darth_bane_trilogia_fekvo.jpg
swlogo-new-blue.png

A Disney és a Lucasfilm elnöke korábban egyaránt arról beszélt, hogy lassítani akarnak a tempón, és nem fogják olyan sűrűn követni egymást a Star Wars-filmek a jövőben. Eddig nem is lehetett tudni, hogy a IX. rész után mikor jön újabb film, most azonban kiderült: 2022-ig kell várni a franchise következő darabjára, azt követően pedig kétéves kihagyásokkal érkeznek majd az újabb filmek.

Egészen pontosan ekkor fognak debütálni Amerikában: 2022. december 16-án, 2024. december 20-án és 2026. december 18-án.

Az ugyanakkor nem derült ki, hogy ezek a Rian Johnson-féle trilógia részei vagy a Trónok harca alkotói által készített filmek lesznek - esetleg felváltva érkeznek majd.

Forrás: StarWarsNewsNet


feb-21-word-press-main.png
 Nincs

Amikor 2012-ben megalakult a STARWARSMedia.Hu elsőként az alapító által ismert és korábban használt rendszer, az e107 lett a website alap motorja. Ezzel a CMS rendszerrel már az elejétől fogva csak a problémák voltak, mert a legtöbb frissítés csak elrontotta az oldal bizonyos részeit, minthogy javított volna rajta. Ez nem is meglepő, hisz a rendszert hobbiból készítik a fejlesztők.

Oldalunk fennmaradása és fejlődése érdekében, most szeretnénk ezt a rendszert stabilabb alapokra helyezni. Ehhez a wordpress rendszerét néztük ki, viszont annak kialakításához, programozásához és szakszerű használatához szükségünk lenne egy szakemberre. Ha úgy érzed Te vagy ez az ember, aki Star Wars rajongóként a weboldalak ezen szegmenséhez is értesz profi szinten és szívesen segítenél nekünk megvalósítani az elképzeléseinket, akár ingyen, akár pénzért, hogy mindezt áttudjuk ültetni egy wordpress alapú weboldalra, akkor ne habozz és vedd fel velünk a kapcsolatot az: [email] címen. (info(kukac)starwarsmedia.hu)

Szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy csak ténylegesen hozzáértő emberek jelentkezését várjuk.


Köszönjük, ha valaki ilyen formában is tudja támogatni a munkánkat. Az Erő legyen veletek!

Standard


Peter-Mayhew.jpg

Szomorú napra virradtunk május 4-e előtt. :( A közelmúltban Kenny Baker (R2-D2) és Carrie Fisher (Leia hercegnő) után a Star Wars egy újabb nagyágyúja egyesült az Erővel 2019. április 30-án: a 74 éves Peter Mayhew, aki Csubakkát alakította mindhárom trilógiában (bár Az utolsó Jedikben már csak konzultánsként vett részt, a vuki bundát Joonas Suotamónak adta át).


lando-rise.jpg

A Forum Hungary-nak köszönhetően megérkezett a Star Wars chicagói Celebrationon levetített első hivatalos előzetes szinkronos változata, amelynek címe Star Wars: IX. rész: Skywalker kora lett. A trailerben hallható "régi" szinkronhangok közül mindenki visszatér, Luke Skywalkernek Stohl András, Lando Calrissiannak Gesztesi Károly kölcsönzi a hangját, Palpatine ördögi kacaját pedig Reviczky Gábor szolgáltatja, mint az eredeti trilógiában. Remélhetőleg a filmben is ők maradnak.


star-wars-screaming-citadel-header.jpg

Kieron Gillen és Jason Aaron crossover-ében Aphra és Luke közös kalandjuk során a Ktath’atn fellegvárába látogatnak, ahol a királynő az évente megrendezésre kerülő jótékonysági estjét tartja, melyen a számára érdekesnek talált előadások résztvevőit megjutalmazza. Igyekeztem spoiler nélkül véleményezni. Ti mit gondoltok a képregényről?


unexpected-friend-2.jpg

Az animációs sorozat legújabb miniepizódja Leia és Wicket, az Ewok találkozását idézi fel:


themandalorian-1280-1538697197244_1280w.jpg

A Celebrationön megtudtunk egy keveset a Tha Mandalorian sorozatról. Jon Favreau elmondta, hogy az időszak, amelyet választottak, még elég bizonytalan, hiszen a Birodalom már megszűnt, de az Új Köztársaság közigazgatása még nem épült ki mindenhol. Emellett arról is beszéltek, hogy a szériát a westernek, régi szamurájfilmek ihlették - de látványvilág tekintetében A bátrak karavánja című Ewok-filmből is merítettek. Bemutatták a központi karaktereket is - a folytatásban képeket és néhány infót találtok róluk.


lego-sw-pic-.jpg

A 2016-os The Force Awakens volt az utolsó LEGO Star Wars-videojáték, amelyet kiadtak - de úgy tűnik, a közeljövőben megjelenhet egy újabb! A Celebrationön a Star Wars Show beszélgetett Matthew Wooddal a Skywalker Soundtól, aki megemlítette, hogy az új film és a sorozatok mellett egy LEGO Star Wars-játék hangkeverésén is dolgoznak. A The Brick Fan oldal pedig azt írja, hogy ők már korábban is hallottak ilyen pletykákat: úgy értesültek, hogy a játék az egész Skywalker-sagát, tehát mind a kilenc filmet feldolgozza majd, és még 2019-ben kijön.



kennedy_pic.png

A napokban a Lucasfilm elnöke, Kathleen Kennedy több interjút is adott különböző médiumoknak, amelyekben a stúdió jövőbeli terveiről beszélt. A legfontosabb kijelentései a következőek voltak:

  • A The Hollywood Reporternek azt mondta, hogy most fog leülni Rian Johnsonnal, illetve David Benioff-fal és D.B. Weiss-szel (a Trónok harca alkotóival), és véglegesítik, miről fog szólni a két trilógia. Továbbá megtudtuk, hogy "egy új sagában" gondolkodnak, és a következő minimum 10 évre előre terveznek.

  • Az Entertainment Weekly-nek adott interjúban Kennedy azt is elárulta, hogy a két trilógián "szorosan együtt dolgozik" majd Johnson és a Benioff-Weiss-páros. [Azt természetesen nem mondta el, hogy ez a filmek történetei közötti kapcsolódásokat jelent-e, vagy egyszerűen csak figyelni akarnak arra, hogy egymásnak nem ellentmondva bővítsék ki a Star Wars univerzumát.]

  • Az MTV Newsnak pedig arról beszélt Kennedy, hogy a Solo megmutatta: egy éven belül nem küldhetnek a mozikba két Star Wars-filmet [hiszen, hiába nem ugyanabban az évben mutatták be a két filmet, de csak pár hónap különbséggel], ezért ilyennel már nem próbálkoznak a jövőben. Emellett elhintette, hogy az új trilógiához megalkotott karaktereket [itt nem tudni, hogy fő- vagy mellékszereplőkre gondolt] szeretnék majd visszahozni, és megemlítette, hogy a Disney+ streamingoldal sok lehetőséget ad nekik erre [tehát a filmek egyes szereplői saját filmet és/vagy sorozatot kaphatnak - amiről már korábban is volt pletyka].

  • Az MTV egyúttal rákérdezett arra, hogy van-e valamilyen tervük a Knights of the Old Republic témában, mire Kennedy azt felelte, hogy "rengeteget beszélnek erről", és "előkészületben van valami", de még nem tudja, hogyan alakul ez a projekt. [Nem mondta ki egyértelműen, hogy miről van szó, így nem világos, hogy a két bejelentett trilógia egyike, esetleg egy újabb film vagy sorozat foglalkozna ezzel az érával.]

thrawn-new-pic.png

Az idei Star Wars Celebration egyik vendége Timothy Zahn volt, aki beszélt a következő regényéről, a Thrawn-sorozat harmadik, Treason (azaz "Árulás") című kötetéről, illetve a jövőbeli terveiről.

Mikor megkérdezték, hogy szeretne-e még a jövőben is visszatérni a messzi-messzi galaxisba, az író határozott igennel válaszolt:

"Szeretnék több könyvet írni. Ez csak a Del Rey kiadón és a Lucasfilmen múlik. A Treasonnel most az a baj, hogy így már két Thrawn-trilógiánk lesz, így könnyen összekeverhetik őket. Kellene az újhoz adni egy negyediket, hogy ez már tetralógia legyen."

Majd azt is elhintette, hogy a negyedik résznél sem feltétlenül állna meg:

"Mindenképpen felvázolom egy negyedik könyv tervét a kiadónak, talán egy ötödik és hatodik kötetét is, attól függően, hogy alakulnak a dolgok. Amíg a Del Rey kiadó megveszi őket, és ti, a rajongók is megveszitek ezeket - én tele vagyok történetekkel."

A továbbiakban pedig a Thrawn-sorozat következő részéről írunk, így aki el szeretné kerülni az esetleges spoilereket, az itt álljon meg az olvasással!

  • A Treasonben a Zsivány Egyesből megismert Krennic igazgató is szerepet kap benne, és természetesen a Halálcsillag-projektet egyébként is ellenző Főadmirálissal nem fognak jól kijönni.
  • A fókusz ezúttal a Thrawn-Tarkin-Krennic trió tagjai közötti viszonyon lesz. Krennic és Tarkin a Halálcsillag feletti ellenőrzésért marakodik, és Thrawn belekeveredik a hatalmi harcukba.
  • A könyv egyik új karaktere Krennic hűséges asszisztense, Ronan lesz, aki kifejezetten utálja a Chiss főtisztet.
  • Ezúttal megjelenik majd Thrawn egyik fajtársa, Ar’alani admirális is a csatahajójával.
  • Mivel a Lázadókban már megemlítették Gilad Pellaeon kapitányt, természetesen megkérdezték Zahntól, hogy ez a klasszikus karaktere is feltűnik-e majd, ő azonban kitérő választ adott: "Meglátjuk. Mivel már őt is átemelték a kánonba, ez lehetségessé vált."


A Thrawn: Treason történetéről korábban itt írtunk.

Forrás: SlashFilm / Jedi-Bibliothek


Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo