darth_bane_trilogia_fekvo.jpg
bucketheads.jpg

A Transmute Pictures 2018-ban rukkolt elő a Buckedheads (magyarul "Vödörfejűek") című Star Wars rajongói filmmel, amely a rohamosztagosokat állította a középpontba. A Ryan közlegény megmentése című filmből és Az elit alakulat-sorozatból ihletet merítő készítők a Galaktikus Birodalom katonáinak mindennapjait szerették volna bemutatni, az ő szemszögükből láttatni a messzi-messzi galaxist.

A film után aztán belefogtak egy hasonló című és témájú sorozatba is, amelynek első epizódját részletekben kezdték közzétenni: az első fejezet (a prológus) tavaly tavasszal jelent meg, és a széria hamarosan folytatódik: az első epizód következő részlete május 25-én érkezik, míg a harmadik, utolsó darabja várhatóan 2023 elején. A második fejezet az idei Star Wars-nap alkalmából rövid előzetest is kapott:


flea_red_hot_chili_kenobi.jpg

Nagyjából 3 hét van hátra az Obi-Wan Kenobi indulásáig. A 6 részes limitált széria showrunnere, Deborah Chow egy frissebb interjúban elmesélte, hogy meglepetés cameókra lehet számítani a sorozatban, nemrég pedig hivatalosan megosztották a sorozat zeneszerzőjének nevét. És bár másféle megközelítésben, mostani hírünk szintén a zenével kapcsolatos.


swnap_.jpg

Ahogy arról korábban hírt adtunk, az 501-es Légió Magyarországi Helyőrsége újra Star Wars Napot tart, amelynek a héten a részletes programját is felfedték, íme:

Swnap


kenobi_trailer_.jpg

Május 4-én, a Star Wars Nap alkalmából befutott az Obi-Wan Kenobi-széria új előzetese, és a szinkronos változatra sem kellett túl sokat várni. Alább már magyarul is megtekinthető az új kedvcsináló:


kenobi_plakat_.jpg

A Star Wars Nap alkalmából befutott az Obi-Wan Kenobi széria újabb előzetese, és egy új plakát is érkezett (utóbbit a folytatásban nézhetitek meg).


ahsoka_mandalorian_sw_.jpg

2023-ban érkezik Rosario Dawson főszereplésével az Ahsoka című sorozat a Disney Plus streaming szolgáltatóra. Hála a Bespin Bulletin munkatársainak, megcsodálhatjuk az első lesifotókat a sorozat díszletelemeiből. A Manhattan Beach Studios és helyi vasúti teherpályaudvar területén (ezt a helyszínt alkalmazták A mandalóri, a The Book of Boba Fett és az Obi-Wan Kenobi szériákhoz is) állnak az alábbi képeken látható felépítmények, amik bizonyos források szerint egyfajta templom romjai lehetnek, talán egy Jedi-templomé, amik ókori római romokra hajaznak.


swmanga.jpg

Pár hónapja adták hírül, hogy A mandalóri első évadját képregényes formában is át lehet élni hamarosan, a 8 részes adaptáció júniusban indul útjára a Marvel égisze alatt. Din Djarin és Grogu szintén első évados kalandjait azonban még jóval előtte szemügyre vehetjük szintén képregényes formában, egy mangasorozat által. Az első szám május 25-én lesz olvasható a havi megjelenésű Big Gangan magazinban, a széria írója az a Yūsuke Ōsawa lesz, aki a Spider-Man: Fake Red, Six Bullets, Green Worldz és Dr. Duo alkotásokon is dolgozott.


rogue_s_game.jpg

A régebben megjelent Star Wars játékok portolásával foglalkozó kiadó szerint, ha a játékosok részéről van rá igény, visszatérhet a Rogue Squadron-sorozat – írja a GameStar.

A portál cikke szerin az Aspyr hivatalos Twitter-fiókján valaki feltette a kérdést, van-e esély arra, hogy kiadják egy modernebb platformra az 1998 és 2003 között (elsősorban a Nintendo platformjaira) megjelent Star Wars: Rogue Squadron játékokat, a kiadó pedig kifejezetten biztatóan reagált:

"Az Aspyrnál hatalmas Star Wars-rajongók dolgoznak, és imádjuk a Star Wars játékokat új közönségekhez eljuttatni. Számunkra azok a játékok a legfontosabbak, amikkel kapcsolatban a játékosok szenvedélye a legnagyobb, és amit szeretnének új platformokon látni. Ha a kereslet megvan, akkor mi benne vagyunk"

– állt a válaszukban.


rogue_squadron_teaser.jpg

Tavaly ősszel írtunk róla, hogy rebesgetni kezdték: az eredetileg 2023-ban bemutatni tervezett X-szárnyú mozifilm, a Rogue Squadron ("Zsivány Osztag") premierje csúszhat egy évet, részben mert állítólag az eredeti forgatókönyvet át akarják írni, részben pedig mert a rendezőnőnek, a Wonder Woman-filmeken is dolgozó Petty Jenkinsnek túl sok nagy projektje van egyszerre, és nincs elég ideje mindenre.

Erre a híresztelésre cáfolt most rá a Disney, amikor a napokban tartott CinemConon bejelentette a 2022-re és 2023-ra tervezett bemutatóit, és kiderült, hogy a Rogue Squadron-filmet továbbra is 2023-ban akarják a mozikba küldeni. (Közben egyébként Jenkins egy film rendezéséről le is mondott, így jelenleg két projektje van, aminél direktori feladatokat lát el, a Wonder Woman 3. és a Star Wars-filmje.)

A Rogue Squadronról egyébként a témáján kívül egyelőre semmit sem tudunk. Annyi derült ki, hogy elvileg merít a 90-es években íródott X-szárnyúak könyvsorozatból, aminek első 6 kötete jelent meg hazánkban. Még a regényfolyam több részét jegyző Michael A. Stackpole-lal is egyeztetett Jenkins a témáról. Ami pedig az alkotógárdát illeti, a rendező mellett még a forgatókönyvíró nevét tudjuk: Matthew Robinson (Lódító hódító, Monster Trucks: Szörnyverdák, Dóra és az elveszett aranyváros) felel a szkriptért.

Na és persze volt anno egy rövid, hangulatcsináló videó a filmhez a bejelentésekor:


star_wars_brotherhood_tall_259.jpg

Május 10-én jelenik meg Amerikában a Brotherhood címet viselő klónháborús regény Mike Chen (A Birodalom visszavág – Bizonyos szemszögből) tollából, ami Obi-Wan és Anakin Cato Neimoidia-i kalandját meséli el. Az Obi-Wan és Anakin közti kapcsolatba mélyen beleásó könyvhöz nemrég pedig kijött egy kedvcsináló kivonat az io9 által, amiben Kenobi a négykarú Dexter Jettstertől kér segítséget és információt a neimoidiakról az étkezdéjében, akivel a II. részben találkozhattunk. A baráti beszélgetés során röviden kitérnek A klónok háborúja animációs sorozatban felbukkanó Satine Kryze-ra, a Mandalore hercegnőjére, akihez szerelmi szálak fűzték a Jedit. Dex megemlíti azt az érdekességet, hogy Satine gyakran Bennek nevezte Obi-Want, azon a néven, amit később több évtizedes tatuini száműzetése alatt viselt.

 

A történet nem sokkal játszódik A klónok támadása után, Anakin immár teljes értékű Jedi-lovag és Obi-Wan mesterként foglal helyet a Tanácsban. A bonyodalmat egy a Cato Neimoidia bolygón végrehajtott merénylet adja, aminek felgöngyölítése Obi-Wan feladata lesz: Dooku gróf, a szakadárok vezetője a Köztársaságot okolja az akcióért, amivel még több bolygót át akar csábíttatni a Konföderáció oldalára, ehhez pedig az árnyak között szervezkedő Assaj Ventress járul segítségül.


Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo