Ha valaki, valamilyen véletlen folytán ezen a kiadványon keresztül találkozna először a Star Wars univerzummal, könnyen elhihetné, hogy a lázadók egyetlen célja a pusztítás, a Birodalom hadseregén belül pedig bár akad korrupció, és néhány karrierista, opportunista tiszt, alapjában véve azért rendben van minden, a galaxis történelmének valaha volt leghatalmasabb hadigépezete pedig igazából nem is megfélemlíteni és elnyomni, hanem valójában megvédelmezni hivatott a Birodalom népeit.

Ennek ellenére a flotta ábrázolása nem megy el teljesen irreális irányba. Előfordul, hogy a már-már idilli kép mögül felsejlik az óvatos félelem, miszerint tanácsos, ha az ember megválogatja a szavait még legközelebbi bajtársai társaságában is. Már a képregény egyetlen képkockája is képes érzékeltetni azt a minden szónál beszédesebb csendet, ami a rossz helyen megfogalmazott, túlgondolt és hangosan is kimondott gondolatokat követi.

Az összbenyomás az új sorozatról egyébként nagyon kedvező. Megvan benne minden, ami kell; szerethető, vagy érdekes karakterek, jó történet, fordulatok, űrcsaták, dráma és persze az a hangulat, ami általában egy Star Wars-történetet jellemez. Egyáltalán nem mondatni rá azt, hogy nem hozza az elvárt színvonalat, mert felkelti az érdeklődést mind saját szereplői, mind pedig a folytatása iránt.

Maga a történet leginkább kettő küldetés köré összpontosul, először megmenteni, majd megsemmisíteni kell egy-egy hajót. Első hallásra mind a kettő egyszerűnek tűnik, de természetesen nem az, ugyanakkor túl nagy spoiler lenne magukról a küldetésekről és az alattuk előforduló különféle bonyodalmakról írni.

Ami a karaktereket illeti, a főszereplők értelemszerűen TIE-vadász pilóták, az Árnyék Ezred ötös osztagának a tagjai. Egyikük sem teljesen a megszokott klisék gyűjteménye, emberivé pedig éppen a hibáik teszik őket, meg persze, hogy pontosan úgy élik meg a polgárháború mindennapjait, ahogyan hasonló helyzeteket megélnek olyan hétköznapi emberek, akik felett átcsapnak a történelem hullámai.

Ha nem bevetésen vannak éppen, akkor ugyanolyanok, mint bárki más; a háború csak mint valami elemi csapás tükröződik vissza a tudatukban, anélkül, hogy mélyebb okait és összefüggéseit megértenék. Várják a végét, ahogyan az ember nyílt tengeren nagy viharok végét várja, közben pedig persze szeretnek, aggódnak, hisznek, vágynak arra, hogy viszontláthassák a családjukat, meg hát persze eszük ágában sincsen meghalni. 

Utóbbi viszont már mindenkinek nyilván nem sikerülhet, hiszen mégiscsak háború van, ami valóságos háború, ahol a propagandisták által sugallt idealizált képpel ellentétben az ellenség visszalő.

A legérdekesebb karakterek talán Teso Broosh parancsnok és Ganem Kahi, akiket bár mentalitásuk és személyiségük alapján inkább lehetne elképzelni lázadó pilótáknak, mégis mind a ketten lojális birodalmiak, akik meg akarják nyerni a háborút.

Ami külön tetszett, hogy a készítők úgy oldották meg, hogy a karakterek arcán ütközetek kellős közepén is tükröződhessenek az érzelmek, hogy egészen egyszerűen átlátszó sisakot rajzoltak a fejükre. Ötletes megoldás, és szükségszerű is, hiszen így sokkal jobban sikerül érzékeltetni egy-egy valóban életre-halálra menő csata feszültségét, mintha csak üres fekete sisakokat kellene nézegetnünk a képregény lapjain, vagy pusztán élet és halál papírvékony határán manőverező TIE-okat. 

A főszereplőkkel ellentétben a lázadóknak itt egyáltalán nincsen arcuk, vagy nevük, pusztán X-, vagy A-szárnyúak, akik halált hoznak és akikre halál vár. Nincsen főellenség sem, akit le kell vadászni és győzni, mivel az ellenség maga a lázadás. 

A karakterek mélyebb megismerhetősége, vagy egy kis háttérinformáció érdekében ez a kötet is él a flashbackek már jól bevált módszerével, korrekten be is építi őket a történetébe, csak egyiknél érezni azt talán, hogy kicsit kilóg belőle, így a cselekmény megőrzi az egységét. 

Mindez a rajzolásra is igaz. Bár a karakterábrázolásban akadnak árnyalatnyi különbségek, ha nincs az elején felsorolva minden készítő, talán fel sem tűnne senkinek, hogy a kötetben lévő öt számon összesen hat különböző grafikus dolgozott.

Didaktikus, vagy végső tanulság nincsen, a történet végéről is csak annyit lehet mondani, hogy nincsen vége, a nagy egész pedig jó eséllyel tökéletes előkészítése az Alphabet osztag könyvtrilógiának, erről azonban sajnos semmi bővebbet nem tudok írni, mivel az még nem került a kezembe. A történet mindenesetre pont olyan ponton fejeződik be, hogy onnan lehetetlen legyen nem folytatni tovább, éppen úgy, ahogyan egy háborút sem lehet csak úgy félbehagyni egyik fél által sem a kellős közepén.