Kritika: Ronin
-
Kategória
-
Írta
-
1,341
-
-
25szept., 2022
Aki olvasott egyet s mást a Star Wars megszületésének folyamatáról, számára nem lehet újdonság az a tény, hogy George Lucas nagy mértékben támaszkodott annak idején Japánra, miközben a legelső Star Wars-filmet megálmodta. Példának okáért a Jedi-öltözet, a Jedi szó eredete, Darth Vader a szamurájokéhoz hajazó páncélötvözete és sisakja, a küzdőstílus letagadhatatlanul a felkelő nap országából lett importálva a fiatal rendező által. És ha még ez nem lenne elég, rengeteg hasonlóság tárul fel az Egy új remény és a Rejtett erőd között, ami a híres és elismert japán filmes, Akira Kurosawa, Lucas nagy példaképének és a filmes ipar egyik legkimagaslóbb és legelismertebb direktorának rendezése.
Pár évtizeddel később az előzmény-filmek terén se maradt el a tisztelgés, itt Amidala királynő ruházata a legszembetűnőbb példa, a folytatás-trilógiában Kylo Ren összeforrasztott maszkja a Kintsugi művészetre utalás, A mandalóri első évadában Din Djarin és az általa oltalmazott Grogu kapcsolata a Lone Wolf and Cub szamurájfilmet idézi, illetve A mandalóri második etapjában Ahsoka párbaja a Magisztrátussal is bőven tartalmazott ínyencségeket mind helyszínben, stílusban, kameraállásokban Kurosawa Yojimbójából.
Ennek okán a messzi-messzi galaxis nem köszönhet eleget a távol-keleti szigetország kultúrájának, és erre alapozva 2021-ben egyedülálló módon kilenc rövidfilmet láthattunk a világ legrangosabb anime-stúdióitól. A Star Wars: Látomások animációs antológia-sorozat változatos sztorikkal, világokkal, dizájnokkal színesítette az űropera franchise-t, és ehhez a szabadon szárnyaló kreativitáshoz hozzájárult az a tekintélyes horderejű segítség, hogy kánon szempontjából nem volt megkötve az írók keze. Az alkotók a lovak közé dobták a gyeplőt, és a japán kultúrába mártott Star Wars-sztorikat tettek le az asztalra.
Mintha a Star Wars elment volna 2 hétre vendégeskedni ritkán látott, kedves másod-unokatestvéréhez.
A sorozat több epizódja nagy sikert és pozitív rajongói, kritikai visszajelzést is elkönyvelhetett, néhányuk viszont cliffhangerrel ért véget. A folytatásért kiáltó művek között kimagaslik az Emmy-díjra is jelölt A párbaj, ami egy magányos vándor és asztrodroid társa történetét meséli el, mikor is belefutnak egy Sith által vezetett fosztogató bandába. A fénykardok, lézerek, világítótestek színes kavalkádjaival néha-néha felpezsdített, egyébként fekete-fehér világ, a feudális Japánra való építkezés, az animációs stílus, a kamera-beállítások Kurosawa klasszikus mesterműveit, a Hét szamurájt és a Yojimbót adják vissza. Jóllehet kerek egésznek is tekinthető lenne a tizenegy-néhány perces sztori, ha a lezárás a nézőben nem keltene kérdéseket, leginkább a főszereplőt illetően, illetve hogy milyen állapotok uralkodnak a galaxis eme verziójában, arról ugyanis gyakorlatilag fogalmunk sincsen a rövidfilm alapján.
A párbaj kétségesen lezárt sztorija ellenére némi meglepetésként érhetett sokakat a hír, hogy az univerzumát kiegészítendő érkezik a Ronin című regény a japán gyökerekkel rendelkező Emma Mieko Candon tollából, akinek ez a legelső alkotása a messzi-messzi galaxis irodalmában. A könyv nem csak hogy folytatja A párbaj sztoriját, hanem általa az első néhány fejezetében írásos formában ismét átélhetjük a rövidfilmet. Az apránként elejtett információmorzsáknak köszönhetően hatványozottan kitágul az olvasó látótere, és eme lámpás segítségével rájövünk, hogy egy sokkal érdekesebb világban játszódik a magányos szamuráj története, mint azt elsőre gondoltuk az anime alapján.
Viszont elkerülhetetlen, hogy némi spoilerrel ismertessem kicsit a sztori alapját, amit egyébként a könyv hátoldalán felvezetett fülszöveg is körülír. Még a regény elején kiderül, hogy a Ronin és a Sith martalóc nő összecsapása koránt sem ért véget, ugyanis az itt Kórünek nevezett harcos csodával határos módon túlélte kettejük párviadalát, és bosszút szomjazva az állprotézist hordó, ravasz férfi után ered (akit a regényben egyébként jóval öregebbnek titulálnak, mint ahogy az animében kinézett). A címszereplőt körülvevő misztikumról is szép lassan oszlatja el a ködfoltokat Candon, emellett a Ronin új, titokzatos útitársakra és segítőkre tesz szert, és csapongó bolyongása igen hamar fontos misszióba torkollik.
A tapasztalt, mogorva, gyanakvó Ronin karakterét érdekfeszítő kettősség jellemzi: nem vonakodik használni a fekete áramlatot és esetenként felmegy benne a pumpa, ezzel szemben a kérdéses szituációkban helyén van a szíve (az animében is tett erről tanúbizonyságot), viszont ha a körülmények olyan helyzetbe hozzák, nem mindig a békés módszereket részesíti előnyben. Ugyan vörös pengéjű kardot hordoz, nem lehet egyértelműen beskatulyázni a Sithekhez, sem pedig a Jedikhez, akiket megvet és gyűlöl. Meglátásom szerint a Sötét Jedi kategóriába illik bele inkább, vagy ahhoz áll a legközelebb a kiábrándult magányos farkas, aki a saját vezeklő útját járja a galaxisban szarkasztikus és aggódó droidjával.
A regénynek hála megtudjuk, miféle önjelölt küldetést kísérel meg véghez vinni ez a sokat látott Erő-használó.
A történelmi helyzet egyedüli, viszont nyomokban megtalálhatóak benne a Star Wars kánon főbb eseményei. A cselekménybe belelátom a Darth Bane-korszakot, a Köztársaság bukását, és néhány pontot Darth Revan életútjából, mint inspiráló eseményeket a Star Wars históriájából. A japán kultúrához igazodva a galaktikus államot itt Köztársaság helyett Birodalomnak hívják, amit az Erő-használó szamurájok, a Jedik védelmeznek. Viszont a béke őreinek lojalitása addig fajult, hogy idővel túlságosan is ki lettek szolgáltatva a nagyurak kénye-kedvének, közülük néhány ambiciózus kardforgató a nagyurak minden hájjal megkent posztját is elérte. Éppen ezért a könyv cselekménye előtt 20 évvel kirobbant egy lázadás a klánok között: több Jedi is elszakadt a Rendtől és Sithnek állva, a hatalmukban elkényelmesedett nagyuraktól függetlenül keresték saját útjukat a galaxisban, mígnem ennek a kezdeményezésnek a belharcok, nézeteltérések és árulások vetettek véget, a túlélő dezertőrökre pedig bujkálással telített élet várt.
Ugyanakkor a jelenben is háborús előszelek fújdogálnak a regnáló császár halálos ágya felett marakodó hercegek nyughatatlansága miatt. Ez utóbbinál egy újabb utalást véltem felfedezni, ezúttal Kurosawa egyik díjnyertes történelmi filmjére, ami felett a direktor közel 10 évig bábáskodott: az 1985-ös Káosz egy ilyen konfliktusra épül, ami egyébként nem kevés tanulságot és tragédiát tartogat. És ha nem lenne elég eme forrongó krízisállapot, a tetejébe még egy természetfeletti, misztikus jelenség is szedi az áldozatait, és ennek láttán több karakternek lesz érdeke visszazárni ezt a palackból kiszabadult szellemet.
Bár nem ismerem annyira áthatóan a japán kultúrát, tudásom több tucatnyi animében, néhány filmben, a konyhaművészetben és egyéb kulturális tényezőkben merül ki, viszont mindig szívesen gyarapítom az információkat a szigetországról. Itt külön szívderítő érzés volt felfedezni és felismerni a Roninban elültetett, meghatározó japán dolgokat, Star Warsos köntösben. Furulyás vándor, vállán átvetett rúd két végén lévő rizses vödröket cipelő anyóka, állatfejet ábrázoló álarc, teaházak, szentélyek, farácsos tolóajtók, kimonók, alacsony asztal körül térdepelő sógijátékosok, hüvelyes katana kardok, japán hangvételű földrajzi- és tulajdonnevek, stb. A sztereotip tradíciós elemek és a japán hitvilág is szépen bele van szőve az Erő misztikumába, és ami még érdekes, hogy a sötét oldalt fekete áramlatként, a világost pedig fehér ragyogásként emlegetik a karakterek, ezzel is jelezve, hogy merőben más ágán járunk az univerzumnak.
A szellemekről szóló mondák nagy számban köszönnek vissza a sintoizmusból, ami különös hangulatot ébreszt az olvasóban, ehhez párosulnak kiegészítésként a gyakran előforduló lelki, érzelmi válaszutak, tényezők is. Oldaltól, nézettől és pártállástól függetlenül mindenki vállára teher nehezedik, ami több esetben is közös: a múltban elkövetett hibák és gyötrelmek, belső vívódások, szellemek, vagy akár szó szerint egy démon is, amit el kell űzni, hogy a belső békére ráleljünk, vagy éppen fordítva. Ehhez pedig olykor az ellenség, vagy az ellenségnek hitt személyek is szükségeltetnek. A széttöredezett múlt darabkáit csak együtt rakhatják össze a karakterek, hogy a teljes igazságra fény derüljön, és ehhez mélyen a lelkükbe is kell nézniük. A fenti tényezőkből nincs egyáltalán hiány, így
nyugodtan lehet nevezni a Ronint kemény karakterdrámának is. És noha nem szűkölködik akció-jelenetekben, mégis ez az egyik legspirituálisabb Star Wars-regény, amit valaha olvastam.
A könyvnek hála eljátszottam a gondolattal, hogy ha éppen a japán George Lucas fejéből pattant volna ki az epikus saga, akkor akár ilyen is lehetett volna a Csillagok háborúja, amivel véleményem szerint nem jártunk volna rosszul. Noha helyenként döcögősnek érződött az olvasmány, illetve számomra párszor nehezen lehetett kiigazodni a szereplők eszmecseréin, meglátásom szerint kielégítő folytatása és bővítése A párbajnak, ami a Roninhoz hasonlítva elég aprócska pontként látszódik most már. Végezetül ezt a regényt bátran ajánlom azoknak, akik érdeklődnek a japán kultúra iránt, nyitottak a távol-kelet és a Star Wars hibridjére, illetve látták és szerették az anime-epizódot, mert részemről nem okozott csalódást összességében.