hagyatek_banner_1460x342_a.png
acepilots.jpg

Új előzetes érkezett a Resistance-hez, amelyből a szereplők újabb csoportját ismerhetjük meg. A sorozat helyszínének, a Colossus töltőállomásnak a védelmére több vadászpilótát béreltek fel - akik, ha épp nincs veszély, a szórakozás kedvéért egymással versenyeznek. Az ászpilóták csapatába az öt legtehetségesebbet számítják bele. Egyikük a már korábban bemutatott Torra Doza; a társai pedig:

  • Hype Fazon (Donald Faison), a pimasz, felvágós rodiai, akinek a szíve a helyén van
  • Griff Halloran (Stephen Stanton), a mogorva birodalmi veterán, aki egykor TIE-vadásszal repült
  • Freya Fenris (Mary Elizabeth McGlynn), egy szenvedélyes, de gyakorlatias pilótanő
  • Bo Keevil pedig a csapat rejtélyes, csendes fenegyereke

Emellett fény derült a rejtélyes vörös páncélzatú katona kilétére is: ő Vonreg őrnagy, az Első Rend TIE-vadászpilótája, akit az első világháborús német pilótáról, a Vörös Báróról mintáztak.


hs-ff-002753_338e538f.jpeg.jpg

Összegyűjtöttük az eddig megjelent három darab kimaradt jelenetet a Solo: Egy Star Wars történet című filmből.



A másik két videót a tovább mögött tekinthetitek meg...


smugglers-guide-tall.jpg

Ahogyan korábban megírtuk, a következő kézikönyvet a messzi-messzi galaxis alvilágának szentelik. A starwars.com most közölt néhány oldalt a kötetből, valamint készítettek egy rövid interjút az íróval, Dan Wallace-szal. A beszélgetésből kiderül, hogy annak ellenére, amit a cím sugall, a könyv nem csak a csempészekre fókuszál majd, hanem mindenféle törvényen kívülire, a kalózoktól a szerencsejátékosokon és gladiátorokon át a hajótolvajokig. A kötet tartalmáról annyit árult el, hogy sokban kiegészíti azokat a történéseket, amiket a Solóban látunk, illetve hogy a nagy kedvencek mellett olyan mellékes karakterek neve is feltűnik majd, mint Sana Starros vagy Aphra, illetve eddig ismeretlen személyekről is olvashatunk, akiket a szerző maga talált ki a könyvhöz.

1


thrawn-first-order2.jpg

Timothy Zahn a 2018-as Rose City Comic Con vendégeként beszélt legnépszerűbb karakteréről, Thrawn főadmirálisról. A starwarsnewsnet.com beszámolója szerint az író először is újra megerősítette azt, amiről korábban már több kollégája is beszélt: miszerint a Story Group nem mondja meg előre, hogy mit és hogyan kell írnia, hanem átnézik a szöveg első, nyers verzióját, és ha valahol a kánonnal való ellentmondást látnak, azt jelzik a szerzőnek. Zahn azt is elismételte, hogy vannak még ötletei Thrawn-sztorikhoz, ám ezeket egyelőre nem írhatja meg. Elárulta, hogy konkrétan két emberre kell várnia: Dave Filonira és J.J. Abramsre. Hogy pontosan miért, arról nem beszélt - annyit árult el csak, hogy szerinte jelenleg Filoni az, aki tudja, mit akar a Lucasfilm kezdeni Thrawn karakterével. Rajongói kérdésre Zahn elmondta, hogy ha él is a folytatástrilógia idején Thrawn, ő úgy képzeli, a főadmirális nem akarná az Első Rendet szolgálni. Thrawn ugyanis a Birodalmat is azért szolgálta, mert úgy ítélte, a katonai ereje révén szembeszállhat az Ismeretlen Régiókban leselkedő veszélyekkel. Ha a Lázadók elég erősek lettek volna, velük is összeáll. Azonban Zahn szerint az Első Renddel nem szövetkezne Thrawn, mert Huxot nevetségesnek találná, Kylóval pedig a kiszámíthatatlansága miatt nem akarna együtt dolgozni. Hogy Snoke-ról mi lenne a Chiss véleménye, arról Zahn nem beszélt.

Order

Képek forrása: kobadit.tumblr.com


Star_wars_episode_ix_logo.jpg

A makingstarwars.net közölt pár képet a folytatástrilógia utolsó részének egyik forgatási helyszínéről - ezeket a folytatásban nézhetitek meg,


resistance-poster2.jpg

Korábban már megismerhettük a Resistance főhősét, Kazuda Xionót, aki az Ellenállás kémjeként érkezik a Colossus állomásra; valamint ottani munkaadóját, mentorát, a szereplőműhelyt üzemeletető köztársasági veteránt, Jarek Yeagert. Most pedig a Disney Channel honlapjára felkerült az összes karakter rövid bemutatása, így a többieket is megismerhetjük:

  • Tam Ryvor szerelő Yeager műhelyében - ám a szókimondó lány pilóta szeretne lenni.
  • Torra Doza a Colossus állomás tulajdonosának a lánya, és tehetséges pilóta.
  • Neeku Vozo egy megbízható és nagyszívű nikto szerelő Yeager műhelyében.
  • Flix és Orka, egy helyi üzlet tulajdonosai.

resistance-characters-.jpg


scum-and-villainy-tall.jpg

Október 23-én jelenik meg angolul Pablo Hidalgo legújabb könyve, amely a Star Wars alvilágát mutatja be. A kötet címe Star Wars: Scum and Villainy – Case Files on the Galaxy’s Most Notorious ("Star Wars: Söpredék és gonosztevők - A galaxis legelvetemültebb személyeinek aktái") lesz, és feldolgozza mindhárom érát, azaz a Köztársaság, a Birodalom és az Új Köztársaság korának bűnözői egyaránt szerepelnek majd benne. Hidalog a starwars.com-on megjelenti interjúban arról beszélt, hogy a könyvből kiderül majd az egyes korok bűnüldözése, a bűnözéssel kapcsolatos felfogása közötti különbség is. Illetve olyan érdekességeket is találhatunk majd benne, mint Hondo Ohnaka egy levelének a szövege, vagy a Dryden Vos gyűjteményében található mandalóri páncél háttérsztorija. A folytatásban megnézhettek pár közreadott oldalt a könyvből.

Cover


rjohnson.png

Már Az utolsó Jedik premierje előtt bejelentették hogy a Lucasfilm felkérte Rian Johnsont egy Star Wars spinoff-trilógia készítésére. A filmek témájáról, tartalmáról egyelőre nem tudunk konkrétumot, és a projekt előkészületeiről sem érkeztek hírek egyelőre. Éppen ezért az utóbbi időben elindult egy pletyka, miszerint a Lucasfilm a VIII. rész ellentmondásos fogadtatása miatt visszakozott, és elküldték a rendezőt. Johnson ezt a híresztelést most maga cáfolta meg a Twitteren, amikor egy kérdésre válaszolva elmondta, hogy ő bizony továbbra is dolgozik a trilógián.


resistance-trailer-still.jpg

Érkezett egy új videó a Resistance sorozathoz, amelyben bemutatkoznak a szinkronszínészek, valamint újabb jeleneteket láthatunk:


resist-poster-.jpg

"Vannak hősök, akik követik a tervet. Mások rögtönöznek." - A rövid előzetes után kaptunk egy posztert is a legújabb Star Wars animációs sorozathoz, az Ellenálláshoz:

Poster


Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo