Infók a jövőbeli képregényekről

marvel_sw.png

Az első Marvel-féle Darth Vader, a Doctor Aphra és egy ideje a Star Wars-képregénysorozat írója is Kieron Gillen volt, ő azonban hamarosan elbúcsúzik a messzi-messzi galaxistól: a Star Wars 67. száma után átadja a stafétát Greg Paknak.

Az Amazon időközben már közzé is tette a Gillen-féle sorozatot követő első nyolc számot tartalmazó gyűjteményes kiadás leírását, amely szerint Vader minden áron meg akarja keresni Luke-ot, és kutaszdroidokat küld szét a galaxisban a Lázadókat keresve, akik mindent megtesznek, hogy félrevezessék ezeket. Csubi és C-3PO egy félreeső bolygóra csal egy kutaszt, ahol egy rejtett droidcivilizációt találnak - amit meg kell védeniük, hiszen a Birodalom közeledik a kutaszdroid nyomában. Luke az egyik droidot a Lázadók egyik töltőállomásától csalja el, és közben belefut egy Bendoh nevű Erő-érzékeny férfiba, akiről azt reméli, taníthatja őt. Han és Leia pedig egy alvilági vezetőhöz akar irányítani egy harmadik kutaszt, hogy egy gengszterrel kevesebb legyen - de közben összetalálkoznak Leia exével. (A leírás alapján itt még továbbra is A Birodalom visszavág előtt járunk).

A Star Wars Celebrationön pedig újabb Vader-képregényeket jelentettek be:

  • Októberben az IDW kiadó folytatja a Tales from Vader’s Castle ("Történetek Vader kastélyából") sorozatot, amelyet továbbra is Cavan Scott ír majd. A cím csak egy kicsit változik: Return to Vader's Castle (azaz "Visszatérés Vader kastélyába") lesz.
  • Emellett előkészületben a Target Vader ("Célpont: Vader") című minisorozat, amelynek főhőse a régi Marvel-képregényekből ismert, és nemrég az új kánonba is átemelt Valance nevű kiborg fejvadász, aki személyes bosszútól fűtve le akarja vadászni a Sith Nagyurat.

A Szerzőről

SonOfMurglak

SonOfMurglak

"But I can be mouthy, because you know, what are they gonna do, fire me?"
A Szerző cikkei




A hír megtalálható itt: STARWARSMedia.Hu
https://starwarsmedia.hu/hirek/infok-a-jovobeli-kepregenyekrol.html