Ezt a korszakot célozzák be az érkező Star Wars-filmek

rogue_squadron_teaser2.jpg

A jövőben bemutatandó Star Wars-filmek terén jelentős átszervezéseket eszközöltek, már ami a bemutatási dátumot illeti. Taika Waititi filmje és a Rogue Squadron helyet cserélnek Petty Jenkins elfoglaltsága miatt, viszont kérdéses, hogy lesz-e 2023-ra valamilyen Star Wars-tartalom a mozikban, míg Rian Johnson trilógiáját egyelőre zárójelbe tették, mivel a rendező a Tőrbe ejtve projektjére koncentrál. Ezen kívül ott van még a Marvel-vezér, Kevin Feige sztorija is. A projektek korai stádiuma miatt egyelőre nem tudunk még semmit a sztorijukról (a témája is csak a Zsivány Osztag-mozifilmnek ismert), de most már annyit biztosan lehet tudni, hogy a folytatástrilógia érájában fognak játszódni.

Kathleen Kennedy, a Lucasfilm elnökasszonya a 2022-es Star Wars Celebration csütörtöki napján beszélt a franchise mozis jövőjéről az Empire magzinnak nyilatkozva. Amikor elmondta, mely időszakot célozzák be az új filmekkel, úgy fogalmazott, hogy az érkező filmek kapcsán a VII-VIII-IX. filmek korszakában gondolkodnak, és így lényegében a kérdés az, hogy mennyire távolodnak el ezen az érán belül az új trilógiától. Azt mondta, hogy a folytatástrilógián túlmenően is be akarják mutatni ezt az érát – ez a megfogalmazása pedig erősen azt sugallja, hogy a IX. epizód után játszódnak majd a jövőbeli filmek.

Kennedy emellett a comicbook-com-nak is nyilatkozott, amiben biztosította a rajongókat, hogy a forgatókönyvek kidolgozása van folyamatban, néhány rendező nevéről nemsokára le fogják rántani a leplet, és hamarosan visszatér a mozikba a Star Wars. Kevin Feige és csapata részéről pedig nem tudott sok felvilágosítást adni, csupán annyit, hogy rendkívül elfoglaltak.

A Szerzőről

owokaleyo1992

owokaleyo1992

"To defeat an enemy you must know them. Not simply their battle tactics, but their history, philosophy, art." - Grand Admiral Thrawn
A Szerző cikkei

Hirdetés

Plagueis Maul Allo 2 Javitott 1

Hirdetés

Thrawn Allo Banner