Szűk tucat Star Wars-sorozat jöhet a következő években

disney-plus.jpg

Lassan egy éve jelentette be Kathleen Kennedy az Disney Investor Day esemény kapcsán, hogy az elkövetkezendő években rengeteg tartalomra számíthatunk Star Wars terén, animációs sorozat, filmek és főleg sorozat formájában. Ezekből a The Bad Batch-et már korábban felfedték és le is ment az első évad, a Visions című anime antológia sorozat pedig egy hete jött ki. A közeljövőben, pontosabban november 12-én pedig fennállásának második évfordulóját ünnepeli majd a Disney+ streaming szolgáltató, amit várhatóan új bejelentésekkel spékelnek meg, de az bizonyos, hogy a reneszánszát élő Boba Fett nagy szerepet kap.

 

Ha már a visszatért fejvadász, a The Hollywood Reporter a tegnapi The Book of Boba Fett premierdátumát és új poszterét lehozva közölt egy érdekes információt: mindent összevetve a Disney 11 Star Wars-sorozatot készül bemutatni az elkövetkezendő években. Érdemes gyorsan megjegyezni, hogy bár már sok nem hivatalos forrásból származó hír bizonyult igaznak, ezt még nem erősítették meg az illetékesek. Az elkövetkezendő évek jelzőt is sokféleképpen lehetne értelmezni, 3, vagy akár 5 évben, de az biztos, hogy ezzel a forgatókönyvvel számolva még pár bejelentés hátra van, akár november 12-én is felfedhetnek majd címeket ezek közül.

 

A fent említett lehetséges 11 közül 7-ről már lerántották a leplet: Obi-Wan Kenobi, Andor, Lando, Ahsoka, Rangers of the New Republic, The Acolyte és a The Book of Boba Fett. Fenti címek közül a Boba-sorozat, a Kenobi-sorozat és az Andor forgatása már befejeződött, a The Rangers of the New Republic pedig nincs aktív státuszban. Azt is érdemes megjegyezni, hogy az A Droid Story animációs projekt egy film lesz, nem sorozat, tehát ez fennakad a rostán, de a The Bad Batch-en kívül nincs jelenleg olyan futó és készülő animációs sorozat, amiről tudomásunk lenne. Az pedig valószínűtlen, vagy legalábbis csalódást keltő lenne, ha egy már bemutatkozott projekt folytatás évadjait, például a The Mandalorian 3. felvonását és a The Bad Batch második etapját is belekalkulálták volna. Marad tehát 4 rejtélyes projekt, ha a hír egyezik a Disney és a Lucasfilm terveivel.

 

De vajon milyen szériák lehetnek tervben, és ti milyen címeknek, sztoriknak örülnétek?

Darth Vader Fekv

A Szerzőről

owokaleyo1992

owokaleyo1992

"To defeat an enemy you must know them. Not simply their battle tactics, but their history, philosophy, art." - Grand Admiral Thrawn
A Szerző cikkei

Hirdetés

Darth Vader Ll

Hirdetés

Viharfellegek Ll