hagyatek_banner_1460x342_a.png

Animációs sorozatok

young_jedi_pirates.png

Május 4-én startol el az első, a Köztársaság Fénykora érában játszódó Star Wars-sorozat, a Young Jedi Adventures ("Ifjú Jedik kalandjai") című animációs széria, amelyet még az évadpremierje előtt néhány rövidfilm vezetett fel, bemutatva a főbb karaktereket, a Tenoo bolygón, Yoda mestertől tanuló Kait, Lyst és Nubsot, valamint pilóta barátjukat Nash-t és droidját, RJ-83-at.

Az egyik kisfilmben rövid időre már feltűntek a széria gonosztevői, néhány kalóz is, a mostani, legutolsó részben pedig ők kerültek a reflektorfénybe: íme a maszkos Taborr Val Dorn és bandája, azaz az EB-3 nevű droid és a gamorreai Pord. (A korábbi felvezető rövidfilmeket ITTITT és ITT nézhetitek meg, a sorozat előzetesét pedig ezen a linken találjátok.)


bad_batch_still_s2.png

A londoni Star Wars Celebration alkalmával jelentették be, hogy berendelték A Rossz Osztag harmadik évadát, amely egyúttal a sorozat lezárásaként fog funkcionálni, pontot téve A klónok háborúja-spinoff történetének végére. Emellett az eseményen egy rövid ízelítőt is lejátszottak, amely a beszámolók szerint felfedte több ismerős karakter visszatérését.


Star_Wars_Tales_Of_The_Jedi_9.png

A Star Wars Celebrationön jelentették be, hogy népszerűségének köszönhetően folytatódik a Jedihistóriák. Az eredetileg exkluzív minisorozatnak szánt etap Ahsoka és Dooku gróf egyes életszakaszaiból mutatott be egy-egy részt, a togruta Jedinél még az Ahsoka könyvből is adaptált, mellesleg a Baljós árnyakban debütált Yaddle sorsára is magyarázatot adott.

Noha a Celerationön több konkrétumot nem árultak el, így a bemutatás ideje is kérdéses volt, viszont egy a Lucasfilm által kiadott sajtókiadványa a Celebrationről elárulta, hogy folynak a munkálatok az új évadon, ami 2024-ben lesz látható.

A Jedihistóriák mellett jelenlegi tudomásunk szerint jövőre érkezik az Andor második évada, A Rossz Osztag harmadik évada és a The Acolyte.


young_jedi_nash_still_.png

Májusban indul az első, évszázadokkal a Skywalker-saga előtt, a Köztársaság Fénykora érában játszódó Star Wars-széria, a Young Jedi Adventures ("Ifjú Jedik kalandjai") című, kisgyermekeket megcélzó mesesorozat. Az animációs sorozat a Tenoo bolygón oktatott Jedi-növendékek történetein keresztül fog leckét adni fiatal nézőinek az együttérzés, az önfegyelem, a csapatmunka, a türelem és a barátság témáiban (az előzetesét ITT találjátok).

Egyelőre csak egy ismerős karakter, Yoda feltűnéséről tudunk, a főszerepben pedig néhány ifjonc lesz, akiket még a tényleges évadpremier előtt párperces rövidfilmekkel mutatnak be. Az eddigi részeket ITT és ITT nézhetitek meg, alább pedig az ötödik kisfilm látható, amely hétfőn futott be:


visions_s2_still.png

A Star Wars Celebration egyik témája volt a Star Wars: Látomások animációs antológia-sorozat közelgő új évada. A május 4-én érkező 9 részes csokor immáron nem csak japán, hanem más országok stúdióinak produkcióit foglalja magába. Köztük van az a nagy múltú angol Aardman Animation is, aminek a népszerű Wallace és Gromit, a Shaun, a bárány, vagy a Csibefutam című stop-motion animációs produkciókat is köszönhetjük.


young_jedi_new_trailer.png

Az első, a Köztársaság Fénykora korszakban játszódó Star Wars-sorozat a Young Jedi Adventures ("Ifjú Jedik kalandjai") című animációs széria lesz. A sorozat május 4-én, a Star Wars-napon fog elstartolni, de addig is néhány bemutatkozó kisfilmmel vezetik fel (amelyekből a már közzétetteket ITT és ITT nézhetitek meg), és most magából az évadból is jött egy kis ízelítő: kiadták az első hivatalos előzetesét.

Egy óvodások-kisiskolások számára készült meseszériáról van szó, amely néhány, a Tenoo bolygón nevelődő ifjonc Jedi-tanulmányait állítja a középpontba, akik a mi világunk gyermekei számára is hasznosítható leckéket kapnak az együttérzés, az önfegyelem, a csapatmunka, a türelem és a barátság témájában. Tanáruk pedig nem más lesz, mint Yoda mester, aki az ízelítő videóban arról biztosítja a fiatalokat, hogy "hősnek születtetek":


visions_s2_trailer.png

Május 4-én, a Star Wars-napon érkezik meg a Látomások című, alternatív Star Wars-antológiasorozat második évada, amelynek a Star Wars Celebration alkalmával tették közzé az első előzetesét és plakátját. Ennek az újabb évadnak kilenc epizódja lesz, ezúttal nem csak japán, hanem a világ különböző részeiről származó alkotóktól. Azt egyelőre nem tudni, hogy ezekhez kapcsolódva megjelenik-e majd a Roninhoz hasonló könyv is (erről az első Látomások-regényről ITT írtunk bővebben).


Visions S2 Plakat


bad_batch_s2_poster_pt.png

Bár persze a második évad befejezésének ismeretében nem is volt kétséges, hogy A Rossz Osztag folytatódni fog, eddig hivatalosan nem jelentették be az újabb évadot, de a Star Wars Celebration alkalmából ez is megtörtént. A rendezvényen hétfőn közölték, hogy 2024-ben érkezik A Rossz Osztag harmadik évada.

A levetített ízelítő alapján a folytatásban is többféle helyszínre eljutnak a főhősök, és ismét lesznek visszatérő karakterek, köztük Rex és A Mandalóriból ismert Fennec Shand. Egyúttal ugyanakkor az is kiderült, hogy a Lucasfilm azon túl már nem fogja tovább szőni a történetet, azaz a következő egyben a széria záróévada is lesz.


star_wars_resistance_still_.jpg

A 2023-as Star Wars Celebration alkalmából végre beleláthattunk egy előzetes kíséretében az augusztusban érkező Ahsoka sorozatba. A trailer tartalmazott új és ismerős karaktereket, majd felfedték, hogy Thrawn főadmirális az a Lars Mikkelsen fogja alakítani, aki a Lázadók animációs sorozatban is a hangját adta.

 

Az Ahsoka előzetes egyik képkockáján az Új Köztársaság államfője, Mon Mothma, valamint négy másik politikus látható egy hologramon. Egyikük egy Xiono szenátornak nevezett ázsiai kinézetű férfi, aki feltehetőleg az Ellenállás animációs sorozatban lévő Kazuda Xiono apja. Ugyan teljes bizonyossággal nem állapítható meg, hogy Hamato Xiono lenne a karakter, vagy a dinasztiából egy másik ember, de mivel Kaz apja egy befolyásos centrista szenátor volt az Új Köztársaságban, és a széria felett bábáskodó Filoni szereti összekapcsolni a különböző produkciókat, eléggé esélyes az azonosság.

A Star Wars: Ellenállás animációs sorozat 2 évadot élt meg, ami végigkövette a folytatás trilógia idővonalát, és a sorozat hősei még a döntő exegoli csatában is részt vettek, ami sok egyéb érdekesség és kiegészítő információ mellett a Skywalker kora regényváltozatából derül ki.

Xiono


tales_of_the_jedi_.jpg

A klónok háborúja rajongói számára igazi csemege volt a 2022-ben bemutatott, Jedihistóriák (Tales of the Jedi) című animációs széria, amelyhez Dave Filoni a korábban meg nem valósított ötleteit (többek közt az Ahsoka könyv alapjául is szolgáló elképzeléseket) használta fel. Most a Star Wars Celebrationön az alkotó bejelentette, hogy a széria folytatódik, lesz egy második évada is.

Azt Filoni nem árulta el, hogy mire számíthatunk az újabb epizódoktól, így még nem tudni, hogy továbbra is Ahsoka és Dooku gróf karaktereire akarnak fókuszálni (végül is mindkettejük életéből bőven lenne még mit feldolgozni), vagy ezúttal más Jediket állítanak majd a középpontba. Elméletben akár még az is előfordulhat, hogy eltávolodnak a klónháborúk korszakától, hiszen most több Star Wars-projekt is készül, amelyek új korszakokat tárnak fel, de valószínűbbnek tűnik, hogy az előzménytrilógia érájának Jedijeit láthatjuk majd viszont.

Az is kérdés, hogy mikor érkezhet az új évad a Disney Plusra, de ha abból indulunk ki, hogy az első évad a tavaly tavaszi bejelentést követően ősszel már ki is jött, akár már idén is láthatjuk az újabb epizódokat.

Aki esetleg még nem látta a sorozat első évadát, az kedvcsinálóként itt megnézheti az előzetesét:


Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo