728x79_szukitshu_banner_001.jpg
star-wars-logo-pic.png

A Disney vezérigazgatója, Bob Iger bejelentette, hogy a már hivatalosan is bejelentett három élőszereplős sorozat (a The Mandalorian, illetve a Cassian- és Kenobi-sorozatok) mellett további szériák vannak előkészületben a Disney+ streaming-szolgáltatásra. Azt persze nem mondta el, pontosan milyen témájú sorozatokról lehet szó, így egyelőre csak találgathatunk. Korábban felmerült, hogy a folytatástrilógia és a Solo egyes karakterei is saját sorozatot kaphatnak - kérdés, hogy ezek a pletykák igaznak bizonyulnak-e.


mandalorian--tv--spot.png

Már igazán megszokhattuk, hogy minden reggelre új teaserre kelünk a The Mandalorian élőszereplős sorozatból. Ezúttal sincs másképp, a Verizon vállalat Youtube-csatornájára került fel egy csokor, ami mind ezerszer látott, mind friss jeleneteket tartalmaz a műsorból. Többek között a címszereplő mandalori egy hatalmas, sötét folyosóban lépked, több részlet a trandoshikkal való harcból, új felvételek Cara Dune karakteréről, valamint a Julia Jones által játszott szereplő, Omera is először szólal meg.


Forrás: thestarwarsunderworld.com


mandalorian-tv-spot.png

Úgy néz ki, minden napra jut valamilyen új kedvcsináló részlet a jövő hét 12-én startoló The Mandalorian élőszereplős sorozatból. A tegnapi teaser után a The Star Wars Underworld oldal közvetítésének hála most egy új TV-spot futott be, amit a CW-n futó A zöld íjász széria egyik epizódja közben adtak le, természetesen eddig nem látott jelenetekkel: részletesebb űrcsata, birodalmi felderítő katonák futókon, dübörgő blurrgök, tűzharc egy erdőben, egy órás víziszörny megtámad egy hajót, és még sok egyéb.


skywalker_kora_trailer_.png

Nemrég kapott új előzetest a Skywalker-saga záróepizódja, és most befutott ennek a trailernek a szinkronizált változata (az előzetest elemző cikkünket itt olvashatjátok el), és magyar plakátot is kapott a film.


Skywalker Kora Magyar Plakat


mandalorian-promo-art.png

Eddig is sok promóciós anyagot kaptunk a The Mandalorian-re várva, ami jövő héten, valamivel kevesebb mint hét nap múlva indul a Disney+ streaming szolgáltatón. A The Star Wars Underworld közvetítésével ezúttal egy újabb kedvcsináló érkezett, ami az FX-en debütált a Mayans M.C. sorozat szezonzárója alatt. A mozgóképes anyag természetesen vadi új pillanatokat is megmutat a The Mandalorian-ból. Láthatjuk a magasan elrepülő Razor Crestet és pár egzotikus helyszínt, valamint egy ütközetet egy mocsaras területen, és újabb részleteket a mandalori vs. quarren összetűzésből:


mandalorian-ming-na-.png

Új trailert kapott az első élőszereplős sorozat, és ebben a videóban bemutatkozik Ming-Na Wen (A SHIELD ügynökei) karaktere, a Fennec Shand nevű bérgyilkos.



resistance-colossus.png

Érkezett egy rövid részlet az Ellenállás következő, "The Engineer" ("A mérnök") című epizódjából, és felfedték a következő hetek epizódjainak leírásait.

2×05 "The Engineer" ("A mérnök") - november 3.

Kaz és Neeku találkoznak Nenával a Nikto mérnökkel, akinek segítségre van szüksége, miután éppenhogy megmenekült az Első Rendtől.

2×06 "From Beneath" ("A mélyből") - november 10.

Flix elviszi Kazt a szülőbolygójára, hogy üzemanyagot szerzzenek a családja finomítójából, de kiderül, hogy a fúrásokkal felébresztettek valami szörnyűségeset.

2×07 "The Relic Raiders" ("Az ereklyevadászok") - november 17.

Amikor Kaz és a csapat egy titokzatos bolygóra érkezik, hogy utánpótlást szerezzenek, felfedezik, hogy az állomás kiürült, és egy titkos Sith templomot emeltek.

2×08 "Rendezvous Point" ("Találkozási pont") - november 24.

Doza megpróbál találkozni egy régi ismerősével, aki az Ellenállás tagja - de az Első Rend elkapja a pilótát.



vader-immortal-epiii.png

Az ILMxLAB, a Vader Immortal játékszéria fejlesztője hivatalosan is bejelentette, hogy a Vader Immortal: Episode III, azaz a befejező rész november 21-én érkezik az Oculus Quest és Rift headsetekre. Az epizód természetesen az Episode II eseményeire építkezik, amiben hősünk megismerte az Erő útjait és megszerzett egy ősi fegyvert Darth Vadernek.


benioff_weiss.png

Korábban is voltak olyan pletykák, melyek szerint David Benioff (Trója, X-Men kezdetek: Farkas) és a Trónok harca másik showrunnere, D.B. Weiss a Régi Köztársaság korában játszódó Star Wars-filmeket terveztek, és a Variety úgy tudja, hogy tényleg a messzi-messzi galaxis régmúltjába akarták elkalauzolni a nézőket. Egészen pontosan abba az érába, amikor a Jedik megjelentek. Nos, néhány napja kiderült, hogy az alkotópáros mégsem készíti el a Star Wars-filmjeit, vagyis az már nem fog kiderülni, hogy ők hogyan szerették volna bemutatni a Jedi Rend eredetét. Már csak az a kérdés, hogy valaki más hozzányúl-e a Régi Köztársaság korához - azt is híresztelték már ugyanis, hogy a Lucasfilmnek tervei vannak az érával.

Benioffék távozását egyébként hivatalosan azzal magyarázták, hogy a Netflix-szel kötött megállapodásuk miatt nem lenne idejük a Star Warsra, de azóta több más magyarázat is megjelent. A Variety szerint az egyik oka az volt, hogy kreatív nézeteltéréseik voltak a stúdióval, emellett a Netflix szerette volna, ha az ő projektjeikre koncentrálnak. Ráadásul Benioffék egyébként is meggondolták magukat, mert látták, milyen nagy vitákat kavartak az utóbbi években készült Star Wars-filmek, és inkább nem akarták vállalni a rajongótáborral való konfrontálódást. A The Hollywood Reporter ellenben azt írja, hogy a Lucasfilm elnöke, Kathleen Kennedy volt az, akinek nem tetszett, hogy a két alkotó a Netflix-szel is szerződött, mert így nem tudtak volna teljes mértékben a Star Warsra koncentrálni. Valószínűleg a teljes igazságot úgysem tudjuk meg soha, úgyhogy mindenki eldöntheti magának, hogy melyik magyarázatot tartja hihetőnek.

A Variety szerint egyébként a Lucasfilm már akkor elkezdett más írókkal találkozni, amikor felmerültek a kreatív nézeteltérések - ami azt sejteti, hogy nem Rian Johnson Star Wars-trilógiájával vagy Kevin Feige filmjével helyettesítik Benioffék projektjét, hanem valami mással. Mindenesetre remélhetőleg lassan eldől, hogy milyen film érkezik 2022-ben.


mandalorian-client.png

Az első élőszereplős Star Wars-sorozat, a The Mandalorian egyik főszereplőjét Werner Herzog német filmrendező alakítja. A karakterről az előzetesekből annyi derült ki, hogy ő lesz az egyik személy, aki felbéreli a címszereplőt legalább egy munkára, illetve a megjelenése (és a régi rendszer iránt érzett nosztalgiája) alapján egy egykori birodalmi hivatalnok lehet. Herzog korábban azt mondta, hogy "egy igazi gonosztevő" a karaktere. Nos, többet egyelőre nem tudtunk meg róla, viszont nagyon úgy néz ki, hogy névtelen marad a sorozatban: a Disney honlapján szereplő leírásban ugyanis csak "a Megbízó" néven emlegetik. Meglátjuk, hogy kiderül-e később a valódi neve is.

A sorozattal kapcsolatos másik új infó, hogy egyes értesülések szerint a legelső epizódja "drámai spoilert" tartalmaz az egész Star Wars-univerzumra vonatkozóan. Lehet találgatni, hogy vajon mi lesz az!


  • RacerX

    The Mandalorian

    Egyébként az is lehet, hogy a hosszú életet szavatoló gének vizsgálat[tovább...]
    Írta: RacerX 9 órája
  • Goten56

    The Mandalorian

    Lehet, hogy a közös gyermekük. :) Amúgy van egy elképzelésem a célpon[tovább...]
    Írta: Goten56 18 órája
  • RacerX

    The Mandalorian

    Nem tudni róla semmit. Legendák szerint meghalt. Nagyon remélem hogy [tovább...]
    Írta: RacerX 18 órája
  • Attila2

    The Mandalorian

    Amúgy mi lett Yaddle sorosa?Csak úgy felszívódott?
    Írta: Attila2 21 órája
  • RacerX

    The Mandalorian

    Egyik szögből olyan mintha a lomokra lenne pakolva. A végén valóban l[tovább...]
    Írta: RacerX 21 órája

Hirdetések

300x279 szukitshu banner 001

 



Ezen a napon történt...

A mai napon semmilyen esemény nem történt.

Online

  • Vendégek: 95
  • Tagok: 1
  • Összes tag:460
  • Legújabb:Viktor Kocsis
  • Legtöbb online:421
    Vendégek: 421 Tagok: 0 ekkor: 2019 november 13 szerda - 12:22:27