Megvan, miről szól a következő három Star Wars-film

tros_certain_pov_rey_tall_npfz.jpg

A Lucasfilm elnökasszonya, Kathleen Kennedy a Star Wars Celebration rendezvényen az előzetes várakozásoknak megfelelőan felfedte, hogy milyen három Star Wars-mozifilmet terveznek a mozikba küldeni a következő évek folyamán.

Mivel az elmúlt időkben több projektet is belengettek már, amikből azóta sem lett semmi, az ember jogosan kételkedik a mostani bejelentésben is – ugyanakkor az mindenképp bizakodásra ad okot, hogy ezúttal már nem csak filmesek nevei merültek fel, hanem megvan az is, hogy miről fognak majd szólni az egyes projektek:

- Érkezik egy film James Mangold rendezőtől (Logan – Farkas, Indiana Jones és a sors tárcsája), amely a Jedi Rend eredetére fog fókuszálni, 25 ezer évet visszaugorva az időben (ez az a korszak, amit a régi kiterjesztett univerzumban a Távoli csillagok regény mutatott be). Mangold az eseményen később elmondta, hogy a forgatókönyvet ő maga írja.

- Mozifilmet csinál A klónok háborúja, a Lázadók és az Ahsoka alkotója, Dave Filoni is, amely már az Új Köztársaság érájában játszódik majd, és az összekapcsolódó élőszereplős sorozatok, így A Mandalóri, a Boba Fett könyve és az Ahsoka történeteinek nagy, közös lezárása lesz.

- A korábbi pletykáknak megfelelően az Oscar-díjas rendezőnő, Sharmeen Obaid-Chinoy (Ms. Marvel) készíti a harmadik filmet, amelynek ezúttal már a tartalmát is felfedték: 15 évvel a Skywalker kora után játszódik majd, és azt mutatja be, hogyan épít új Jedi Rendet Rey (Daisy Ridley). Az eseményen felfedték, hogy a IX. rész utáni érát hivatalosan is "Az Új Jedi Rend korszaka" nevet fogja viselni.

Celebration New Directors
Frissítés: Kathleen Kennedy adott egy rövid interjút a Celebrationön, amelyben szóba kerültek a korábban bejelentett filmprojektek, amelyekről azóta nem volt szó, és ezúttal sem érkezett róluk infó (ilyenek pl. Taika Waititi és Rian Johnson filmterve, amelyeket most sem említettek, vagy a Rogue Squadron-mozi, amiről nemrég felröppent a hír, hogy jegelték). Kennedy azt mondta, hogy semmit nem ejtettek végleg, de egyes projektek elhúzódhatnak. Egy példát konkrétan is megemlített: a Rogue Squadronról azt mondta, hogy "továbbra is beszélnek róla", és ha filmként végül nem is, sorozat formájában megvalósulhat.

Frissítés2: Egy másik friss interjúban a Lucasfilm elnökasszonya kitért Rian Johnson és Taika Waititi filmjeire is. Kennedy újra elmondta, hogy Johnsonnal folyamatosan kapcsolatban van, de mivel az író-rendező nagyon elfoglalt, egyelőre nem lehet tudni, mikor jut el oda, hogy nekilásson a belebegtetett Star Wars-trilógiájának. Ugyanakkor azt mondta, hogy Waititi viszont már dolgozik a saját különálló filmje forgatókönyvén, de egyelőre mást nem vont be a munkába.

A Star Wars-kánon két új, az érkező filmekhez kapcsolódóan beharangozott korszakáról ebben a cikkünkben olvashattok.

Cimkék: starwarsfilmek

A Szerzőről

SonOfMurglak

SonOfMurglak

"But I can be mouthy, because you know, what are they gonna do, fire me?"
A Szerző cikkei

Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo