Befutott az Andor első rövid előzetese!

andor_trailer_.jpg

Megjött az első ízelítő a Zsivány Egyes előzménysorozatához, amelyben bemutatták a hivatalos logóját is, és egyúttal kiderült, hogy augusztus 31-én fog elstartolni a széria, a hírek szerint dupla epizóddal:


Az előzetest a Celebrationön vetítették le először, ezután tették közzé online is, és emellett a rendezvényen emellett elhangzott néhány infó a sorozatról.

Elmondták, hogy a sorozat első évada az eddigi Star Wars-sorozatoknál megszokottól hosszabb, 12 részes lesz, és öt évvel a Zsivány Egyes előtt játszódik, míg a második évad szintén 12 részes lesz, és a maradék négy évet öleli fel. A második 12 epizód forgatása várhatóan ősszel kezdődhet el. (Ez alapján úgy néz ki, a széria összesen lesz két évad, és nemrég Tony Gilroy showrunner egy interjúban úgy fogalmazott, hogy a két évad sztoriját ő egy regény első és második feleként fogja fel; ugyanakkor az operatőr viszont nemrég arról beszélt, hogy három évad van betervezve összesen.)

Felfedték azt is, hogy az előzetesben is látható Stellan Skarsgård egy lázadó vezért fog alakítani, akinek a neve Luthan Rail.

Kaptunk továbbá egy posztert is, ezt lentebb, a folytatásban láthatjátok.

A Szerzőről

SonOfMurglak

SonOfMurglak

"But I can be mouthy, because you know, what are they gonna do, fire me?"
A Szerző cikkei



A hír megtalálható itt: STARWARSMedia.Hu
https://starwarsmedia.hu/hirek/befutott-az-andor-elozetese.html