A papíron semleges Cato Neimoidán civil áldozatok ezreit követelő merényletet követnek el, Obi-Wannak pedig a helyszínre kell utaznia a Köztársaság jó szándékú követének és nyomozójának szerepét játszva az egész galaxis előtt, bár persze mivel Obi-Wan Obi-Wan, így a részéről ez nem pusztán színészi játék és nem is képmutatás.

Mégis, olyan kor tombol mindenki más körül és körülötte is a maga kérlelhetetlen sodrásával, amikor még őt magát is képes megkísérteni a gondolat, hogy akár meg is semmisíthetné a Köztársaságra nézve terhelő bizonyítékokat;

Amikor a Jedik tervezik meg a katonai műveleteket, a padawanokból katonák lesznek, és a semmiből hirtelen megjelenik egy klónhadsereg. Hirtelen a szerepek, eljárásrendek tisztasága és maga a morális háttér is egyik pillanatról a másikra szertefoszlik: csupán zavarosan lehet meghatározni, mi a helyes és mi a helytelen.

A Birodalom visszavág – Bizonyos szemszögből novelláscsokor egyik, Palpatine-ról szóló rövid történetét is író Mike Chen regényének mindenképpen sikerül egy átmeneti, sarkaiból kifordult, rosszból rosszabbra átzuhanó kort és galaxist megragadnia, elég ügyesen és érzékletesen.

A Testvériség olyan, mintha arra a taoizmisnál is ősibb, kínai világértelmezésre próbálna rímelni, hogy az örök változáson kívül semmi sem állandó ezen a világon.

Legyen szó nem csak galaktikus léptékű eseményekről, - politikáról, háborúról, - hanem akár olyan „apróságokról” is, mint karakterek jelleme, közöttük lévő kapcsolat, egymáshoz való viszony, magához a galaktikus háborúhoz való hozzáállás, saját múltjuk, lelkük és vágyaik felfogása, megértése, elfogadása.

A könyv kezdetén nem sokkal a „nagy háború” kitörése után járunk, amikor még nem teljesen egyértelmű semmi, ami A klónok háborúja sorozatban már igen, mint például az elvben békefenntartó Jedik Köztársasági Hadseregben betöltött szerepe, a Köztársaság és a Jedi Rend viszonya, a magukat semlegesnek kinyilvánított rendszerek valódi semlegessége, vagy akár az, hogy a korábban pusztán fénykardot, köpenyt, és civil ruhák védelmi képességeivel egyenértékű öltözetet magukra öltő Jedik miért is hordanak egyáltalán páncélt.  

A Testvériség egyszerre akar egy hosszú Klónok háborúja epizód lenni, valamint a régi, A Sithek bosszúja filmkönyvre hasonlítani, ami a maga szépirodalmi igényességű, mélylélektani lélekelemzéseivel a mai napig a lehető legmagasabbra rakja a lécet bárkinek, aki valaha is Star Wars könyv írásával próbálkozna.

Tulajdonképpen A klónok háborúja sorozat előzmény mozifilmjének előzményregénye.

Előbbi próbálkozása maradéktalanul sikerül is neki, tényleg egy hosszú Klónok háborúja előtti Klónok háborúja rész - könyvben. Utóbbi is egészen jól és vállalhatóan működik. Nem a könyv hibája, hogy a nagymestert nem lehet felülmúlni.

Sok sokkal régebbről ismert, fontos és/vagy megkedvelt karakter, pl. Mace Windu, Yoda, Palpatine, vagy akár Padmé csak mellékszerepekben és említés szintjén tűnik fel, amúgy a regény végig másokra koncentrál, ők azok, akik tényleg befolyásolják az eseményeket, és akiknek nem csak tetteit, hanem lelki mozgatórugóit is megismerhetjük.

Obi-Wan és Anakin természetesen az első páros. Az ő neimoidi párhuzamaik, Ruug, valamint mentoráltja, Ketar a második.

A Klónháborúban legendássá váló Kenobi-Skywalker páros ellentmondásokkal terhelt viszonyával kapcsolatban különben érdekes módon a könyv is éppen azt fejtegeti, amiről  Markovics Botond és Lázár Gergely A Star Wars univerzum pszichológiája című 2019-es előadásán egymással beszélgetett. Anakinnak apára lett volna szüksége, Qui-Gon viszont, aki először eljátszhatta volna Anakin számára ezt a szerepet, meghalt, Obi-Wan pedig - aki éppen mestere halála után lett Jedi-lovag -, még maga is túl fiatal és elapátlanodott volt hasonló szerep betöltésére, így pedig mindig is inkább amolyan sok vitával terhes, idősebb és fiatalabb testvér kapcsolat volt az övéké. A mester képtelen volt tanítványának apja lenni, ahhoz azonban eléggé tekintély volt, hogy korlátozza őt. A Testvériség azt a pillanatot igyekszik megragadni, amikor végre egyenlő féllé válnak egymással, és ezt a szokatlan, új helyzetet mind a kettejüknek fel kell dolgozniuk. 

Ventressnek ilyen téren már párja nincs, bár főszereplő, de kivétel. Fontos szerepe van a történet alakításában, de a lelkébe nem, legjobb esetben is csak nagyon felületesen láthatunk bele.

E könyv alapján a különben összetett karakter, alig több a főszereplő páros által éppen csak megismert rejtélyes alaknál, valamint Dooku gróf gonosz és elvetemült ügynökénél, akinek egyetlen célja az amúgy valóban jó szándékú és becsületes Obi-Wan küldetésének akadályozása, a galaktikus káosz elmélyítése és a háború kiszélesítése.

A regény legérdekesebb karaktere (számomra legalábbis mindenképpen) mégsem valamelyik korábbi közönségkedvenc, hanem Mill Alibeth, zabrak Jedi ifjonc lány, akinek az a különleges képessége, hogyha ráhangolódik az Erőre, akkor akár mintha ha egy hőkamerán keresztül nézné, tisztán érzékeli mások szenvedését és fájdalmát, a kín mélységével együtt, így pedig maga a háború, valamint a cato neimodiai terrortámadás puszta ténye is elviselhetetlen számára. Pontosan ezért határozza el a történet legelején, hogy lukeskywalkeri értelemben véve, bár egy Jedi-mester tudását természetesen nélkülözve, de elvágja magát az Erőtől.

Ő sodródik Anakin mellé azon a küldetésen, ahová az ifjú Jedi-lovagot Obi-Wantól elválasztva küldik.

Anakinnak természetesen semmi kedve nincsen ifjoncokat pesztrálni és segélycsomagokat osztogatni, miközben fénykarddal is csapkodhatna akár, Millnek pedig esze ágában sincsen Jedi-lovaggá válni, hogy aztán fénykarddal csapkodva okozzon másoknak szenvedést.

Első ránézésre nem éppen összeillő páros, mégis közös bennük, hogy mind a ketten megkérdőjelezik azt, hogy egyáltalán helyük van-e a Jedi Rendben.

Túlzás lenne azt állítani, hogy amolyan Ahsoka - Anakin előképként funkcionálnának, mindenesetre a maguk módján tökéletesen kiegészítik egymást.  

Mivel pedig, mint A Sithek bosszúja egyetlen megjegyzéséből is sejthető, Obi-Wan bajba kerül a Cato Neimoidián, Anakin pedig nem csak unja magát, hanem aggódik is érte, nem hiszem, hogy túl nagy spoiler elárulni, hogy innentől kezdve milyen fordulatot vesz majd a történet.

Ha van a regénynek gyengesége, az éppen az, hogy túl sok meglepetést nem tartogat, viszont erről sem tehet. Nem lehetett volna máshogy megírni A klónok háborúja sorozat, valamint az előzmény trilógia ismerete után.

Hiába például Obi-Wan nyomozása, és a felismerés, hogy egy „rejtélyes harmadik fél”megpróbálja kijátszani egymás ellen a Köztársaságot és a szeparatistákat, pontosan tudjuk, hogy kicsoda a sakknagymester, aki a tábla mindkét oldalán játszik.

Hiába a heroikus összecsapás Ventress és a Jedik között, mivel A klónok háborúja főszereplői, pontosan tudjuk, hogy mindhárman túl fogják élni. 

Akiknek a sorsáért aggódni lehet, azok az új karakterek, Mill, Ruug és Ketar, mivel azonban ők, vagy jó, vagy szerethető, esetleg egyszerre mindkét kritériumnak megfelelő szereplők, ez sem kevés.  

A Testvériség sok mindent próbál hozzátenni az érához és annak fontos karakterihez, nekem személyes kedvencem, hogy Anakin régen mémesült homokfóbiájára is többször kitér és igyekszik meg is magyarázni a miértjét, valamint átélhetővé tenni az egészet.

Még arra is kísérletet tesz, hogy valamennyit bemutasson a neimoidi kultúrából, hogy mostantól ne csak kapzsi kalmárokat, valamint harci droidokat vezérlőpult mögül irányító gyilkosokat lássunk bennük, mégis elég valószínű, hogy aki eddig nem különösebben kedvelte őket, nem pont ennek a regénynek hatására lesz majd fanja a fajnak, ami nagyrészt Ketarnak köszönhető, akinek bár érthetőek a motivációi, annyira zseniálisan ellenszenvesre sikerült megírni, hogy meglehetősen nehéz empatizálni vele. 

Mindenesetre, aki az előzménytrilógiát és A klónok háborúja sorozatot, valamint annak a karaktereit szerette, minden bizonnyal ezt a könyvet is fogja majd.