Filoni elhintette, hogy miről szólhat a következő sorozata

dave2_2_1536x864_850809344556.jpg

Nemrég írtuk meg, hogy elvileg nemsoká bejelentik a Lázadók készítői, mi lesz a következő projektjük. Természetesen most leginkább erről kérdezgetik Dave Filonit is, aki két különböző interjúban olyan utalásokat tett, amikből már talán következtethetünk a következő sorozatuk témájára. Mivel a hír a Lázadók befejezésével kapcsolatos spoilereket tartalmaz, így a részleteket a folytatásban olvashatjátok el.

Az Entertainment Weeklynek Filoni arról beszélt, hogy már tudja, hogy mit fognak csinálni, de konkrétan viszont nem beszélhet még róla. Ugyanakkor megjegyezte, hogy az új sorozat kapcsolódik majd a Lázadók végéhez. "Az egyik dolog véget ér, és egy újabb kezdődik, és a történet folytatódik. Ilyen egy Saga." Mivel a sorozatzáró epizód végén azt látjuk, hogy Sabine és Ahsoka elindulnak Ezra keresésére, így valószínű, hogy az új sorozat egyik témája ez lesz. Bár nincs kimondva, de sokan arra gondolnak, hogy Ezra valahová az Ismeretlen Régiókba utazott el, és mivel a VI-VII. rész közötti időszakban a galaxisnak ez a része kulcsfontosságú lesz (hisz innen indul az Első Rend), így logikusnak is tűnne, hogy itt játszódjon a következő animációs sorozat.

Az io9 Filonival készített interjújában pedig arra találhatunk utalást, hogy az új széria egyik központi karaktere talán Jacen Syndulla, Kanan és Hera fia lehet majd. Elárulta ugyanis, hogy bár még nincs konkrét tervük vele, a Lucasfilmnél már sok ötletük van a karakter jövőjével kapcsolatban. Azt is megerősítette, hogy az elnevezés egyfajta kikacsintás az egykori Expanded Universe olvasói felé: azt akarták, hogy ha már Jacen Solo kikerült a kánonból, ilyen módon "tovább élhessen".

A Szerzőről

SonOfMurglak

SonOfMurglak

"But I can be mouthy, because you know, what are they gonna do, fire me?"
A Szerző cikkei

Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo