A Lucasfilm és a Disney vezetője beszélt a Star Wars jövőjéről

star-wars-logo-pic.png

Kathleen Kennedy-t a Skywalker-sagát lezáró IX. epizód kapcsán az utóbbi napokban több interjúban is kérdezték a Star Wars jövőjéről, összegyűjtöttük, hogy mit mondott ezzel kapcsolatban a Lucasfilm elnöke:

Az io9-nal való beszélgetésben hangsúlyozta, hogy a Skywalker korát pusztán a családi saga lezárásának kell tekinteni. Úgy fogalmazott, hogy a Star Warsnak sose lesz vége - legalábbis az ő életében biztosan -, de a Skywalker-saga most befejezést kap.

A Skywalker kora premierjén ezt a kijelentését annyival egészítette ki, hogy ez egyébként nem jelenti azt, hogy "valamilyen módon" ne tűnjön fel egy Skywalker a jövőbeli projektekben.

A The Los Angeles Times-nak adott interjúban Kennedy azt ígérte, a következő hetekben hoz meg fontos döntéseket a franchise jövőjéről, de két dolog már biztos: az egyik, hogy nem fogják elengedni a folytatástrilógiához kreált karaktereket; a másik, hogy a jövőben nem akarnak feltétlenül a trilógia-formátumhoz ragaszkodni, és minden sztorit ebbe a sémába illeszteni.

Ami a folytatástrilógia szereplőivel kapcsolatos jövőbeli terveket illeti, Kennedy nem árult el részleteket. Lehet, hogy filmeket, de az is lehet, hogy Disney+-os sorozatokat terveznek az új filmekben megismert karakterekkel - akik alatt egyébként valószínűleg nem a főszereplő trió tagjait értette, ugyanis a három színész nemrég nyilatkozta, hogy ők már nem térnek vissza.

A trilógiákkal kapcsolatos kijelentést természetesen felkapták, és bár konkrétan Kennedy sem zárta ki, hogy ne készítenének három részből álló filmsorozatokat, úgy jött le, mintha nem akarnának egyáltalán trilógiákat csinálni. A Disney vezetője, Bob Iger ezzel kapcsolatban tisztázta, hogy Kennedy-vel arról beszéltek, hogy úgy fognak hozzáállni, hogy csinálnak egy filmet, aztán meglátják, hogy legyen-e folytatás - vagyis nem kizárt, hogy látunk még a jövőben trilógiát.

A Szerzőről

SonOfMurglak

SonOfMurglak

"But I can be mouthy, because you know, what are they gonna do, fire me?"
A Szerző cikkei



A hír megtalálható itt: STARWARSMedia.Hu
https://starwarsmedia.hu/hirek/a-lucasfilm-es-a-disney-vezetoje-beszelt-a-star-wars-jovojerol.html