Andor: Egyelőre várnunk kell K2SO-ra

Rogue_One_Star_Wars_K2SO_Costume.jpg

2018 végén jelentették be a Cassian Andorra fókuszáló élőszereplős sorozatot Diego Luna főszereplésével a Disney+ szolgáltatóra, majd a 2019-es D-23 eseményen azt is felfedték, hogy Alan Tudyk is csatlakozik a szériához K2-SO szerepében.

A 2022-ben debütáló Andor forgatása tavaly novemberben meg is kezdődött, amiről egy kis videót is készítettek az Investors Day esemény alkalmából. Alan Tudyk nem igazán nyilatkozott már hosszú ideje a sorozatról, de a Collidernek most elárulta, hogy bár benne lesz a sorozatban, még ne nagyon számítsunk az elején a visszatérésére, ugyanis a droid a 12 részes első évadban még nem fog szerepelni, ez Tony Gilroy terve.

 

Az, hogy K2 még nem szerepel az első évadban azt sejteti, hogy még nem találkoztak, holott a Cassian & K-2SO című egyszámos képregényben már ki van dolgozva egymásra találásuk, ami nem sokkal a Zsivány Egyes című film előtt történik. Így az a kérdés is fennállhat, hogy a szabadabb történetmesélés és esetleg több évad kedvéért átírják-e a kánonban a sztorit (mint ahogy A klónok háborúja 7. évada is pár, de a sztori szempontjából nem nagyon lényeges momentumot mesélt el máshogy, mint ahogy az Ahsoka című könyvben le voltak írva), vagy éppen Tony Gilroynak akadnak-e ötletei, hogy a képregény és a sorozat is megférjen egymás mellett. Illetve az is könnyen megeshet, hogy a sorozat adaptálja majd a képregényt, mint ahogy a The Mandalorian második évada tette flashback jelenetekben Cobb Vanth sztorijával az Utóhatás-könyvekből.

A Szerzőről

owokaleyo1992

owokaleyo1992

"To defeat an enemy you must know them. Not simply their battle tactics, but their history, philosophy, art." - Grand Admiral Thrawn
A Szerző cikkei

Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo