Ilyen lett volna a James Mangold-féle Boba Fett-spinoff

book_of_boba_fett.png

Azok, akik folyamatosan követik a Star Wars-híreket, emlékezhetnek rá, hogy annak idején, amikor a Boba Fett-spinoff még nem sorozatként, hanem filmként volt tervben, akkor felmerült, hogy James Mangold (Logan – Farkas, Indiana Jones és a sors tárcsája) lehet a rendező. A filmes most egy friss interjúban elmondta, milyen külnöálló filmet képzelt el a fejvadásznak.

Mangold a "Happy Sad Confused" podcastben beszélt az elképzeléseiről: mint kiderült, úgy képzelte, hogy a Boba Fett-film egyetlen bolygón játszódna, és a spagettiwesternek stílusában szerette volna elkészíteni. Elmondása szerint inspirációként annak az Ennio Morriconének a szerzeményeit hallgatta, aki többek közt Clint Eastwood híres Dollár-trilógiájának (azaz a három talán legismertebb spagettiwestern filmnek) a zenéjét is komponálta.

Külön kiemelte azt is, hogy "a korhatárosság határán" lett volna a filmje, amiről tudta, hogy nem feltétlenül lett volna a stúdió ínyére. De miután a Solo nem teljesített jól a kasszáknál, a Disney és a Lucasfilm újraértékelte a terveit, így a Boba Fett-mozifilm le is került a napirendről.

James Mangold Ford Vs Ferrari
A projekt tulajdonképpen a konkrét előkészületekig sem jutott, Mangold hivatalosan nem is dolgozott rajta. Mindenesetre a Lucasfilm később Mangoldra bízta a legújabb Indiana Jones rész megrendezését, tavasszal pedig azt is bejelentették, hogy mégiscsak rendezhet nekik egy Star Wars-spinoffot, de egy egészen más témában: a Jedik eredetéről.

Ami pedig Boba Fettet illeti, ő előbb A Mandalóriban tűnt fel, majd saját sorozatot is kapott Boba Fett könyve címmel. A sajtóértesülések szerint pedig a közeljövőben újra visszatérhet a karakter.

Hagyatek Banner Uj Fekvo 2000x1000 B

A Szerzőről

SonOfMurglak

SonOfMurglak

"But I can be mouthy, because you know, what are they gonna do, fire me?"
A Szerző cikkei

Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo