Újabb pillanatkép érkezett az Ahsoka sorozatból

ahsoka_live_action_promo.png

Az utóbbi időben egymás után érkeztek a pillanatképek az augusztus végén elstartoló élőszereplős Ahsoka sorozatból, és most is újabb fotóval gazdagodtunk.

A legújabb pillanatfelvételen a Rosario Dawson által megformált címszereplő mellett a Mary Elizabeth Winstead által életre keltett Hera Syndulla (legalábbis a hologramja) látható, valamint még egy régi ismerős, A klónok háborújában is szereplő, Jediket szolgáló droid, Huyang, akit az angol verzióban a Ki vagy, doki? színésze, David Tennant szólaltat meg.

Ahsoka Still Hera
A képet leközlő Total Film magazin röviden el is beszélgetett Dawsonnal, aki ismét annak a reményének adott hangot, hogy Filoni és ő folytathatják Ahsoka sztorijának elmesélését a jövőben. A színésznő egyébként nem győzte dicsérni a széria atyját, szerinte Filoni volt az egyik legnagyszerűbb alkotó, akivel együtt dolgozott.

Ami a folytatás lehetőségét illeti, ez a korábbi beszámolók szerint a közönség visszajelzéseitől függ első sorban: amennyiben népszerűnek bizonyul az első néhány epizód, további évadok is készülhetnek. Márpedig Ahsoka elég népszerű karakter (nem véletlenül tért vissza többször is A klónok háborúját követő szériálban, kapott saját könyvet és most sorozatot is), ennek fényében pedig elég valószínűnek tűnik, hogy elég nagy érdeklődés övezi majd az élőszereplős spinoffját, és megéri majd a folytatás a Lucasfilmnek és a Disney-nek.

Thrawn Fekvo Banner

A Szerzőről

SonOfMurglak

SonOfMurglak

"But I can be mouthy, because you know, what are they gonna do, fire me?"
A Szerző cikkei

Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo