Érdekes pillanatfotó érkezett az Ahsoka sorozatból

ahsoka_live_action_still.png

Az Empire Magazin legújabb számában többek között az élőszereplős Ahsoka sorozattal foglalkozik, és ebből még az újság megjelenése előtt közzétettek online néhány képet a főszereplőről, majd egy kissé spoileres pillanatfotót is, amelyen a széria meglepetés-karaktere látható. 

A képen egy Inkvizítor van, megjelenése alapján ő az a vörös fénykardos harcos, aki az előzetesben is feltűnt pár pillanatra, de itt most jobban megvizsgálhatjuk. Bár az arcát sisak takarja, a páncélja alapján nagyon úgy néz ki, olyasvalakiről van szó, akit még nem ismerünk, azaz a személyében egy újabb szereplőt mutathat be a sorozat.

Ő lesz egyébként a tizenharmadik tagja a szervezetnek, aki szerepet kap valamilyen történetben, mostanáig ugyanis tucatnyi Inkvizítort láthattunk különböző Star Wars-projektekben, amióta először feltűntek a kánonban a Lázadók animációs sorozatban. A Jedi-vadászok szerepet kaptak a Fallen Order játékban és folytatásában (valamint az ehhez kapcsolódó képregényben) és a Darth Vader-képregényszériában, legutóbb pedig az élőszereplős Obi-Wan Kenobi sorozatban és a Jedihistóriák animációs szériának az Ahsoka regényt feldolgozó részében láthattunk új Inkvizítorokat.

A fentebb felsorolt sorozatok és játékok mind az előzménytrilógia és az eredeti trilógia között helyezkednek el időben, és mint Tarkintól tudjuk, az Egy új remény idejére már az Inkvizítorok eltűntek. Emiatt valószínűnek tűnik, hogy az Ahsokában valamilyen flashback-jelenetben láthatjuk a lenti fotón látható karaktert, akiknek akár köze lehet valami módon a széria két negatív karakteréhez, Shinhez és Baylanhez (akár az is elképzelhető, hogy éppen valamelyikük az, csak a múltban). Egyelőre csak találgatni lehet, ugyanis a közzétett képhez nem érkezett magyarázat.

Akiket egyébként az Inkvizítorok érdekelnek, azok számára jó hír, hogy a Vader-képregények egyik Inkvizítora, Iskat Akaris saját regényt kap. Az Inquisitor: Rise of the Red Blade című könyvet a Phasma és a Fekete torony írónője, Delilah S. Dawson jegyzi, angol megjelenése júliusban várható. A kötetről bővebben ebben a cikkünkben írtunk.

Ahsoka Inquisitor
Darth Plagueis Maul Fekvo

A Szerzőről

SonOfMurglak

SonOfMurglak

"But I can be mouthy, because you know, what are they gonna do, fire me?"
A Szerző cikkei

Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo