Képregény Yoda mester múltjáról

yodas_secret_war_cover.png

A Star Wars kánon egyik legtitokzatosabb karaktere Yoda. Ennek ellenére azonban kijelenthetjük, hogy nincs olyan ember a Földön, aki ne ismerné őt. Sok mindent megtudhattunk róla, a Klónok Háborúja és a Lázadók című animációs sorozatokból. A Star Wars 26. számában a Baljós Árnyak előtti időkbe utazhatunk el, hogy megtudjuk milyen "gyerekkora" volt Yodának. 

 

Egy egészen érdekes koncepcióval állt elő Jason Aaron, a képregény alkotója, miszerint, Luke egy történetet fog olvasni egy Jedi Mesterről, azonban ő nem sejti, hogy Yodáról van szó. A szerző elmondása szerint a legnehezebb feladat az volt, hogy egy olyan sztorit írjon, amelyet még nem hallottunk. Egy olyan világról, mely jóval a filmek előtt játszódik, egy olyan korban melyben Yoda még nem Mester. A lelendő Mester mellett viszontláthatjuk majd Qui-Gont, és a fiatal Obi-Want is. Aaron leszögezte, hogy nem a Baljós Árnyak előzményét, nem a Sithek felemelkedését és nem is a Klón Háborúk kezdetét fogjuk viszont látni. Leginkább egy olyan történetet próbált összehozni, melyben vegyíti a bolondos, öreg Yodát, akit a Birodalom visszavágban ismerhettünk meg, és a megfontolt, bölcs mestert.

A Szerzőről

Béreslegény

Béreslegény

"Apathy is death" - The Sith Lords
A Szerző cikkei



A hír megtalálható itt: STARWARSMedia.Hu
https://starwarsmedia.hu/hirek/kepregeny-yoda-mester-multjarol.html