Krimis sztorival bővül a Köztársaság Fénykora

star_wars_the_high_republic_trail_of_shadows_TALL_3893.jpg

Új képregényes Marvel-miniszéria érkezik a Köztársaság Fénykora univerzumába Daniel José Older (A végső dobás) tollából. A Star Wars: The High Republic: Trail of Shadows Cavan Scott (Dooku: Az elveszett Jedi) júniusban még angol nyelven érkező könyvéhez, a The Rising Stormhoz kapcsolódik szorosan, műfaja pedig egyedülállónak ígérkezik. A Jedik fénye című regényben már említett Köztársasági Kiállítás sokkoló eseményei után egy krimis, rejtélyt felgöngyölítő művel lesz dolgunk, amiben a Jedik és a Köztársaság másik, árnyaltabb és kevésbé szem előtt lévő oldalát is megismerhetjük ebben az eszményi korszakban. A Jedik megbízzák társukat, Emerick Caphtort, hogy járjon utána egy különös ügynek, ami a Rendet is érinti. Ugyanakkor Lina Soh főkancellár a Sian Holt nevű kiváló és népszerű magándetektívet választja ki, hogy ugyanezt a rejtélyt megoldja.

 

Older elmondta, hogy a műhöz a noiros, krimis és rejtélyes sztorikkal kapcsolatos örök szeretetét ötvözte a Star Wars-szal. Michael Siglain, a Lucasfilm Publishing kreatív igazgatója pedig összehasonlításképp felhozta, hogy ikonikus nyomozók közti kapcsolatot vettek alapul inspirációnak a történethez, de egy Star Wars-jellegű csavarral egészítették ki azt. Az első szám borítójának alkotója, Ario Anindito az Emerick és Sian közti érdekes kémiát az X-akták Mulderje és Scullyja közti kapcsolathoz mérte: Az egyik elkötelezett a Jedik életmódja iránt, sajátos személyes és érzelmi megközelítésekkel áll a dolgokhoz, míg a másik inkább a kemény nyomozós vonalat üti meg: éles eszű, praktikus és logikus gondolkodású.

 

A történet gerincét alkotó rejtély repedéseket és szilánkokat fog eredményezni a Jediknek köszönhető dicsőséges talapzatban. És könnyen előfordulhat, hogy az igazság keresése és a nyomok pedig ahhoz fognak vezetni, hogy ez az ügy nem csak a két főszereplőre, hanem az egész galaxisra hatással lesz. A képregény megjelenésének dátumáról egyelőre még nincs információ.

Star Wars The High Republic Trail Of Shadows 092192

Capthor Holt

 

Forrás: starwars.com

A Szerzőről

owokaleyo1992

owokaleyo1992

"To defeat an enemy you must know them. Not simply their battle tactics, but their history, philosophy, art." - Grand Admiral Thrawn
A Szerző cikkei



A hír megtalálható itt: STARWARSMedia.Hu
https://starwarsmedia.hu/hirek/krimis-sztorival-bovul-a-koztarsasag-fenykora.html