A Köztársaság Fénykora: Beköszön Yoda mester!

the_high_republic_yoda_temple_attire_TALL_r239y7ih74dj.jpg

Az előzetes latolgatások számoltak a megjelenésével, és most biztossá vált, hogy Yoda is benne lesz A Köztársaság Fénykora projektben, nevezetesen a Daniel José Older (A végső dobás) által jegyzett Star Wars: The High Republic Adventures képregényben, ami 2021-ben érkezik az IDW Publishing kiadótól, ugyanakkor Older elmondásai szerint az apró Jedi-mester nem pont ugyanaz a bölcs alkat lesz, mint megismertük a később játszódó történetekben.

Older szerint a kor Yodája a Jedi Rend tiszteletbeli tagja, a galaxist utazza be fiatal padawanokkal. Older úgy fogalmaz, azért nem volt rajta az írói bakancslistáján az egyik kedvenc Star Wars-karakterével való foglalkozás, mert nem hitte, hogy valaha megtörténik, de most hihetetlenül nagy megtiszteltetésnek tartja.

 

Tory Alders, a Lucasfilm művészeti vezetője elmondta, hogy kihívás volt korszerűsíteni, mégis óvatosan hű maradni ahhoz a Yodához, akit megismertünk, és ez az első nagyobb alkalom, hogy megváltoztatják a kinézetét. A "jelenben" a 700-as éveiben járó Yoda több ruházatot is fog hordani, a kor aranyszínű övtartójával és köpenyével, rétegesebb tunikájával. A küldetéshez használt öltözékén viselt jelek a Jedi Templom építészeti jellegét tükrözik vissza. A tapasztalt mester arca és a haja fiatalabb lesz, kevesebb ránccal, de nem fog sokban eltérni a Baljós árnyakban látottaktól. Ezen kívül Iain McCaig koncepciós művész is besegített az elején megalkotni az agg tanítót, valamint Jeff R. Thomas, a Disney Publishing illusztrációs menedzsere, valamint Grant Griffin, a Dark Legends művésze is szerepet vállalt ehhez (utóbbi munkáit láthatjátok a cikk végén).

The High Republic Yoda Mission Attire 947fewh3u

The High Republic Yoda Temple Attire 89ry23rh 

Forrás: starwars.com

A Szerzőről

owokaleyo1992

owokaleyo1992

"To defeat an enemy you must know them. Not simply their battle tactics, but their history, philosophy, art." - Grand Admiral Thrawn
A Szerző cikkei

Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo