A régmúltban játszódott volna Benioffék trilógiája

benioff_weiss.png

Korábban is voltak olyan pletykák, melyek szerint David Benioff (Trója, X-Men kezdetek: Farkas) és a Trónok harca másik showrunnere, D.B. Weiss a Régi Köztársaság korában játszódó Star Wars-filmeket terveztek, és a Variety úgy tudja, hogy tényleg a messzi-messzi galaxis régmúltjába akarták elkalauzolni a nézőket. Egészen pontosan abba az érába, amikor a Jedik megjelentek. Nos, néhány napja kiderült, hogy az alkotópáros mégsem készíti el a Star Wars-filmjeit, vagyis az már nem fog kiderülni, hogy ők hogyan szerették volna bemutatni a Jedi Rend eredetét. Már csak az a kérdés, hogy valaki más hozzányúl-e a Régi Köztársaság korához - azt is híresztelték már ugyanis, hogy a Lucasfilmnek tervei vannak az érával.

Benioffék távozását egyébként hivatalosan azzal magyarázták, hogy a Netflix-szel kötött megállapodásuk miatt nem lenne idejük a Star Warsra, de azóta több más magyarázat is megjelent. A Variety szerint az egyik oka az volt, hogy kreatív nézeteltéréseik voltak a stúdióval, emellett a Netflix szerette volna, ha az ő projektjeikre koncentrálnak. Ráadásul Benioffék egyébként is meggondolták magukat, mert látták, milyen nagy vitákat kavartak az utóbbi években készült Star Wars-filmek, és inkább nem akarták vállalni a rajongótáborral való konfrontálódást. A The Hollywood Reporter ellenben azt írja, hogy a Lucasfilm elnöke, Kathleen Kennedy volt az, akinek nem tetszett, hogy a két alkotó a Netflix-szel is szerződött, mert így nem tudtak volna teljes mértékben a Star Warsra koncentrálni. Valószínűleg a teljes igazságot úgysem tudjuk meg soha, úgyhogy mindenki eldöntheti magának, hogy melyik magyarázatot tartja hihetőnek.

A Variety szerint egyébként a Lucasfilm már akkor elkezdett más írókkal találkozni, amikor felmerültek a kreatív nézeteltérések - ami azt sejteti, hogy nem Rian Johnson Star Wars-trilógiájával vagy Kevin Feige filmjével helyettesítik Benioffék projektjét, hanem valami mással. Mindenesetre remélhetőleg lassan eldől, hogy milyen film érkezik 2022-ben.

A Szerzőről

SonOfMurglak

SonOfMurglak

"Yeah, I know the song. We take what we are given. We must do what we must."
A Szerző cikkei



A hír megtalálható itt: STARWARSMedia.Hu
https://starwarsmedia.hu/hirek/a-regmultban-jatszodott-volna-benioffek-trilogiaja.html