Megvan, hol lesz a következő Star Wars Celebration

star_wars_celebration_.jpg

A mai napon a záróceremóniával véget ért a 2023-as Star Wars Celebration Londonban, és eme hosszú hétvége során rengeteg bejelentéssel és új információval gazdagodtunk a Star Wars jövőjét illetően. Korábban már hírül adták, hogy 2024-ben nem tartanak Star Wars Celebrationt, viszont ahogy lenni szokott, minden Celebration végén meg szokták osztani, melyik országba utazik a rendezvény. 2025-ben tehát Japán fogja képviselni a Star Wars Celebrationt április 18-tól 20-ig, viszont azon belül a város neve még nem ismert. Ez lesz a második alkalom egyébként, hogy az ázsiai országban tartják, 2008-ban Chiba városában került sor rá.

 

2025 jelentős év lesz a tervek szerint a Star Wars franchise-nál, mivel ha minden igaz, ekkor mutatják be a Skywalker kora után a következő mozifilmet. Valószínűleg Sharmeen Obaid-Chinoy mozija lesz terítéken, ami jövő év februárjában kezd forogni, időben 15 évvel a IX. rész után játszódik majd, és azt mutatja be, hogyan épít új Jedi Rendet Rey Skywalker.

Star Wars Celebration Japan 2

A Szerzőről

owokaleyo1992

owokaleyo1992

"To defeat an enemy you must know them. Not simply their battle tactics, but their history, philosophy, art." - Grand Admiral Thrawn
A Szerző cikkei

Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo