728x79_szukitshu_banner_001.jpg

Karbonit (Legendák)

Legendák

Carbo Cut Away"Nos, Calrissian, túlélte?"
"Igen, túlélte. Tökéletes a hibernáció."
-Darth Vader és Lando Calrissian, miután Han Solót karbonitba fagyasztották 

A karbonit egy szénből készített fémötvözet volt. Tibanna-gázzal vegyítették, majd összesűrítették, gyorsfagyasztás alá vetették, és tömbformájúvá alakítottak a szállíthatóságukhoz. 

Történelem


És ha nem éli túl? Az az én károm lesz?
-Boba Fett, Han Solóra hivatkozva 

A Teta Császárnő-rendszer egy karbonit-lelőforrás volt. Miután felfedezték, hogy a karbonit felhasználásával le tudják fagyasztani az űrjárókat a hosszú csillagközi űrutazásokra, a gyarmatosító hajók végét jelentette. A Koros Major a Bányászcéh melegágya és egyik erődítménye lett.

 

TSWAA Polus bolygó is rengeteg mennyiséggel rendelkezett a fémötvözetből a fagyott pusztaságaiban. A Polus lakosai fontos szerepet játszottak a fagyasztási és bányászati folyamatokban.

 

Számtalanszor történt meg az eset, hogy az egyének karbonitba fagyasztották magukat. YE 33-ban, egy évvel azelőtt, hogy a Kereskedelmi Szövetség megszállta a Naboot, I-5YQ karbonitba fagyasztott magát és Lorn Pavant, hogy túléljenek egy robbanást, amit Darsha Assant indított be, mialatt Darth Maullal párbajozott. Valamikor a Klónok Háborújában Anakin Skywalker Jedi-lovag karbonitba fagyasztatta magát és csapatát a feltűnés elkerülése végett, mikor a Gworira indultak, és később ismét felhasználtak ezt egy újabb küldetésnél.

 

Filba karbonittal csempészte a botát, amit a Drongar bolygón termesztett a Klónok Háborújában, hogy a minőségét megőrizze. Néhány coruscanti égi állomást karbonit nanorosttal kötöttek a felszínhez.

 

Néhány helyen a karbonitot a holttestek megőrzéséhez használták. A Coruscanton Viento szenátort is így temették el a Szenátori Temetőben. Han Solót karbonitba fagyasztatta Darth Vader, hogy teszteljék, hogy a Bespin fagyasztási procedúráját egy ember túléli-e, mielőtt Luke Skywalker lefagyasztását tervezte volna. A fagyasztókamra módosításai sikeresek voltak abban, hogy Solo túlélte a fagyasztási folyamatot és mély álomba merült. Vader kreációja egyben műtárgyat is létrehozott. Boba Fett úgy nevezte, hogy "Karbonitba zárt ember", arra ingerelve Jabbát, hogy jelentősebb összeget fizessen Solóért. Savage Opress is egy ilyen műtárgy lett a halála előtt. Moruth Doole a kesseli börtönrendszer igazgatójának holttestét fagyasztotta karbonitba, és trófeaként kifüggesztette az irodájában. Karbontiba fagyasztott állapotban egy Erő-használó nem tudta használni az Erőt, és nem is tudott semmilyen szinten sem kapcsolatba kerülni azzal, ami hatásos csapda volt a Jedikkel szemben. A hiperhajtómű egyik alkatrésze egy karbonit betét volt.

 

A karbonitot még hadászati célokra is használták és karbonit ágyúkat állítottak elő, amikkel karbonittal fújták be az ellenséget, hogy megfagyasszák és megbénítsák őket. Ezek már a Régi Köztársaság idején jelen voltak, míg a Galaktikus Polgárháború elején a Galaktikus Birodalom karbonit harci droidokat alkalmazott. Legalább egyszer volt olyan, hogy egy karbonit harci droid egy egész falut karbonittal befújt. A Második Galaktikus Polgárháború idején Boba Fett és Mirta Gev felfedezték, hogy Fett felesége, Sintas Vel, nem halt meg, hanem csak karbonitba fagyasztották. Az ilyen karboniton alapuló fegyverek használata folytatódott a Polgárháború alatt.

 

YE 43.5-ben csak néhány évvel a Második Galaktikus Polgárháború után, Natasi Daala államfő karbonitot használt egy veszedelmes Jedi foglyul ejtéséhez, aki egy rejtélyes Erő-elmebajon esett át. A karbonitot látták az egyetlen olyan eszköznek, amivel fogva lehet tartani egy Jedit, a karbonitba foglalás viszonylag biztonságos bénító hatása miatt. Azonban volt néhány Erő-érzékeny lény, akik kitörtek a karbonit fogságukból, köztük Galen Marek és a klónja.

 

Antares Draco birodalmi lovagot karbonitba fagyasztották YU 138-ban. 

A színfalak mögött


Ez az anyag nem összekeverendő a való világban meglévő szénbányászati robbanószerrel. 

Megjelenések


  • Jedi históriák: A Sithek aranykora 1 (Csak említve)
  • Tales of the Jedi: Dark Lords of the Sith 1: Masters and Students of the Force
  • Tales of the Jedi: Dark Lords of the Sith (audio)
  • Star Wars: Knights of the Old Republic
  • Star Wars: The Old Republic
  • Star Wars: The Old Republic: Galactic Strongholds
  • Star Wars: The Old Republic: Shadow of Revan
  • Star Wars: The Old Republic: Knights of the Fallen Empire
  • Star Wars: The Old Republic: Knights of the Eternal Throne (Csak említve)
  • Darth Plagueis (Csak említve)
  • The Life and Legend of Obi-Wan Kenobi (Csak említve)
  • The Rise and Fall of Darth Vader
  • Darth Maul: A vadászó árnyék
  • Star Wars: Battlefront
  • Cease & Desist turns into Seek & Destroy—HoloNet News Vol. 531 54 (tartalom mára elavult)
  • Star Wars: A klónok háborúja – A Jedi útja (Star Wars: A klónok háborúja - A sorsod a kezedben van 1.) (Csak említve)
  • Star Wars: Clone Wars Adventures videojáték
  • Star Wars: A klónok Háborúja - Titkos küldetés
  • The Clone Wars: Decide Your Destiny: Crisis on Coruscant (Csak említve)
  • Portrait of the Artist as a Young Rodian
  • Cloak and Vibroblade (Csak említve)
  • Star Wars: Republic: Trackdown
  • Töréspont (Csak említve)
  • Star Wars: A klónok háborúja: 3. évad, 18. rész – „Az Erőd”
  • Star Wars: A klónok háborúja: 5. évad, 12. rész – „Az eltűnt” (Poszteren)
  • Darth Maul — Death Sentence 2
  • MedStar I: Harctéri sebészek
  • MedStar II: Jedi gyógyító
  • The Last of the Jedi: Death on Naboo (Csak említve)
  • The Traitor's Gambit a Wizards.com-on (eredeti cikk link, háttérlink az Archive.org-on)
  • Star Wars: Droids Special
  • Star Wars: The Force Unleashed (videojáték)
  • Star Wars: The Force Unleashed (képregény) (Visszapillantás(ok)ban jelenik meg)
  • Tomboló Erő
  • Star Wars: the Force Unleashed II
  • Star Wars: Yoda Stories
  • "Outbid But Never Outgunned” — Star Wars Tales 7
  • Underworld: The Yavin Vassilika (Csak említve)
  • "When the Domino Falls” — Star Wars Adventure Journal 3
  • Halálcsillag (Csak említve)
  • Árnyjáték (Csak említve)
  • The Jewel of Yavin
  • És a banda tovább játszott…: A zenekar története
  • Star Wars Galaxies: An Empire Divided
  • Crisis on Cloud City
  • "The Black Sphere" — No Disintegrations
  • "Small Favors” — Star Wars Adventure Journal 12 (Csak említve)
  • "Crimson Bounty” — Star Wars Adventure Journal 14 (Csak említve)
  • Star Wars: Episode V The Empire Strikes Back (ifjúsági regény)
  • Star Wars: V. rész: A Birodalom visszavág (Első megjelenés)
  • Star Wars 43: The Empire Strikes Back: Betrayal at Bespin
  • Star Wars 44: The Empire Strikes Back: Duel a Dark Lord
  • Star Wars 50: The Crimson Forever (Vision to Chewbacca)
  • Star Wars 56: Coffin in the Clouds
  • Star Wars Annual 2: Shadeshine! (Csak említve)
  • Star Wars 67: The Darker (Csak említve)
  • "Droids Can't Fly” — Shadows of the Empire Sourcebook (Csak említve)
  • "Permission Granted” — Shadows of the Empire Sourcebook (Csak említve)
  • A Birodalom árnyai (regény) (Csak említve)
  • Shadows of the Empire (hangoskönyv) (Csak említve)
  • Shadows of the Empire (ifjúsági regény) (Csak említve)
  • A Birodalom árnyai (képregény)
  • Star Wars 68: The Search Begins (Visszapillantás(ok)ban jelenik meg)
  • Battle of the Bounty Hunters
  • Star Wars: Shadows of the Empire Galoob (mini-képregény)
  • Star Wars: Shadows of the Empire Ertl (mini-képregény)
  • "Assignment: Decoy” — Star Wars Galaxy Magazine 7 (Csak említve)
  • Star Wars 70: The Stenax Shuffle (Visszapillantás(ok)ban jelenik meg)
  • Star Wars 71: Return to Stenos
  • Star Wars 72: Fool's Bounty
  • Star Wars 77: Chanteuse of the Stars... (Csak említve)
  • The One That Got Away
  • Egy nap bosszúságai: Bib Fortuna története (Csak említve)
  • Star Wars: VI. rész: A Jedi visszatér
  • Star Wars: VI. rész: A Jedi visszatér (regény)
  • Star Wars: Episode VI Return of the Jedi (ifjúsági regény)
  • Star Wars: Return of the Jedi 1: In the Hands of Jabba the Hutt
  • Ínyencfalatok: Jabba főszakácsának története
  • Kecskefű: Ree-Yees története (Csak említve)
  • Vérszomj: A whiphid története
  • Star Wars Journal: Hero for Hire (Csak említve)
  • Egy szabad quarren a palotában: Tessek története (Csak említve)
  • Mara Jade: By the Emperor's Hand (Visszapillantás(ok)ban jelenik meg)
  • Az ötlábú barve esete: Boba Fett története (Visszapillantás(ok)ban jelenik meg)
  • Star Wars: Return of the Jedi 2: The Emperor Commands (Csak említve)
  • A mandalori páncél (Csak említve)
  • Értékes zsákmány (Csak említve)
  • Star Wars 81: Jawas of Doom (Csak említve)
  • Star Wars: Empire at War: Forces of Corruption (Csak említve)
  • Star Wars 98: Supply and Demand (Csak említve)
  • Shadows of the Empire: Evolution (Csak említve)
  • Darth Vader kesztyűje (Csak említve)
  • Zorba, a hutt visszavág
  • Küldetés Yoda hegyéről
  • A Birodalom királynője
  • X-szárnyúak: Zsiványkommandó (Csak említve)
  • Crossroads a Hyperspace-n (cikk) (tartalom eltávolítva a StarWars.com-ról; új link a Suvudu-n; háttérlink az Archive.org-on) (Csak említve)
  • A Tatuin szelleme (Csak említve)
  • "The Trouble with Squibs” — Star Wars Insider 67
  • "The Secret Tales of Luke's Hand!” — Star Wars Tales 8 (Visszapillantás(ok)ban jelenik meg)
  • Új rend
  • Star Wars: Jedi Knight II: Jedi Outcast
  • The New Jedi Order: Dark Tide I: Onslaught (Csak említve)
  • The New Jedi Order: Agents of Chaos I: Hero's Trial (Csak említve)
  • The New Jedi Order: Star by Star (Csak említve)
  • Legacy of the Force: Bloodlines (Csak említve)
  • Legacy of the Force: Sacrifice
  • Legacy of the Force: Inferno (Csak említve)
  • Legacy of the Force: Revelation
  • Legacy of the Force: Invincible (Csak említve)
  • Millennium Falcon (Csak említve)
  • Fate of the Jedi: Outcast
  • Fate of the Jedi: Omen
  • Fate of the Jedi: Abyss
  • Fate of the Jedi: Backlash (Csak említve)
  • Fate of the Jedi: Allies (Csak említve)
  • Fate of the Jedi: Vortex
  • Fate of the Jedi: Conviction
  • Crucible (Csak említve)
  • Legacy — War 3 

Nem-kánon megjelenések 

  • LEGO Star Wars: The Complete Saga
  • LEGO Star Wars: The Quest for R2-D2
  • LEGO Star Wars II: The Original Trilogy
  • "Smuggler's Blues” — Star Wars Tales 14 (Csak említve)
  • "The Rebel Club” — Star Wars Tales 19 (Csak képen)
  • Star Wars Infinities: The Empire Strikes Back
  • LEGO Star Wars: The Han Solo Affair
  • Star Wars Infinities: Return of the Jedi
  • Vader vs. Artoo & Threepio
  • "The Emperor's Court” — Star Wars Tales 14 (Csak említve)
  • "The Lost Lightsaber” — Star Wars Tales 19 (Visszapillantás(ok)ban jelenik meg) 

Források


  • The Empire Strikes Back Coloring Book (1982)
  • A Guide to the Star Wars Universe
  • Star Wars: The Power of the Force (1985)
  • Star Wars Technical Journal of the Planet Tatooine
  • The Movie Trilogy Sourcebook
  • "Boba Fett: Mystery Man in Not-So-Shining Armor” — Star Wars Galaxy Magazine 1
  • Star Wars Technical Journal
  • "The History of R-Series Astromech Droids” — Star Wars Adventure Journal 7
  • Star Wars: The Power of the Force (1995)
  • Galaxy Guide 2: Yavin and Bespin, Second Edition
  • The Jedi Academy Sourcebook
  • The Secrets of Star Wars: Shadows of the Empire
  • Shadows of the Empire Sourcebook
  • Star Wars: Shadows of the Empire trading cards (Kártya: Leia's Recurring Nightmare)
  • Star Wars: Shadows of the Empire trading cards (Kártya: IG-88's Bold Attack on Boba Fett)
  • Star Wars: Shadows of the Empire trading cards (Kártya: Another Narrow Escape for Boba Fett)
  • Star Wars: Shadows of the Empire trading cards (Kártya: At Last, Fett Delivers Han to Jabba) (Csak képen)
  • Kenner Star Wars: Shadows of the Empire (Csomag: Leia (In Boushh Disguise))
  • Kenner Star Wars: Shadows of the Empire (Csomag: Luke Skywalker (In Imperial Guard Disguise))
  • Kenner Star Wars: Shadows of the Empire (Csomag: Boba Fett vs. IG-88)
  • Kenner Star Wars: Shadows of the Empire (Csomag: Boba Fett's Slave I)
  • "Size Matters Not” — Star Wars Galaxy Magazine 9
  • Galaxy Guide 3: The Empire Strikes Back, Second Edition
  • Live-Action Adventures
  • Star Wars: The Roleplaying Game, Second Edition, Revised and Expanded
  • Star Wars: Shadows of the Empire Limited Collector's Edition
  • Star Wars: Shadows of the Empire Embossed Metal Collector Cards (Kártya: ISSUE 6: Han Delivered) (Csak képen)
  • Star Wars: The Art of the Brothers Hildebrandt
  • Rules of Engagement: The Rebel SpecForce Handbook
  • "So You Want To Be A Jedi...” — Star Wars Galaxy Magazine 13
  • "Expansion Team” — Star Wars Galaxy Collector 3
  • Star Wars: The Action Figure Archive
  • Star Wars: X-Wing Alliance: Prima's Official Strategy Guide
  • Star Wars: Power of the Jedi
  • "The Anzati" — Star Wars Gamer 1
  • The Official Star Wars Fact File 8 (END5, The Battle of Endor)
  • The Official Star Wars Fact File 11 (STA4, Imperial Star Destroyer)
  • Coruscant and the Core Worlds
  • Star Wars: Rogue Squadron III: Rebel Strike: The Official Nintendo Player's Guide
  • Knights of the Old Republic II: The Sith Lords: Prima Official Game Guide
  • Inside the Worlds of Star Wars Trilogy
  • Knights of the Old Republic Campaign Guide
  • Star Wars Fandex Deluxe Edition
  • The Complete Star Wars Encyclopedia
  • "Corellian Collection” — Star Wars Insider 106
  • Rebellion Era Campaign Guide
  • Galaxy at War
  • "50 Great Reasons to Rewatch Star Wars: The Clone Wars Season Three” — Star Wars Insider 125
  • "We Need to Talk About Jar Jar” — Star Wars Insider 131
  • Star Wars: Edge of the Empire Core Rulebook
  • Star Wars: The Card Game – Edge of Darkness (Kártya: Carbonite Transport)
  • Star Wars: Force Commander (Kártya: Ugloste)
  • Star Wars: Force Collection (Kártya: Boushh (★★★★)) (Csak képen)
  • "So Uncivilized: Great Gunslingers in Star Wars, Part 1," The Official Star Wars Blog (link)
  • Enter the Unknown
  • Star Wars: Age of Rebellion Core Rulebook
  • Fly Casual

0/5 : Nincs értékelve

Navigáció