Szívesen látna-e KOTOR-filmet Drew Karpyshyn?

Drew_Karpyshyn_.jpg

A készülő remake-nek hála a Knights of the Old Republic szerepjáték ismét a középpontba került. Ugyan az adaptáció szintén nem képezi majd részét a kánonnak, egyes pletykák szerint egy a KOTOR érájában játszódó filmet is terveznek, amit 2019-ben még Kathleen Kennedy is megerősített. Szintén múltbéli híresztelések szerint ez az alkotás került volna a jegelt Rogue Squadron X-szárnyú film helyébe 2023-ban, de erősen úgy tűnik, jövőre sem láthatunk Star Wars-filmet.

A Boiware cég másik népszerű játéka, a Mass Effect sorozatot kap, erről és egy lehetséges KOTOR filmes adaptációról pedig elmondta véleményét Drew Karpyshyn író a Redditen, aki nemcsak a videójátékon és a később megjelent, ugyancsak népszerű MMORPG-n is dolgozott, hanem több regényt is írt a Star Wars franchise-hoz, mint például a Darth Bane könyvtrilógiát, a Revant és a Megsemmisítést. Karpyshyn leszögezte, hogy több okból sem szeretne látni egy KOTOR-adaptációt a mozivásznon. Szerinte fontos lenne érintetlenül hagyni az eredeti történetet, emellett a játék története hosszban és terjedelemben túl szerteágazó ahhoz, hogy igaz valójában átültessék a nagyvászonra, emiatt pedig nem működne. Úgy véli, hogy bármely adaptációhoz ki kellene vágni a sztori 80 százalékát, hogy beleférjen egy filmbe. Hozzátette, hogy ha valamikor tényleg készülőben lenne egy ilyen projekt, akkor azt úgy kellene kezelni, ahogy a Mass Effectel is tették, sorozat formájában, ugyanakkor még az sem működne úgy, ahogy azt a közönség remélné.

A Szerzőről

owokaleyo1992

owokaleyo1992

"To defeat an enemy you must know them. Not simply their battle tactics, but their history, philosophy, art." - Grand Admiral Thrawn
A Szerző cikkei

Hirdetés

Fergeteghajto 2

Hirdetés

Lando Megjelenes Allo