Valósággá válhat a Star Warsból is ismert vonósugár

beam.jpg

Annyira lehetséges megcsinálni a Star Wars vonósugarát, hogy már el is kezdtek kísérletezni vele. A kísérletek pedig több mint biztatóak – írja a Bronson.men.

A portál cikke szerint az úgynevezett optical tractor beam, vagyis optikai vonósugár a kínai Qingdao Tudományos és Technológiai Egyetem kutatócsoportjának munkájában jött létre, és úgy használja a lézerfényt tárgyak megtartására és mozgatására, ahogy most is használnak optikai csipeszeket részecskék (például kisebb atomok és nagyobb sejtek) manipulálására.

"Egy spéci, grafén (ami a szén egy nanoszerkezetű módosulata, mely egy egyetlen atom vastagságú grafitréteg) és szilícium-dioxid (ennek leggyakoribb ásványa a kvarc, mely egyben az egész Föld leggyakoribb ásványa) alkotta szerkezetet készítettek, amit megbombáztak lézerrel. Ekkor a lézerrel ellentétes oldal, tehát a spéci grafén-szilícium-dioxid cucc felforrósodik, így az itteni gázmolekulák több energiát kapnak, amivel a szerkezetet a fény, pontosabban a lézer forrása felé tolják (hasonlóan ahhoz a köztudott axiómához, hogy a hő fölfelé száll). A kutatók mérései szerint ezzel a módszerrel három nagyságrenddel több húzóerő jár, mint amekkorára a fény magában képes. Arról nem beszélve, hogy a lézer erejét le-föl lehet csavargatni" – részletezik.

Hozzáteszik: a technológia csomó tudományos kísérletnél jöhet jól, mivel úgy mozgathatunk vele materiális dolgokat, hogy semmivel sem kell hozzájuk érni.

Ugyanakkor a kutatók azt is hangsúlyozták, hogy pontosabb elméleti modellre van szükség a különböző tárgyak, a lézer energiájának, a közegek húzóerejének kiszámításához, szélesíteni kell a légnyomástartományt is, melyben az egész működőképes lehet. Azaz még bőven van dolguk.

Cimkék: starwarscikkek

A Szerzőről

SonOfMurglak

SonOfMurglak

"But I can be mouthy, because you know, what are they gonna do, fire me?"
A Szerző cikkei



A hír megtalálható itt: STARWARSMedia.Hu
https://starwarsmedia.hu/hirek/valosagga-valhat-a-vonosugar.html