Értékes Star Wars-kellékek kerülnek kalapács alá

gillard_mcgregor_hayden_1.jpg

A Star Wars-filmek forgatásánál rengeteg mára ikonikussá vált kelléket felhasználtak, rengeteg tárgynak több változata, replikája is volt, amik a gyűjtői piacon tetemes összegeket érhetnek. Nyáron adtuk hírül, hogy A Birodalom visszavágban a Veers tábornokot alakító, 85 éves Julian Glover megválik összegyűjtött filmes tárgyaitól, köztük az Indiana Jonesban és a Star Wars-ban látott különböző dolgoktól.

A mostani hír jóval nagyobb horderejű, a tárgyak népszerűsége, mennyisége és értéke tekintetében: a Prop Store bejelentette, hogy december elseje és másodika közt élő, virtuális árverést tart, ahol a Star Wars-ban feltűnt 110-nél több, értékesnél értékesebb kellék, jelmez és eldobható dolog is kalapács alá kerül, amik becslés szerint összesen legalább 5,6 millió dollárral érhetnek fel.

 

S L400Az aukcióra bocsájtott tárgyak közt Nick Gillard, az előzmény trilógia kaszkadőr koordinátorának magángyűjteményéből is van néhány becses kellék, ő például felajánlotta A Sith-ek bosszújában láthatott Obi-Wan Kenobi "hősi" kardot, amit 105.600 és 158.400 dollár közé osztottak be, illetve Anakin Skywalker "hősi" fénykardja is ott van, amit Hayden Christensen forgatott.

 

A Prop Store-nak maga a 61 éves Gillard is nyilatkozott és visszaemlékezett az előzmény filmek forgatására az aukció eseménye kapcsán. Gillard egyébként a Jedi Cin Dralligot alakította a III. részben egy rövid jelenet erejéig, ő az egyik holofelvételen látható, ahol Anakin Jedikkel küzd a templomban, valamint A Jedi visszatérhez maga Mark Hamill akarta őt saját dublőrjének, minek után a Britannia gyógyintézetben már volt dublőrje a színésznek. A Star Wars-filmeken kívül pedig más híres alkotások is felsorakoznak a neve mellett, például a Superman 1-3, Supergirl, Támadás a Krull bolygó ellen, Frankenstein menyasszonya, Alien 2-3, A Nap birodalma, Willow, Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag, Interjú a vámpírral, Dredd bíró, Waterworld - Vízivilág, Hét év Tibetben, A múmia, Monte Cristo grófja illetve pár James Bond-film. Elmondta, hogy mikor Georga Lucas felkérte a Jedik régi-új vívóstílusának kidolgozására, valami ismert dolgot akart alapnak, ami a nézők számára is felismerhető, így a kendóra esett a választás, de minden vívó- és küzdőstílussal kísérletezett a kardmester. Gillard leszögezte, hogy a kaszkadőr munka az egyik legigényesebb és aprólékosabb munka, mivel a színészeknek megszabott időközönként próbákra kell járniuk. Egy példát emelt ki ehhez, hogy 6-8 hétig kell felkészülniük a színészeknek, és legalább napi 4 óra gyakorlás a bevett módszer. Ámde Hayden Christensen 8 órát ölt ebbe bele napi szinten, valamint elmondása szerint Ewan McGregor is rengeteg időt szánt rá a három filmre.

 

Aki kedvet kapott az aukción való részvételre és elegendő tőkével rendelkezik a licitekre, itt regisztrálhat az eseményre. És íme az elárverezendő értékesebb tárgyak listája:

 

  • Obi-Wan Kenobi (Ewan McGregor) "hősi" fénykardja a III. részből (becsült érték: 105.600 - 158.400 dollár).

  • Rohamosztagos sugárvető a VI. részből (becsült érték: 66.000 - 92.400 dollár).

  • Darth Vader (Hayden Christensen) "hősi" fénykardja a III. részből (becsült érték: 52.800 - 105.600 dollár).

  • Világító, távolról vezérelhető R2-S8 droid a Solo: Egy Star Wars-történetből (becsült érték: 52.800 - 79.200 dollár).

  • Obi-Wan Kenobi (Alec Guinness) otthonának és páracsapdák miniatűr modellje a felújított IV. részből (becsült érték: 33.000 - 46.200 dollár).

  • Hothi lázadó katona A295-ös sugárkarabélya az V. részből (becsült érték: 26.400 - 39.600 dollár).

  • Obi Wan Kenobi (Ewan McGregor) "harci" fénykardja pengével, az I. részből (becsült érték: 52.800 - 79.200 dollár).

  • Rohamosztagos jelmez a The Mandalorian sorozatból (becsült érték: 10.560 - 15.840 dollár).

  • Életnagyságú harmathátú fej a IV. részből (becsült érték: 26.400 - 39.600 dollár).

  • Qui-Gon Jinn (Liam Neeson) "harci" fénykardja az I. részből (becsült érték: 13.200 - 19.800 dollár).

 

Forrás: IGN.com

A Szerzőről

owokaleyo1992

owokaleyo1992

"To defeat an enemy you must know them. Not simply their battle tactics, but their history, philosophy, art." - Grand Admiral Thrawn
A Szerző cikkei

Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo