728x79_szukitshu_banner_001.jpg

Utalások a Solóban

solo_a_star_wars_story_4k_8k_2018_wide.jpg

Az előző három filmhez hasonlóan a Solo is tele van utalásokkal a Star Wars-univerzumra. Ezek közül gyűjtöttük most össze az észrevehetőket (ha valaki a filmhez kiadott enciklopédiákat megnézi, akkor talál a leírások között is easter eggeket, de nyilván a filmből ezek nem derülnek ki). A folytatásban tehát ezeknek a hosszú listáját olvashatjátok (magától értetődően a cikk spoileres!).


Először is vegyük sorra a vendégszerepeket, és szóbeli utalásokat:


Valószínűleg a legnagyobb meglepetést Maul feltűnése jelentette. Akik ismerik az animációs sorozatokat, A klónok háborúját és a Lázadókat, azok tudták, hogy az egykori Sith nem halt meg a Naboon, és évekkel később alvilági figuraként tért vissza. Ekkor már csak az éltette, hogy bosszút álljon Obi-Wanon és volt mesterén, akinek akkor már nem volt szüksége rá. (Szereplésének érdekessége, hogy ugyanaz a színész, Ray Park játssza, aki az I. részben; hangját pedig az a Sam Witwer kölcsönözte neki, aki a sorozatokban is megszólaltatta.)

Maul Witwer Header 1536x864

A másik meglepetés-vendégszereplő Weazel volt. A Warwick Davis alakította karakter először a Baljós árnyakban tűnt fel: Wattoo mellett ülve nézte a fogatversenyt. Ezúttal pedig Enfys Nest bandájának tagjaként láthattuk viszont.

Weazel 18 1527199027993 1280w

Rajtuk kívül volt három személy is, akik ugyan nem tűntek fel, de megemlítették őket. Az egyik Aurra Sing, a fejvadász, akiről egy beszélgetésből kiderül, hogy Beckett ölte meg. Ő szintén a Baljós árnyakban tűnt fel, és ugyancsak a fogatverseny egyik nézője volt. Később A klónok háborúja sorozatban többször is szerepelt, és a nemrég megjelent Darth Maul képregényben is benne volt.

Aurra Sing Ep1

A másik szereplő, akinek a neve elhangzik, Bossk, akit Val szeretne felbérelni ahelyett, hogy Hant vennék be a csapatba. Ő annak idején A Birodalom visszavágban volt először látható, a fejvadászok között, hogy aztán Aurrához hasonlóan A klónok háborújában tűnjön majd fel újra, mellékszereplőként.

Bossk On Vanqor

A harmadik emlegetett karakter pedig Jabba. Őt ugyan nem nevezik nevén, de egyértelmű, hogy a tatuini gengszter, akinél munkát fog vállalni Han, az a hírhedt Hutt lesz.

Ezeken kívül van egy nehezen kiszúrható vendégszereplő is: ő Tam Posla, aki a Zsivány Egyesben is csak a háttérben tűnt fel a Jeddhán, és a Solóban is csak villanásnyi időre tűnik fel, Han mögött a háttérben, az első szabakk-meccsen. (Egy rendvédelmi szervnek dolgozó férfiről van szó, aki a Doctor Aphra képregényben kapott nagyobb szerepet.)

Tam1 0


Bár az újabb filmekre az jellemző, hogy mindig újabb és újabb fajokat ismerünk meg belőlük, azért feltűnt három klasszikus Star Wars-űrlény is: Enfys Nest bandájának egyik tagja Greedo fajtársa, azaz rodiai volt, Vos űrhajóján a tömegben láthatunk egy twi’lek táncost is, a bányában pedig vukival futnak össze hőseink. De egy olyan fajt is láthatunk, amely a Zsivány Egyesben tűnt fel: ez a tognath, amelynek képviselőit először Saw Gerrera partizánjai között fedezhettük fel.

Edrio And Benthic Two Tubes

Továbbá a kesseli bányában feltűnik egy gigoran – ezt a fajt szintén a Zsivány Egyesben láttuk először.

Gigoran

Emellett szerepelt a fimben egy, A klónok háborújából ismert faj, a pyke is.

Pyke

PykeSyndicate TLO

Dryden Vosról annyit tudunk, hogy humanoid, de a fajának egyelőre nincs neve. Volt viszont egy hasonló karakter A Freemaker család kalandjai című LEGO Star Wars-sorozatban, akinek szintén különleges minta volt az arcán, amely a hangulatától függően változtatta a színét.

Naare

Az állatfajok sem maradtak ki. Beckett bandájának egyik tagja pedig megemlíti a mynockokat: ezek voltak azok a lények, amelyek A Birodalom visszavágban rátapadtak a Sólyomra, és megrongálták. Emellett Dryden Vosnál a vendégeknek felajánlják, hogy kóstolják meg a colo karmoshalat – ezt a lényt a Baljós árnyakban, a nabooi tenger fenekén láthattuk.

ColoClawFish

De ismerős helyszínen is voltunk. A Kessel nevét először a IV. részben emlegették, ahogyan az itt található bányát is. A Lázadók sorozat nézői pedig már láthatták is a bolygót (amely akkor már láthatóan a Birodalom irányítása alatt állt, talán éppen a Solóban történtek következményeként). A Mimban bolygó nevét már A klónok háborújában is említették, de látni még nem láttuk (eredetileg pedig az 1978-as Erőpróba című regényben szerepelt, amelynek története közvetlenül az Új remény után játszódott).

Több ismert bolygó neve elhangzik. Megemlítik a Zsivány Egyesből ismert Scarifot, A Sith-ek bosszújában feltűnő, és A klónok háborújában többször is szereplő Felucia bolygót, a vukik szülőbolygóját, a Kashyyykot, a sivatagos Tatuint és a Glee Anselmet, ahonnan a nautolan faj származik, és a Dathomirt, ahonnan Darth Maul származik.

A Kessel melletti Térnyelő, amelyen átrepülnek, először a ’90-es években megjelent Jedi Akadémia-könyvtrilógiában szerepelt (magyar fordításban akkor a „Bendő” nevet kapta).

Első szabakk-játszmájuk során Han azt hazudja Landónak, hogy van egy VCX-100-as űrhajója. Ilyen típusú a Szellem nevű hajó is, amelyet a Lázadók sorozat szereplői is használnak (és amely egyébként a Zsivány Egyesben is feltűnt Scarifnál). Ezt az easter egget külön érdekessé teszi, hogy a Sors Erői rajzfilmsorozat egyik részében Han (igaz, kényszerből) elismeri, hogy a Szellem jobb hajó, mint a Sólyom.


A Solóban Lando szívesen villog korábbi kalandjainak történetével. Három sztorit említ meg, amelyekben a Star Wars-könyvek olvasói L. Neil Smith ’80-as években írt Lando Calrissan-trilógiájának egyes köteteit ismerhetik fel: beszél a sharukról, Oseonról és a csillagbarlangról – mintha csak a három regény címét sorolná fel. Egyébként a trilógia is azelőtt játszódott, hogy Lando elvesztette az Ezeréves Sólymot, és a társa ebben is egy droid volt.

Lando Trilogia
Fontos szerepet kapnak a filmben Han arany kockái, amelyeket már korábban is láthattunk a Sólymon. Legelőször még az Új reményben, utoljára pedig Az utolsó Jedikben, ahol már külön figyelmet is kaptak.

Aranykocka

A Kesselen Beckett ugyanazt az álruhát veszi fel, amelyet Lando is használ A Jedi visszatérben, hogy Jabba palotájában elvegyüljön.

Több ismerős droidtípus is feltűnik, igaz többnyire csak villanásnyi időre: látatunk 2-1B-es orvosdroidot, kuka drodot, a Zsivány Egyesből ismert L-1-es taktikai droidot, RA-7-es "bogárfejű" protokoll droidot, amelyet először a Halálcsillagon láthattunk annak idején, és egy ASP-7-es droid burkolata is látszik egy jelenetben (ez az a droid, amely az Új remény felújított verziójában leüt egy kisebbet, amikor Luke és Ben megérkeznek Mos Eisley-ba). A viperadroidok nagyon emlékeztetnek a kutaszdroidokra, amelyekkel a Birodalom rálelt a Hoth bázisra. Dryden Vosnál pedig láthattunk olyan fejnélküli kiborgokat, amilyeneket a Zsivány Egyesben a Jeddhán.

Decraniated
Az a koncepció pedig, hogy droidokat gladiátorharcokban használjanak, először Brian Daley 1979-es Han Solo küldetése című könyvében jelent meg.

Dryden Vos magángyűjteménye az utalások egész kincsesbányája. Ha valaki elolvassa az enciklopédiákat, sok ott látható tárgyról találhat plusz infókat, itt most csak a felismerhető dolgokról írunk. A legeltűnőbb a vörös színű mandalóri páncél.

Vos Mandal Ri

A Han Solo-rajongók felismerhetik Xim despota koponyáját is a kiállított tárgyak között. Ez az ereklye Brian Daley Han Solo-trilógiájának utolsó, 1980-ban megjelent kötetében, a Han Solo küldetésében szerepelt.

Lost Legacy Skull

Lost Legacy

A táncoló istennő szobra először a Marvel régi Star Wars-képregényében tűnt fel Lando tulajdonában.

Dancing Goddess

Goddess
Láthatunk továbbá egy piramis alakú tárgyat is, amely egy Sith Holocronra emlékeztet (valószínűleg az is), mellette pedig mintha több fénykard-markolat lenne kiállítva.

Holocron

A filmben megemlítik a Teräs Käsi harcművészetet (ezt használja Qi’ra), amelyről először A Birodalom árnyai regényben volt szó. Legutóbb azok olvashattak róla, akik kezükbe vették Az utolsó Jedikhez kiadott enciklopédiát: eszerint ugyanis Snoke testőrei többek közt ezt a harcművészetet is ismerték.

A Kesselre érkezéskor Qi’ra fedősztorija az, hogy a Kereskedelmi Szövetségnek dolgozik – őket a Baljós árnyakból ismerjük.

Han megemlíti az AV-21-es siklót – ez a típus először a Star Wars Galaxies MMORPG-ben szerepelt.

Av21
A Carida Akadémia neve, amelyre a sorozáskor Han jelentkezik, annak idején a Jedi Akadémia-trilógiában szerepelt először. A régi Star Wars-irodalomban is itt tanult Han Solo.

Beckett álma, hogy visszavonuljon és megtanuljon játszani a valachord nevű billentyűs hangszeren. A valachord először Chuck Wendig Utóhatás-trilógiájában szerepelt.


Az utalások egy másik része egy ismert jelenetre utal valamilyen módon:

A film elején, amikor Proxima emberei elkapják Hant, a fiú azt hazudja nekik, hogy „éppen úton volt” az úrnőhöz – akárcsak a IV. részben, amikor a kantinban megjelenő Greedónak mondja azt, hogy éppen úton van Jabbához.

Han és Csubakka első találkozása mindjárt két klasszikus Star Wars-pillanatot is megidéz: először is Luke harcát a rancorral; másodszor amikor a fiatal Solo a sárba ragad, és pont ugyanolyan a kéztartása, mint A Birodalom visszavágban, amikor karbonitba fagyasztják.

Beckett a törvényen kívüli élet árnyoldalait ecsetelve megkérdezi Hantól, hogy tudja-e, milyen az, amikor az ember fejére vérdíjat tűztek ki – a néző pedig megérzi ebben az iróniát, hiszen jól tudjuk, hogy évekkel később Hannak éppen ezért kell a fejvadászok elől menekülni.

Miután L3 testét a Kesselen szétlövik, azonban a droid még ezután is a csapat segítségére lesz: feltöltik a memóriáját a Falconra, eredetileg azért, mert szükségük van a navigációs tudására. Azonban L3 személyisége ezáltal beépül a hajóba – ami így utólag megmagyarázza azt a jelenetet, amelyben C-3PO megjegyzi Hannak, hogy a Sólyom „érdekesen” kommunikál vele. (A hiperugráskor egyébként pont ugyanolyan hangot is ad ki a droid, mint a Sólyom a Hoth-ról való meneküléskor.)

Qi’ra ugyanazt a köpenyt próbálja fel Lando gardróbjában, amelyet a férfi akkor visel, amikor a Felhővárosban üdvözli Hanékat az V. részben.

Az eredeti trilógia felújított verziójában minden bizonnyal az a változtatás váltotta ki a legtöbb ellenérzést a rajongókból, hogy ebben már a kantin-jelenetben Han csak akkor húzza meg a ravaszt, amikor Greedo rálő. A „Han lőtt először” szállóigére utal az a jelenet, amelyben a fiatal csempész lelövi Beckettet (azt a fegyvert használva, amelyet korábban éppen a férfi adott neki).

A film visszatérő poénja, hogy Lando „Hen”-nek szólítja a főszereplőt, noha Han már az első alkalommal kijavítja. Ez egy arra való humoros visszautalás, hogy a klasszikus trilógiában Han nevének a kiejtése nem volt egységes, ki úgy, ki úgy mondta – és éppen a Landót alakító Billy Dee Williams volt az, aki következetesen „Hen”-t mondott. (Ez olyasmi, ami a magyar nézőknek nem volt feltűnő, mivel a régi szinkronból ez a kettősség sajnos kimaradt.)

Lando megemlíti, hogy utálja a bányászkolóniákat – ami különösen ironikus, ha arra gondolunk, hogy az V. rész idejére éppen egy bányászkolónia vezetője lesz.

Han az egyik jelenetben azt mondja, jó előérzetem van – így kifordítva a Star Wars-filmekben szállóigeként folyamatosan visszatérő, „rossz előérzetem van” („I have a bad feeling about this”) kijelentést.

Amikor Hanék először találkoznak Landoval és droidjával, és Calrissian szól a robotnak, hogy távoznak, L3 megjegyzi: nem baj, mert az ő fajtáját itt úgysem szolgálják ki. Ez egyértelmű utalás a IV. rész kantin-jelenetére, melynek elején a csapos mérgesen kiküldi C-3PO-t és R2-t a kocsmából.

A koaxiumot a Sólyom padlójába, azokba a rekeszekbe rejtik el, amelyekben Hanék az Új reményben is elbújnak a Halálcsillag katonái elől.

A Kesselről való menekülés során a Sólyom belevilágít az óriási szörny szemébe – hasonló jelenetet a Baljós árnyakban láthattunk, amikor Qui-Gonék a nabooi tenger fenekén összeakadnak egy hatalmas állattal.

Annak idején az egyik első dolog, amit Han Solótól hallottunk, az volt, hogy az ő hajója 12 parszek alatt tette meg a Kessel-futamot. Mivel a parszek nem az idő, hanem a távolság csillagászati mértékegysége, ez a kijelentés magyarázatra szorult – amit most kaptunk meg a Solóban. A film szerint a Térnyelő közelsége miatt csak nagy kerülővel lehet kijutni a Kesselről, azonban Han a vakmerő manővereinek hála egy egészen rövid úton hagyta el a bolygót. De azért kiderült az is, hogy a 12 parszek egy lefelé kerekített adat – ami kicsit visszautal Az ébredő Erőre is, amelyben Rey „rosszul tudja”, hogy a Sólyom 14 parszek alatt tette meg a Kessel-futamot.

Amikor megérkeznek a Savareenre, és leszállnak a Sólyomról, Han odamegy Landóhoz, átkarolja a vállát, és megjegyzi, milyen remek a hajó. Lando erre rávágja, hogy „utállak” – ami érthető, hiszen a Sólymot a Kessel-futam során rendesen leamortizálták: azzá a ronccsá vált, aminek a IV. részben megismertük. Han pedig csak annyit mond Lando megjegyzésére, hogy „tudom”. Ez a rövid, kétszavas párbeszéd viccesen felidézi az V. részből azt a jelenetet, amelyben Han és Leia szerelmet vallanak egymásnak.

Enfys Nest, akiről a végén kiderül, hogy igazából nem űrkalóz, hanem lázadó, megjegyzi, hogy nagy hasznát vennék egy olyan embernek, mint Han. Ez egyrészt előre utal arra, hogy a csempész végül is csatlakozik a Lázadók Szövetségéhez; másrészt pedig Han is valami hasonlót mond Luke-nak, amikor próbálja meggyőzni a fiút a Yavinon, hogy ne felkelősdit játsszon, hanem inkább tartson vele és Csubakkával.

Han az Új reményben figyelmeztette C-3PO-t, hogy a vukik bizony kitépik annak a karját, aki nem szimpatikus nekik. A trilógiában ilyen kegyetlenséget nem látunk Csubakkától, és a VII. részből is kimaradt végül az a jelenet, amelyben Han másodpilótája kitépte Unkar Plutt karját. Most azonban végre kaptunk egy karkitépős jelenetet – amit az egyik kesseli őr testi épsége bánt.

Ismét láthattuk Csubakkát a sakk Star Wars-változatát, a Dejarikot játszani. A vuki a Solóban is kikapott Beckettől, ahogyan az Új reményben a droidoktól. Itt azonban mérgében még le akarta söpörni a figurákat, mire az ellenfele megjegyezte, hogy ezek csal hologramok – amivel arra is utal, hogy a játéknak van valódi figurákkal játszott változata is: olyat egyébként már láthattunk is, a Zsivány Egyesben.

Rogue One Review 1

A Birodalom visszavágból tudtuk, hogy Han „annak rendje és módja szerint” (az angol verzióban „tiszta játszmában”) nyerte el tőle. Hogy milyen játékon, az a filmből nem akkor nem derült ki. A már korábban említett Lando-trilógiában jelent meg aztán a szabakk nevű kártyajáték, a póker Star Warsos verziója. A Star Wars-irodalomból derült ki azután az is, hogy egy szabakk-játszmán nyerte el Han a Sólymot korábbi tulajdonosától. A jelenet A Lázadás hajnala című Han Solo-regényben is szerepelt – annyi különbséggel, hogy ott nem volt szó csalásról. (Egyébként Landót korábban a Lázadók-sorozat egyik epizódjában már láthattuk szabakkozni.)


Han a film elején egy hődetonátornak hazudott kődarabbal próbálja megfenyegetni Proxima úrnőt – hasonlóképpen ahhoz, ahogyan a fejvadásznak öltözött Leia fenyegeti Jabbát A Jedi visszatérben.

Proxima úrnő fejadagokért dolgoztatja a Hanhoz és Qi’rához hasonló, kiszolgáltatott fiatalokat – ehhez hasonlót a VII. részben láthattunk, amelyben a Jakkun élő Rey szintén fejadagokért gyűjtötte a roncsokat és alkatrészeket Unkar Pluttnak.

Enfys Nest egy nyomkövetőt rak a Falconra, így tudja követni hőseinket a koaxium-finomítóhoz. A IV. részben Darth Vader ugyanezzel a módszerrel követi Hanékat a Lázadók támaszpontjára.

Kesselen Csubakka álcája az, hogy ő ez fogoly, akárcsak az Új reményben, amikor Halálcsillag börtönblokkjába mennek; vagy A Jedi visszatérben, amikor Hant ki akarják szabadítani Jabba palotájából.

Amikor Han és Qi’ra csókolózik a Sólymon, megzavarja őket Beckett – ahogyan Han és Leia hasonló csókjelenetét is megzavarják (ki más, mint C-3PO?).

A Kesselen, amikor fel akarnak szállni a Sólyommal, az őrök egy ágyúval próbálják megállítani őket. Ez azt idézi fel, amikor Hanék a Hoth-ról próbálnak szintén sietve távozni, és a rohamosztagosok szintén felállítanak egy ágyút, hogy azzal lőjenek rájuk.

A Sólyomnak letörik az antennája, az egyik lézerágyúját pedig kilövik – mindegyikre volt már példa a korábbi filmekben is.

Csubakka elmondja, hogy a népéből a Birodalom rabszolgákat csinált. A Lázadók sorozat elején már láthattunk rabszolgasorban szenvedő vukikat – ráadásul éppen a Kesselen.

Vuki

A jelenet, ahogyan a finomítóban dolgozó idős asszony felrajzolja a poros falra a Vörös Hajnal jelképét, szintén a Lázadókat idézi: ennek egyik részében egy geonosisi a porba rajzolja a Halálcsillagot, így próbálja (sikertelenül) a nyelvi korlátokat leküzdve elmagyarázni Saw Gerreráéknak, hogy mire készül a Birodalom.

Genos

A képi és szóbeli megidézés mellett többször felcsendülnek korábbi filmek jól ismert, klasszikus dallamai is: például a IV. részből az a zenei betét, amelyet azután hallunk, hogy megszöknek a Halálcsillagról; és az V. részes aszteroida üldözéses jelenete alatt hallható zene is felhangzik a Kessel-futam alatt. A film elején pedig felhangzik a birodalmi induló is, de már nem mint aláfestőzene, hanem a filmen belül, mint hazafias induló, amelyet a toborzóirodánál harsognak a hangfalak. Korábban a Lázadók sorozatban a Birodalom megalapítását ünneplő parádé alkalmával már hallhattuk a klasszikus dallamnak ezt a változatát.

A Szerzőről

SonOfMurglak

SonOfMurglak

"I’ve heard the speech, sweetheart. ‘A glorious return to the Republic of old.’ To a guy like me, a new boss is still a boss."
A Szerző cikkei

11 Hozzászólás

  • RacerX
    2018 jún 10 : 03:31
    Beküldte: RacerX

    Alapos és átfogó írás volt! A zenei részt kiegeszíteném: amikor Maul feltűnik, a Duel of the Fates taktusai is hallhatóak.

    3 0
  • SonOfMurglak
    2018 jún 10 : 11:06
    Beküldte: SonOfMurglak

    köszi 08

    0 0
  • Goten56
    2018 jún 10 : 12:10
    Beküldte: Goten56

    Köszönöm, remek cikk lett. Hogy vesztek észre ennyi mindent?

    1 0
  • SonOfMurglak
    2018 jún 10 : 12:19
    Beküldte: SonOfMurglak

    örülünk, hogy tetszett 08 hát ez most a több szem többet lát tipikus esete, a szerkesztőtársakkal együtt szedegettük össze a dolgokat, aztán ki ezt vett észre, ki azt 08

    1 0
  • Steery
    2018 jún 10 : 18:44
    Beküldte: Steery

    Ebből a listából is látszik, hogy a Star Wars önmaga nosztalgiautazása lett. Ahelyett, hogy új dolgokat látnánk, állandóan a korábbi dolgokat idézgetik a fantáziamentes alkotók, nem bírva kilépni a régen lefutott körökből. Ti nem hiányoljátok az újításokat, előremutató megoldásokat, az eredetiséget ezekből a filmekből?

    0 3
  • SonOfMurglak
    2018 jún 10 : 19:34
    Beküldte: SonOfMurglak

    szerintem bőven voltak a filmben új és érdekes dolgok...
    meg nem is tudom, mi lehet ezzel a listával baj? pl. én tökre örültem, hogy voltak benne a klasszikus trilógiából meg a Clone Warsból ismert fajok. eddig engem pont az zavart, hogy minden filmben csupa újfajta lényt láttunk. a Lando- és Han-könyvtrilógiára való utalásoknak szintén örültem, jó kis kikacsintás a rajongóknak. ugyanígy a Bossk vagy Aurra megemlítése meg tök jó, hogy hozzákösse a kánonhoz a filmet.
    zene terén mondjuk újíthattak volna többet, de azok a fajta utalgatások, amik ebben a filmben voltak, szerintem kellenek.

    2 0
  • tengerecki
    2018 jún 11 : 18:40
    Beküldte: tengerecki

    Az új filmek közül ez volt az első, aminél azt éreztem, hogy ez egy "Marvel-film". (ez nem negatívum)Ráadásul szerintem az easter eggek nagy része nem is utalás, hanem "univerzumépítés", a bolygók említése, régi karakterek és könyves, képregényes cuccok említése, megmutatása. Állítólag Alden 3 filmre írt alá, fogadni mernék, hogy nem 3 Solo film lesz, hanem összekapcsolják a Boba Fett és Lando filmeket és ezzel vissza is kanyarodtam az első mondatomhoz. 05

    1 0
  • owokaleyo1992
    2018 jún 10 : 19:43
    Beküldte: owokaleyo1992

    Arról van szó valahol, hogy a pyke-ok miért néznek ki máshogy itt, mint a sorozatban? Mintha maszk lenne rajtuk...

    0 0
  • RacerX
    2018 jún 10 : 20:15
    Beküldte: RacerX

    Mert nagy valószínűséggel maszkot viselt. 01
    Az Art of Solo-ban viszont voltak egész jó koncepciórajzok, valószínűleg maszk nélkül ugyanúgy néz ki mint bármelyik másik Pyke a TCW-ben.

    0 0
  • Darth Law
    2018 jún 10 : 21:14
    Beküldte: Darth Law

    Pont a napokban néztem újra a Clone Wars ide (is) vonatkoztatható részeit. Azt néztem, hogy akár a sorozatban is viselhetnek maszkot. Vagy nem is maszkot, inkább sisakot. Itt meg teljesen másmilyen maszk van raja. Plusz a pyke szindikátus tagjai gondolom nem a "közkatonák" ruházatát viseli. Márpedig ez a pyke a bányába kényszerült, vagyis biztos nem nemes. Vagy akár az is elképzelhető, hogy nem teljesen azonos azzal, mint amit a TCW-ban láttunk. A mon calamarik is különböznek. Egy faj, de az otthonuk tengerei miatt, mindegyikben más egyed fejlődött ki, más-más jellemvonásokkal.

    1 0
  • RacerX
    2018 jún 10 : 21:31
    Beküldte: RacerX

    Simán lehet másmilyen alfaj is. Nekem már az is elég, hogy nagyon minimálisan, de hasonlított a TCW-s pyke-okra.

    1 0

Hirdetések

300x279 szukitshu banner 001

 



Ezen a napon történt...

A mai napon semmilyen esemény nem történt.

Online

  • Vendégek: 52
  • Tagok: 0
  • Összes tag:394
  • Legújabb:centrumsztancs
  • Legtöbb online:171
    Vendégek: 170 Tagok: 1 ekkor: 2018 június 20 szerda - 21:43:11