Újra szóba került Qui-Gon esetleges visszatérése

liam_neeson_.jpg

Viszontláthatjuk-e még Qui-Gont? – ez lehet a legnagyobb kérdés a Star Wars-franchise közeljövője kapcsán most, amikor egymás után térnek vissza a prequel-színészek, a különc Jedi tanítványa, Obi-Wan pedig még saját sorozatot is kapott.

A karaktert alakító Liam Neesonnak is újra meg újra felteszik ezt a kérdést. Egy ilyen alkalommal tavaly év elején elmondta, hogy ő nagyon szívesen visszatérne régi szerepében, néhány hónappal később azonban úgy nyilatkozott: nem keresték meg a Kenobi-sorozat kapcsán.

Persze a Star Wars-projektek körüli titkolózási mánia miatt nem feltétlenül kell elhinni, amit a színész ezzel kapcsolatban mond. Már csak azért sem, mert idén március elején viszont egyes Star Wars-témájú oldalak arról írtak, hogy értesüléseik szerint Qui-Gon biztosan szerepel majd a következő élőszereplős Star Wars-sorozatban. Az egyik portál azt is tudni véli, hogy nem csak Liam Neeson hangját halljuk majd, hanem látni is fogjuk a halott Jedit Erő-szellemként.

Mindenesetre Neeson most ismét olyan nyilatkozatot tett,ami a Kenobi-sorozatban való visszatérését cáfolja. Ráadásul, noha nem mondott ellent korábbi nyilatkozatának, azért most már némileg máshogy fogalmazott. Amikor ugyanis újra megkérdezték az esetleges Qu-Gonként való visszatérésről, ezt válaszolta:

Ó igen, azt hiszem [visszatérnék], hogyha filmről lenne szó. Bevallom, kicsit sznob vagyok ebben a tekintetben, és a tévé helyett a nagyvásznat szeretem, tudod?

Ami pedig a Jedi eljátszását illeti, a forgatási emlékeit felidézve azt mondta, nagyszerű élmény volt, és alig hiszi el, hogy már 24 év telt el azóta.

A Szerzőről

SonOfMurglak

SonOfMurglak

"But I can be mouthy, because you know, what are they gonna do, fire me?"
A Szerző cikkei

Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo