darth_bane_trilogia_fekvo.jpg

Filmek

rebel_moon_poster_new_.jpg

A nyáron közzétett előzetes után most egy egy újabb plakát jött ki Zack Snyder (300Az Igazság LigájaA halottak hadserege) legújabb filmjéhez, a Rebel Moon ("Lázadó hold") című sci-fi első részéhez. A Netflixre érkező film a messzi-messzi galaxis rajongói számára azért lehet érdekes, mert eredetileg Star Wars-filmötletként indult, és részben azokból a szamurájfilmekből merített, amelyekből annak idején George Lucas is. Az eddig látottakon pedig a Star Wars-hatását is érezni lehet.


rey_tros_poster_.png

Tavasszal bejelentették, a tervek szerint mi lesz a következőkben mozikba kerülő három új Star Wars-film. Ezek közül az egyik a folytatástrilógia történetét folytatja majd, és a Rey által újjászervezett Jedi Rend tagjaira fog fókuszálni. A projektről most felmerült egy pletyka, egészen pontosan az, mi lesz a film címe.


vader_werkfilm.jpg

Gőzerővel készül a hazai készítésű Vader rajongói film. A budapesti hármas metró után nemrég egy másik helyszínen forgatott Varga Dezső és csapata, ezúttal egy erdős területen Baktalórántházánál, ami 4 percet fog kitenni a játékidőből. Az eseményről egy rövid werkfilm is készült, amivel betekintést nyerünk a kamerán kívüli hangulatba és munkálatokba. Ezzel együtt a készítők ismét felhívták a figyelmet a közönségi finanszírozás fontosságára, mivel további adományok szükségesek a rajongói projekt elkészüléséhez.


creator_poster_.png

Már a mozikban a Zsivány Egyes direktorának, Gareth Edwardsnak a legújabb filmje, Az alkotó című sci-fi. Ebben pedig elrejtettek egy apró utalást az író-rendező Star Wars-filmjére: feltűnik benne az egyik karakter. (A cikkben a film történéseivel kapcsolatban nem spoilerezünk, csak azt írjuk le, hogy melyik Star Wars-karakter látható benne.)


the_creator_trailer_pic.png

Nemrég került a mozikba Az alkotó című sci-fi film, amely több szálon is kötődik a Star Warshoz. Rendezője és társforgatókönyvírója a Zsivány Egyes direktora, Gareth Edwards volt, látványvilágát pedig a Lucasfilmnek és az Industrial Light & Magicnek dolgozó James Clyne tervezte, és a specieális effektekért az ILM felelt. Emellett a rendező saját bevallása szerint a George Lucas által teremtett világ inspirálta őt. De vajon a Star Warshoz hasonlóan Az alkotóból is franchise-t próbálnának felépíteni? Ezzel kapcsolatban maga Edwards nyilatkozott, akitől egy friss interjúban megkérdezték, tervez-e egy második részt vagy spinoffot legújabb filmjéhez.


Guillermo_del_Toro.png

A Happy Sad Confused podcast sorozat friss adásának vendége David S. Goyer forgatókönyvíró volt, akinek neve olyan filmeknél olvasható, mint a Penge-trilógia, a Nolan-féle Batman trilógia, Dark City. A műsor házigazdája, Josh Horowitz feltette Goyernek azt a kérdést, hogy ha lenne rá lehetősége, mely nagy franchise-ban szeretne részt venni. Válaszul Goyer azt felelte, hogy annak idején megírta egy bemutatatlan Star Wars-filmnek a történetét, amit Guillermo del Toro (Pinokkió, Pokolfajzat 1-2, A faun labirintusa) rendezett volna. A forgatókönyvíró szerint ez 4 éve volt, viszont del Toro később ezt pontosította, hogy legalább 6 éve történt ez.


Shawn_Levy.png

Közel egy éve, tavaly ősszel adtunk hírt arról, hogy sajtóértesülések szerint Shawn Levy kanadai rendező (az Éjszaka a múzeumban-filmek, a Vasököl, a Free Guy és a Deadpool 3. direktora) is Star Wars-filmet készít, amit aztán később ő maga megerősített. Levy állítólagos projektje ugyanakkor nem volt ott a tavaszi Celebration alkalmával hivatalosan is bejelentett következő három Star Wars-mozifilm között, és újabb hír sem érkezett róla. Most maga a filmes nyilatkozott a projekttel kapcsolatban.


donald_glovers_star_wars_lando_project_is_now_going_to_be_a_movie.jpg

A nyár folyamán röppent fel a hír, hogy éles váltás lépett életbe a 2020-ban beharangozott Lando projekt terén, miszerint a forgatókönyvíró Justin Simien távozott a fedélzetről, helyét a Solo: Egy Star Wars-történet fiatal Landóját alakító Donald Glover, valamint testvére, Stephen Glover vette át.


the_creator_gareth_edwards.png

Az új poszterek és kedvcsináló videó után közzétették az első klipet is a Zsivány Egyes rendezőjének, Gareth Edwardsnak a legújabb Sci-fi filmjéből, Az alkotóból, amelynek látványvilágát a Lucasfilmnek és az Industrial Light & Magicnek dolgozó James Clyne tervezte, és a specieális effektekért az ILM felelt.


creator_poster_.png

Szeptember 28-án kerül a mozikba a Zsivány Egyest is rendező Gareth Edwards legújabb sci-fije, Az alkotó, amelyben az emberiség a mesterséges intelligenciával áll harcban (bővebben itt olvashattok róla). A filmhez most két új poszter és egy új kedvcsináló is érkezett.


Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo