darth_bane_trilogia_fekvo.jpg

A Köztársaság Fénykora: újabb köteteket fedtek fel

high_rep_phase_ii.jpg

Hétfőn volt egy panelbeszélgetés a most bemutatkozó új Star Wars-éráról, a 200 évvel a Skywalker-saga előtt játszódó a Köztársaság Fénykoráról.


A korszakról korábban már felfedték, hogy itt az események katalizátora egy nagy katasztrófa lesz: egy sérült hajó felrobban a hiperűrben, és a megsemmisülése végérvényesen megváltoztatja a helyzetet a galaxisban, ugyanis a törmelékek kvázi halálos rakéták, amik a Külső Peremtől kezdve a Magvilágokig bárhová becsapódhatnak. Ez egy olyan válsághelyzet, amikor a Köztársaság a Jedik segítségét kéri. A gonosztevők pedig az "űrvikingek"-ként jellemzett Nihilek lesznek.

A mostani beszélgetésen az írók mondtak néhány szót az éráról. A folytatásban összeszedtük az elhangzottak lényegét!

A The High Republic-képregénysorozat szerzője, Cavan Scott (Dooku – Az elveszett Jedi) azt emelte ki, hogy ekkor még minden nagyobb bolygón Jedi Templomok álltak, és a Jedik a mindennapi élet részei voltak. "Van némi felelősségük a nép iránt" fogalmazott.

A Light of the Jedi ("A Jedik fénye") című érkező könyv írója, Charles Soule (Lando, Poe Dameron, Obi-Wan és Anakin, Darth Vader: A Sith sötét nagyura) elárulta, hogy ekkor a Köztársaság kormánya élén egy felvilágosult kancellár, egy Lina Soh nevű nő állt. Tőle származik a szállóige, ami amolyan mottója lett az érának: "Mi mind a Köztársaság vagyunk", ami azt fejezi ki, hogy hiába nagyon-nagyon különböznek az állam polgárai, egy közösséget alkotnak.

Justina Ireland, A Test of Courage ("A bátorság próbája") című ifjúsági könyv szerzője elmondta, a regénye egy 16 éves Jediről szól, Vernestra Rwoh-ról, aki még csak kis ideje Lovag. Diplomáciai küldetésre küldik, a Köztársaság ugyanis ekkor terjeszkedik, folyamatosan csatlakoznak hozzá az újabb bolygók. Egy határmenti bolygót kellene meggyőznie, hogy lépjenek be, mivel olyan forrásaik vannak, amelyek hasznosak lennének.

Cavan Scott elárulta, hogy a történetek egyik fontos helyszíne, a Starlight Beacon ("Csillagfény jeladó") egyben Jedi Templom, így a Köztársaság és a Jedik együtt irányítják. Ide kerül az Avar Kriss nevű Jedi, akit kineveznek az állomás rendőrbírójának (ő a Light of the Jedi regényben is benne lesz). Scott képregénye Keeve Trennis, a frissen Lovaggá ütött Jedi sztoriját követi, akit szintén az állomásra küldenek.

Claudia Gray (Elveszett csillagok, Vérvonal, Leia, az Alderaan hercegnője), az Into the Dark ("A sötétségbe") szerzője bemutatta egy új karakterét: Leox Gyasi-t, annak a hajónak a pilótáját, amellyel a Jedik utaznak a könyvében. Úgy jellemezte, hogy az 1990-es ével Matthew McConaughey-ja Han Solóba oltva.

O23eh94cc
Justina Ireland a Nihilekről szólva arról beszélt, hogy teljesen kiszámíthatatlanok "Nem érdekli őket semmi, tényleg nincsenek korlátaik [...] Ha azt gondolod, hogy valami rosszat tesznek, akkor még rosszabbnak kell elképzelned" – fogalmazott.

De más ellenségek is lesznek a Köztársaság Fénykorában. Claudia Gray könyvében feltűnnek a Drengirek, amelyek helyváltoztatásra képes értelmes növények. Elmondása szerint ezek azért veszélyesek igazán, mert elég nehéz végezni velük. "Elképesztő a regenerálódó képességük és nincsenek meg bennük az emberek vagy állatok érzései és gondolkodásmódja." Cavan Scott hozzátette: ezek a lények megállíthatatlanok, és elég egyetlen mag, hogy megmaradjanak. "Nem lehet megszabadulni tőlük, és intelligensek is. Ezek nem csak eszetlen szörnyek. Van egy fura telepatikus kommunikációs rendszerük és az Erő sötét oldalát használják. [...] Szóval ha azt hiszed, egyikükkel állsz szemben, valójában mindegyikkel" - magyarázta.

High Rep Drengir
Felmerülhet a kérdés, hogy van-e valamilyen meghatározott sorrend, amiben érdemes olvasni az egyes kiadványokat. Illetve hogy mindegyiket olvasni kell-e, hogy érthető legyen az egész sztori. Mint elhangzott: a legjobb a megjelenési sorrendben olvasni a dolgokat. Ugyanakkor nem kell mindent ismerni a megértéshez: akkor is érthető a nagy átívelő történet, ha mondjuk csak a regényeket olvassa az ember.

A projekthez kapcsolódóan a Star Wars Insider magazinban rövid novellák is meg fognak jelenni Stories of Starlight ("Történetek a Starlight-ról"), amelyek értelemszerűen az állomáson játszódó rövid sztorik, a hőseik pedig a hétköznapi polgárok, azaz nem-Jedi karakterek lesznek. Ezzel azt akarják bemutatni, hogy milyen lehet átlagembernek lenni, ott élni és dolgozni a messzi-messzi galaxisban a Jedik mellett.

Cavan Scott, aki a széria második felnőtt regényét, a The Rising Storm ("A közelgő vihar") című könyvet írja, illetve egy most bejelentett új képregényt, a The Monster of Temple Peak-et ("A hegycsúcs templomának szörnye"), amely közvetlenül a könyv előtt játszódik majd, és annak egyik fő karakterét, a zsoldos Ty Yorrick-et fogja bemutatni.


Dhwd94k


Ezután egyre érkeztek az újabb bejelentések:

Justina Ireland elmondta, hogy a következő High Republic-könyve egy ifjúsági regény lesz, Out of the Shadows ("Elő az árnyékokból") címmel. Ebben folytatja Vernestra Rwoh sztoriját, de sok új karaktert is megismerhetünk majd belőle. Emellett dolgozik egy mangán is a japán szerzővel, Shinya Shimával együtt. Ez a sztori a Jedi Rend néhány tagjáról szól majd, akik olyan emberek között dolgoznak, akiknek a bolygóján nem erős a Köztársaság jelenléte.


8hf948h9
Fjwei349sa
Daniel José Older (Az utolsó dobás), a The High Republic Adventures-képregény írója bejelentette, hogy jön egy, ebben az érában játszódó gyerekkönyve is Race to Crashpoint Tower ("Versenyfutás a Crashpoint Toronyig") címmel. Ez két Padawanról szól majd, akik azon a bolygón élnek, ahol a kancellár szervezte "Köztársasági Világkiállítást" tartják.


974hf94ugt
A végén kiderült:

A könyvek, képregények és a magazin rövid történeteinek első hulláma a projektnek csak az első fázisát jelentik. Összesen három fázis lesz:

- Light of the Jedi ("A Jedik fénye")

- Quest of the Jedi ("A Jedik felfedezőútja" / "A Jedik nyomozása")

- Trials of the Jedi ("A Jedik próbái")

Az első hullám megjelenései eltarthatnak 2022-ig is, a jövőbeli dolgokról pedig egyelőre nem tettek bejelentést.

A végén pedig bejelentették még, hogy a Star Wars YouTube csatornáján indul egy új műsor a projekthez kapcsolódva:, a havonta kétszer megjelenő Star Wars: The High Republic Show.

Forrás: Star Wars News

Cimkék: Nincs

A Szerzőről

SonOfMurglak

SonOfMurglak

"But I can be mouthy, because you know, what are they gonna do, fire me?"
A Szerző cikkei

Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo