obi-Wan Kenobi egy 6 epizódos élőszereplős sorozat formájában, ami a III. rész után játszódik 10 évvel. Ennek tiszteletére különböző kiadványokkal is készülnek (illetve mi is ajánlottunk pár olvasnivalót a szériára való ráhangolódásra), érkezik egy Kenobi-regény, egy Anakinról és Obi-Wanról szóló történet, ami a Cato Neimoidián megesett incidenst meséli el, illetve egy 5 részes képregény-sorozat is.


hansolo-epvii.png

A jelenlegi kánonban Han Solo szüleinek kilétét és családi hátterét nagyrészt lepel fedi eddig. A Solo: Egy Star Wars-történet című filmből és annak regényváltozatából, illetve a Koréliai hajsza című könyvből kiderül például, hogy Han apja a Korélián élt fia első éveiben (amíg el nem hagyta őt), ahol a helyi hajógyárban épített járműveket, mint például YT-1300-as könnyű teherhajókat, amilyen típust Han a későbbiekben megszerzett magának. Han egy visszaemlékezésben fel is idézi, hogy egyszer apja elvitte az építő üzembe, ahol azt jegyezte meg Hannak, hogy a fiú nem a hajók megépítésére, hanem azok elvezetésére, repítésére hivatott, mint ahogy ő maga sem. A márciusban induló Star Wars: Han Solo & Chewbacca című rövid képregénysorozat viszont mindezen információkat kibővíti. Figyelem, a továbbiakban spoilerek olvashatóak a képregényből.


marvel_mandalorian_tall_357.jpg

Amíg várunk, hogy a harmadik évadban visszatérjen Din Djarin, egy kis visszatekintés és felzárkóztatás apropójából hamarosan készül a The Mandalorian első évada alapján egy 8 részes képregény a Marvel jóvoltából. Az ígéretek szerint egy másik módon élhetjük át az első évad eseményeit a képregénnyel, aminek első száma júniusra várható. A széria írásáért Rodney Barnes (Lando - Double or Nothing, War of the Bounty Hunters) lesz a felelős, míg a rajzokat Georges Jeanty szolgáltatja, aki A Köztársaság fénykora képregény-sorozaton is dolgozott. Az első szám borítóját már meg is csodálhatjuk a bejelentés mellé.

Marvel Mandalorian Cover 436

 

Még 2020-ban jó sok kiegészítő tartalmat jelentettek be a nagy sikert aratott The Mandalorian köré, köztük egy Marvel képregény is tervben volt. Azonban utána nem sokkal néhány címet kaszáltak, a képregény sorsáról nem közöltek információt. Elképzelhető, hogy erről az adaptációról van szó, ám ezt nem ismertették hivatalosan. Valamint még az is kérdés, hogy a második évad, vagy a The Book of Boba Fett is kap-e feldolgozást.


Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo