hagyatek_banner_1460x342_a.png

Bendő (Legendák)

Legendák

Csak egy komplett idióta menne be egy olyan helyre, mint az.
- Lando Calrissian. 

A Bendő, vagy a Bendő-halmaz, ahogy néha hívták, egy instabil és főleg hajózhatatlan fekete lyukakból álló halmaz volt, ami a közeli Kessel bolygó közelében helyezkedett el. Az egyetlen ok, amiért a Bendő mindig látható volt, az, hogy ionizáló gázok szívódtak belé.

 

A halmaz stabilitása maga valamiféle misztérium volt, páran úgy hitték, hogy egy fejlett civilizáció készíthette inkább, mint hogy egymáshoz vonzódtak egy normális halmazhoz hasonlóan. YE 44-ben a Jedi Rend a Thuruht kaptártól megtudta, hogy a Bendőt Thuruht és más killik kaptárok csinálták, hogy az Abeloth nevezetű sötét oldal lényének börtöneként szolgáljon. A Fiú és a Leány rendelkezései alatt (akik a kaptárhoz csatlakoztak), a killikek megalkották a Középpont Állomást és a Gödör Állomást. A Középpontot az Egyek használták, hogy a Bendőt magát megalkossák, míg a Gödör Állomást az abban lévő börtön fenntartásához építették. 

Leírás


A Bendő egy fekete lyukakból álló halmaz volt, a Peremvidék Kessel-szektorában, a Bendő-nebula központjában. Az általa beszívott ionizáló gázoknak köszönhetően volt a halmaz látható és tette a Galaxis egyik Csodájává.

 

KesselRun Rgb LgA fekete lyukak intenzív gravitációja miatt az egész Kessel-rendszert lassan elnyelte a Bendő. Maga a halmaz stabilitása rejtélyes dolog volt, néhányan úgy vélték, hogy egy fejlett civilizáció építette, minthogy a fekete lyukak összeolvadtak volna egy normális halmazvilághoz hasonlóan.

 

A Bendő legnagyobb területét sugárzás, plazma és erős gravitációs erők itatták át. A hajóskapitányok, akik megközelítették a Bendő szélét, észrevették, hogy a hajójuk részeit széthúzzák, és néhány csempész és bűnöző egérútként használta fel a Kessel-futamban. 

Történet


Egy évezreddel a yavini csata előtt az Egyek a Középpont Állomást használták fel a Bendő fekete lyuk halmazának megalkotására, míg a Gödör Állomást Abeloth börtöneként szolgált abban.

 

A Hutt–Xim konfliktus alatt számos hadihajó Xim birodalmából a Kesselre szorult vissza, ahol közülük sokan belevesztek a Bendőbe.

 

A birodalmi korszak

 

Maw Falcon BtmA Bendő volt Wilhuff Tarkin nagymoff Bendő Bázisának helye, ahol a Halálcsillag prototípusát és a Halálcsillag legtöbb részét építették meg, bár a fegyvert a Desprayre bolygón fejezték be. Tarkin tudta, hogy a Bendőbe nehezen lehet behatolni és az elszigeteltsége könnyűvé tette a projekt elrejtését. A bázis tulajdonképpen a halmaz egyik biztonsági zónájában volt, amit éppen a projekt elindítása előtt fedeztek fel

 

A Bendőhöz közel volt egy kisbolygó, ami birodalmi börtönbázisnak adott otthont, amit a Lázadók Szövetségének légi csapata, a Zsivány Osztag támadott meg a hothi csata után YE 3-ban. A csata folyamán számos rab megszökött és a börtön megsemmisült.

 

A Bendő volt még a Napzúzó megalkotásának és legyártásának színhelye; a Bendő Bázis gyártotta le és elpusztult, amikor beküldték az egyik fekete lyukba a Bendőben. Más szuperfegyvereket is terveztek és gyártottak le itt, mint például a Világpusztítót, a Tarkint, az Iongyűrűt és a Galaxis Ágyút.

 

A Galaktikus Polgárháború után

 

A Yuuzhan Vong Háború alatt Lando Calrissian támogatta egy űrállomás megépítését, amit a Menedéknek hívtak, és a megmaradt Bendő Bázishoz építették hozzá a menekülő Jedi-lovagok menedékeként. A Menedék a Bendő szívében volt található és egy időben a Jedi-tanítványok háborús generációját és a túlélő Jedi Praxeum tanulóit szállásolták el.

 

YE 43-ban Luke Skywalker és a fia, Ben meglátogatta a Bázist az utazásuk alatt, hogy kiderítsék, hogy Jacen Solo miért állt át a sötét oldalra. A Bendőben felfedezték a Menedék Állomást és az Elmejárókat.

 

Az Új Jedi Rend konfliktusa alatt az Abeloth lénnyel, YU 44-ben a Jedi Rend megtudta a Thuruht kaptártól, hogy a Bendőt a Thuruth és más killik kaptárokkal építették meg, hogy Abeloth börtöneként szolgáljon. 

A színfalak mögött


A Bendő legelőször az 1994-es Jedi Akadémia könyvtrilógiában jelent meg. 

Megjelenések


  • TheMawJTLThe Old Republic: Végzetes szövetség (Csak említve)
  • Star Wars: The Old Republic (Csak említve)
  • Darth Bane: A pusztítás útja (Csak említve)
  • Millennium Falcon (Csak említve)
  • Echoes of the Jedi a Wizards.com-on (eredeti cikk link, háttérlink az Archive.org-on) (Csak említve)
  • Deader than a Triton Moon a Hyperspace-n (cikk) (tartalom eltávolítva a StarWars.com-ról; új link a Suvudu-n) (Csak említve)
  • A hutt játszma
  • Árnyjáték
  • A lázadás hajnala
  • Star Wars: Empire at War: Forces of Corruption
  • Star Wars Mesék #4: Halálcsillag születik (Nem-kánon megemlítés)
  • Halálcsillag (Csak említve)
  • Star Wars Galaxies: Jump to Lightspeed
  • Star Wars: Empire at War: Forces of Corruption
  • Star Wars: Rogue Squadron II: Rogue Leader
  • Star Wars: Rogue Squadron III: Rebel Strike
  • Star Wars: X-Wing Alliance
  • X-szárnyúak: Wedge játszmája (Csak említve)
  • Új rend (First appearance)
  • Sötét oldal
  • Az Erő bajnokai
  • Én, a Jedi
  • Shades of Gray a Hyperspace-n (cikk) (tartalom eltávolítva a StarWars.com-ról; új link a Suvudu-n) (Csak említve)
  • Alkonybolygó (mint Bendő-halmaz) (Csak említve)
  • Young Jedi Knights: Crisis at Crystal Reef
  • The New Jedi Order: Edge of Victory II: Rebirth
  • Emissary of the Void (Csak említve)
  • The New Jedi Order: Enemy Lines I: Rebel Dream
  • The New Jedi Order: Destiny's Way (Csak említve)
  • The New Jedi Order: Force Heretic II: Refugee (Csak említve)
  • The New Jedi Order: Force Heretic III: Reunion (Csak említve)
  • The New Jedi Order: The Unifying Force (Csak említve)
  • Dark Nest I: The Joiner King (Csak említve)
  • Dark Nest III: The Swarm War (Csak említve)
  • Legacy of the Force: Exile (Csak említve)
  • Millennium Falcon (Csak említve)
  • Fate of the Jedi: Outcast
  • Fate of the Jedi: Omen (Csak említve)
  • Fate of the Jedi: Abyss
  • Fate of the Jedi: Backlash (Csak említve)
  • Fate of the Jedi: Allies
  • Fate of the Jedi: Vortex (Csak említve)
  • Fate of the Jedi: Apocalypse 

Források


  • The Jedi Academy Sourcebook
  • Star Wars: The Roleplaying Game, Second Edition, Revised and Expanded
  • "Corellian Smuggler" - Shadis 27
  • "So You Want To Be A Jedi..."—Star Wars Galaxy Magazine 13 (Csak indirekt megemlítés)
  • "The Unseen Planets of Star Wars" — Star Wars Insider 36
  • "Feature Planet: Kessel" — Star Wars Kids 12
  • Star Wars: Rogue Squadron II: Rogue Leader: The Official Nintendo Player's Guide
  • The New Jedi Order Sourcebook
  • The New Essential Chronology
  • Underworld Appendix: Swoops, Spice, and Wretched Rogues a Hyperspace-n (cikk) (tartalom eltávolítva a StarWars.com-ról és nem elérhető)
  • Hapes: Ladies First on Wizards.com (eredeti cikk link, háttérlink az Archive.org-on)
  • Star Wars Fandex Deluxe Edition
  • Scum and Villainy
  • The Complete Star Wars Encyclopedia
  • Fate of the Jedi: Dramatis Personae
  • The Essential Atlas
  • Scavenger's Guide to Droids
  • Xim Week: The History of Xim and the Tion Cluster a Hyperspace-n (cikk) (tartalom eltávolítva a StarWars.com-ról és nem elérhető) (Csak indirekt megemlítés)
  • Xim Week: The Despotica (Part I) a Hyperspace-n (cikk) (tartalom eltávolítva a StarWars.com-ról és nem elérhető)
  • The Unknown Regions
  • Star Wars: The Essential Atlas Online Companion on StarWars.com (cikk) (háttérlink)
  • "Apocalypse... Now!"—Star Wars Insider 132
  • Star Wars: Edge of the Empire Core Rulebook
  • "Galactic Architecture 101 and the history of Centerpoint Station," The Official Star Wars Blog (link)

Navigáció

Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000