Zsivány Egyes: Egy Vader-jelenet, ami kimaradt

rogue_one_vader_1598037465292.jpg

A Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet egy fontos mérföldkő volt a kánonban, ugyanis ez az első olyan film, ami nem a sorszámozott epizódokhoz tartozik, ugyanakkor szorosan kapcsolódik azokhoz. A többi alkotáshoz hasonlóan a film nem rögtön érte el kiforrott formáját, ezt abból is látni lehet, hogy az előzetesekben lévő néhány jelenet nem, illetve nem úgy került be a végleges verzióba, illetve a film végén lévő Vader-mészárlás is másmilyen környezetben zajlott volna le. A készítőknek hála még most is lehet kulisszainfókra bukkanni a Zsivány Egyessel kapcsolatban, frissebben Vader és Tarkin esetében bővültek színfalak mögötti ismereteink.

A 2016-os filmben Tarkin szerepét Guy Henry játszotta, Peter Cushing arcát pedig ráanimálták, a Sötét Nagyúr esetében pedig visszatért az örökös orgánum, James Earl Jones, testi alakban Spencer Wilding és Daniel Naprous vette fel szerepét. A két gonosztevőnek az Egy új remény című filmben több közös jelenete volt, kapcsolatukra a kánonban a Tarkin című regény derített több fényt, míg a IV. rész közvetlen előzményében egyetlen egyszer sem álltak közösen a kamera elé. Azonban most az ILM animációs részlegéért felelős Hal Hickel egy Twitter-posztja alatti kérdésre válaszolva elmondta, hogy volt egy párbeszéd Vader és az őt pórázon tartó Tarkin között, ám kimaradt a filmből. Ám Hickel nem tudta elmondani, hogy pontosan milyen beszélgetés zajlott le kettejük között, és erre Gary Whitta - az eredeti forgatókönyvíró, aki 2015-ben elhagyta a projektet - sem tudta a választ, miszerint ő a Vader-Krennic és a Tarkin-Krennic dialógusokat írta meg, és a kérdéses jelenet valaki más műve lehet.

 

A jelenetek és a sztori újraforgatásáról a Happy Sad Confused podcast adásában a Galen Ersót alakító Mads Mikkelsen (annak a Lars Mikkelsennek a testvére, aki a hírek szerint élőszereplős formában visszatérhet Thrawn főadmirális szerepébe) emlékezett vissza, miszerint egy részük kaotikus volt, a színészek számára pedig megpróbáltatásos feladatnak bizonyult mindig az új verzióhoz alkalmazkodni.

 

Hal Hicker megosztásának témája pedig egy színfalak mögötti fotó volt, ami az a trailerben is feltűnt, de filmbe ugyancsak nem került be: Vader egy kijelzőt tanulmányoz, amin egy vöröses objektum (talán a Mustafar bolygó) látható. Reméljük, hogy ezek a kivágott elemek nem vesznek örökre kárba, és egy másik projektnél felhasználják majd őket.

Vader Rogue One Bts

A Szerzőről

owokaleyo1992

owokaleyo1992

"To defeat an enemy you must know them. Not simply their battle tactics, but their history, philosophy, art." - Grand Admiral Thrawn
A Szerző cikkei

Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo