viharfellegek_fekv_.png

Ősök (Naboo) (Legendák)

Elder_head-TCW.png
Elders (Naboo)
Biológiai osztályozás
Megjelölés: Értelmes
Osztály: Humanoid (Tudományos elmélet)
Fizikai tulajdonságok
Ismertetőjegyek: Erő-érzékeny faj (Tudományos elmélet)
Szociokulturális jellemzők
Származási hely: Naboo (telepes)

Legendák

A nehéz szobrok úgy néztek ki, mintha egykor tetőt támasztottak volna. Most már nincs tető, a szobrok töredezettek és a földön hevernek. Egy hatalmas kőszemen keresztül figyeltem az ellenséget.
-Padmé Amidala, az Ősök romjairól 

Az "Ősök" volt a név, amivel az űrutazó idegen lények faját írták körül, akik először lakták be a Középső Gyűrű területén lévő Naboo bolygót, számos évezreddel a grizmallti emberek előtt. Az Ősök az Erőre érzékeny nép voltak, akik templomokat és emlékműveket építettek, amik elszórva helyezkedtek el a nabooi tájakon. Maximum néhány romot is találtak a Rori holdon. Mikor megérkeztek, az Ősök összecsaptak a gunganekkel, egy kétéltű humanoid faj képviselőivel, akik a Naboo őslakosai voltak.

 

A gungan és ember nabooi tudósok egyetértettek abban, hogy az Ősök Civilizációjának vége azért következett be, mert az Ősök lenézték a környezetüket. Mások azt suttogták, hogy az Ősök egy természeti katasztrófa vagy egy invázió miatt kényszerültek rá a Naboo elhagyására. Évszázadokkal az Ősök bukása után a régészeket megosztotta az, hogy a szobrok az elpusztult faj óriás ábrázolásai, vagy az isteneik monumentális képmásai. A Galaktikus Köztársaság utolsó évtizedeiben az Ősök porladó maradványai a gunganek imádatának tárgyai lettek, akik úgy vélték, hogy a szobrok saját isteneiket ábrázolják és menedéket kerestek bennük baj idején. 

Biológia és megjelenés


Elder StatueAz eltűnt fajt, ami betelepítette a Naboo bolygót a Középső Gyűrűben és az utókor az "Ősök" nevet örökölte tőlük, misztérium ölelte körül. Nagyon kevés biztos dolog volt velük kapcsolatban, és azokra a lényekre vonatkozó elméleti teóriák főleg a régészeti relikviáikon alapultak. Míg néhány archeológus azt vélte, hogy az Ősök által hátrahagyott kő kolosszusok az isteneiknek szentelt ikonok, mások szerint mégis maguk az Ősök másait tükrözik. Ha az utóbbi teória igaz, az Ősök nagyon hasonlítottak az emberekhez, tojásdad fejekkel, két előrenéző szemmel, egy enyhén kiálló és két orrlukat tartalmazó orral, valamint egy húsos ajkú szájjal. A fülkagylójukat, ha volt is nekik egyáltalán, eltakarták a fejfedőjük részei. Még mindig a teóriából indulva ki és kőszobraik más maradványai alapján megállapítva, az Ősöknek volt törzsük és végtagjaik, ami ujjakban végződött, és ez továbbra is egy eléggé humanoid testfelépítésre utal.

 

A kolosszus szeme látszólag csukott, mintha az ábrázolt figurák aludnának vagy meditálnának. A homlokukat kör alakú motívum jellemzi, talán egy stilizált harmadik szem. A kőfejek meditatív állásán alapulva az archeológusok azt vezették le, hogy az Ősök tudtak az Erőről - egy misztikus energiamezőről, ami hatalmat ad a használóinak - és szentségesnek hitték. Az Ősök szobrainak megjelenése hasonlít a Dai Bendu Rend által imádott másik ősi idoljára az Ando Prime Andobi-hegységéről. Mindkét esetben a szobrok zárt szemű és húsos ajkú humanoidokat testesítenek meg.

 

Az Ősök emberszerű kinézetéről meg lehetne jegyezni, hogy az őshonos gunganeket nem hozták ki a sodrukból, mikor a vélelmezett első ember telepesek leszálltak a Naboo-n sok évszázaddal az Ősök távozása után, ami azt sejteti, hogy már láttak embereket korábban. Egy évezreddel később a felfedezők úgy gondolták, hogy voltak már korábbi látogatások a Naboo-ra, bár egyáltalán nem találtak nyomot a leszállásokról, vagy bármely hivatalos feljegyzésről. 

Társadalom és kultúra


Az Ősök egy másik világról érkeztek a Naboo-ra, ami űrutazást igényelt. Ez azt jelenti, hogy képesek voltak az űrutazásra, ami a civilizációk utolsó technológiai fejlettségi szintjének tekintettek. Az Ősök építő nép voltak, akik sok templomot emeltek, amik boltíves folyosókat, pilléreket és a tetőszerkezetet tartó masszív szobrokat foglaltak magukba. Ezen romok elosztása azt sejteti, hogy az Ősök főleg mocsaras területeken éltek.

 

A szobraik tipikusan meditáló, bár kicsit félelemkeltő egyéneket ábrázoltak, akik csonka kúp alakú fejfedőket viseltek. Alkalmanként néhányat fegyvert szorítva és az űrbe üres tekintettel bámuló módban faragtak ki. A tudósok spekulációin alapulva az Ősök az első civilizációk között lehettek, akik kezdetleges ismereteket szereztek az Erőről, a Je'daii Rend születése előtt a Tythonon, YE 36.453-ban. 

Történelem


SpaceAz Ősök nem voltak őshonosak a Naboo-n, a Középső Gyűrű külső peremén lévő bolygón, de ők voltak az első feljegyzett külső látogatói. Ősi időkben vetették meg lábukat új otthonukon, míg a bolygó kezdetben olvadt magja lassan lehűlt, míg az szolid nem lett. Mindenesetre ez évezredekkel az előtt esett meg, mikor egy csoportnyi ember a Magvilágban lévő Grizmallt bolygóról kolonizálták a Naboo-t. A hagyományokra hivatkozva, az ősök hadakozni kezdtek az őshonos gungan kétéltű értelmes fajjal. A versengés ellenére az Ősök civilizációja közel kétezer évig virágzott a Naboo-n. Az idő folyamán rengeteg templomot és szobrot építettek a nabooi vidékek környékén. A Rorin álló hasonló emlékműveket és szobrokat vizsgálva, ami a Naboo körül keringő három hold egyike volt, az Ősök jelenléte ott is megalapozódott.

 

Az Ősök végül elhagyták adoptált otthonukat. Számos gungan és nabooi krónikásra hivatkozva az ősök eltűnése annak javára írható, hogy mohók voltak és kirívóan tiszteletlenek voltak a bolygó ökológiai harmóniáját illetően. Mások teóriái szerint az Ősök egy másik helyre költöztek a galaxisban, mikor erre kényszerültek egy ismeretlen katasztrófa után, talán egy természeti csapás vagy idegen mészárlás miatt. A Galaktikus Köztársaság utolsó évszázadaiban csak hatalmas, kőből készült fejek és végtagok maradtak az ősökből, amik a Naboo felszínén terültek el szétszórva. Azonban a régészek nem értettek egyet a műemlékek eme értelmezésével: nem biztos, hogy azon képmások maga a faj reprezentációi, vagy az isteneik óriás arcképei voltak-e.

 

Nass On Sacred PlaceAkárhogy is, évezredekkel az Ősök rejtélyes eltűnése után a gunganek a romjaikat istentiszteleti helyekként használták, különösen a Szent Helyet, a Gallo-hegység lábainál elrejtett és elhagyatott szentélyt. Mikor az Otoh Menedék nevű gungan várost lerombolták YE 3000-ben, Gallo főnok, a város vezére az újjáépítése mellett döntött néhány Ős műemlék árnyékában. Más ilyen rom volt még a Gungan-barlangok, a Lianorm versenypálya nevű fogatversenypálya, és ami Rish Loo titkos laboratóriumává vált YE 21 körül. Annak dacára, hogy a múltban egymással harcoltak, az Ősök képmásait az isteniek ábrázolásaként hitték - ami egy gungan szó volt az istenre. Például egy vízesésre néző bizonyos szobrot Dobbisként, az eső istennőjéhez hasonlították, és egy másikat Gurunda nagy maxifőnökhöz. Mikor a 10 éves honvágyó ember, Anakin Skywalker először meglátta a Szent Helyet, tévesen a kolosszus maradványait "kőből faragott óriás gungan fejeknek" hitte, a feltűnő fenotípusi különbségek dacára a gunganek és a szobrok között. Ugyanakkor Padmé Amidala, a nabooi emberek királynője az Ősök szobrait hátborzongatónak és nyugtalanítónak találta. 

A színfalak mögött


Stonehead TatooineBár az Ősök által emelt óriás sziklafejek először a Naboo-n jelentek meg a Star Wars: I: rész: Baljós árnyak című 1999-es filmben, eredetileg a Tatuin egyik tájképeként képzelték el. Egy 1996-os korai koncepciós rajzon van egy eopie és gazdája, a Tatuin homokjában sétálva, egy fejszoborral a háttérben. A filmben megjelenő Ősök fejeit az Industrial Light & Magic modell-műhelyében készítette Mark Siegel ötletszobrász.

 

Míg a The New Essential Guide to Alien Species szerint a gunganek üldözték el az Ősöket a Naboo-ról YE 100-ben, az újabb The Essential Atlas című referenciakönyv a civilizációjuk végét YE 5.032-re teszi. 

Megjelenések


  • Star Wars: Galactic Battlegrounds (Csak szobor)
  • Episode I Adventures 10: Festival of Warriors (Csak szobor)
  • Episode I Adventures 11: Pirates from Beyond the Sea (Csak szobor)
  • Episode I Adventures 12: The Bongo Rally (Csak szobor)
  • Star Wars Episode I Journal: Queen Amidala (Csak szobor)
  • Star Wars: I. rész: Baljós árnyak (regény) (Csak szobor) (Első megjelenés)
  • Star Wars: I. rész: Baljós árnyak (Csak szobor)
  • Star Wars: I. rész: Baljós árnyak (képregény) (Csak szobor)
  • Star Wars: Episode I The Phantom Menace (fotoképregény) (Csak szobor)
  • Star Wars: Episode I The Phantom Menace (ifjúsági regény) (Csak szobor)
  • Racer Rush (Csak szobor)
  • Star Wars: I. rész: Jar Jar, vigyázz! (Csak szobor)
  • General Jar Jar (Csak szobor)
  • Save Naboo! (Csak szobor)
  • "End Game" (Csak említve)
  • Star Wars: Episode I Jedi Power Battles (Csak szobor)
  • Star Wars Math: Jabba's Game Galaxy (Csak szobor)
  • Star Wars: Battlefront (Csak szobor)
  • Star Wars Episode I Journal: Anakin Skywalker (Csak szobor)
  • Star Wars: Yoda's Challenge Activity Center (Csak szobor)
  • Star Wars: Galactic Battlegrounds: Clone Campaigns (Csak szobor)
  • Star Wars Galaxies: An Empire Divided (Csak szobor)
  • Star Wars: A klónok háborúja: 1. évad, 17. rész – "A kék árnyék vírus" (Csak szobor)
  • Star Wars: A klónok háborúja: 4. évad, 4. rész – "Árnyharcos" (Csak szobor)
  • LEGO Star Wars: The Video Game (Csak szobor) (Nem-kánon megjelenés)
  • LEGO Star Wars: The Complete Saga (Csak szobor) (Nem-kánon megjelenés) 

Források


  • Star Wars: Episode I Insider's Guide
  • Inside the Worlds of Star Wars: Episode I
  • The Official Star Wars Fact File 59 (NAB23-24, Naboo - Gungan Sacred Place)
  • Star Wars Chronicles: The Prequels
  • Star Wars: Complete Locations
  • Shadow Warrior a StarWars.com-on (háttérlink az Archive.org-on)
  • The Essential Atlas

A Szerző: owokaleyo1992


0/5 : Nincs értékelve

Navigáció

Hirdetés

Darth Vader Ll