Ez az oka, hogy a The Acolyte sokat ugrik vissza időben

star_wars_acolyte_leslye_headland_.jpg

Többször cikkeztünk már a The Acolyte című élőszereplős sorozatról, amely az első olyan Star Wars-projekt lesz, ami jelentősen visszaugrik az időben, a messzi-messzi galaxis múltjába. A szériáról egyelőre annyit lehet biztosan tudni, hogy a Sötét Oldalra, illetve képviselőire fog fókuszálni – ezzel kapcsolatban most a sorozat showrunnere, Leslye Headland (a Végtelen matrjoska társalkotója) elmondta, hogy az éra kiválasztásában is szerepe volt.

Headland egy interjúban arról beszélt, hogy olyan korszakot akart megcélozni, amikor a Sith-eknek még nem volt hatalma a galaxis felett.

"Ha már a rosszfiúk szemszögéből akarja bemutatni a Star Warst az ember, akkor olyan időszakot kell választania, amikor még a másik oldal felülmúlja őket. Vagyis amikor még úgymond ők az esélytelenebbek. Ez pedig egy olyan éra"

– fogalmazott.

A The Acolyte ugyanis a Köztársaság Fénykora korszak végén játszódik, nagyjából száz évvel a Baljós árnyak előtt. Ekkor még messze voltak attól a befolyástól a Sith-ek, amit aztán végül Palpatine mesterének, Darth Plagueisnek az idejére elértek.

Leslye Headland egyébként beszélt arról, hogy ő Star Wars-rajongóként leginkább a bővebb univerzumra is hatással levő az RPG-ket, a szerepjátékokat szerette. De Kathleen Kennedy ucasfilm-elnök szavai alapján a The Acolyte alkotója sok könyvet is ismer Extended Universe-ből (Legendákból), és olyasmikből is meríteni fog, amikkel eddig a mozgóképes Star Wars-projekteknél nem foglalkoztak.

A sorozatnak egyébként elvileg női főszereplője lesz, és egy korább, nem megerősített pletyka szerint Amandla Stenberg fogja alakítani a főszereplőt.

A Szerzőről

SonOfMurglak

SonOfMurglak

"But I can be mouthy, because you know, what are they gonna do, fire me?"
A Szerző cikkei

Hirdetés

Fergeteghajto 2

Hirdetés

Lando Megjelenes Allo