Ennyiért kelt el Han Solo sugárvetője

han_solos_blaster_from_return_of_the_jedi_sells_for_550000_1161.1200.jpg

Hetekkel korábban számoltunk be arról, hogy elárverezik Han Solo korábban elveszettnek hitt sugárvetőjét. A Rock Island Auction Company augusztus 27-én lefolytatta az aukciót, ahol jóval magasabb áron került új gazdához a filmes ereklye, mint azt először becsülték.

A sugárvetőt eleinte 300 és 500 ezer dollár közötti értékre taskálták, az aukción viszont 1.057.500 dollárnál ütött a kalapács, ami magyar fizetőeszközre átszámolva majdnem 437 millió forint. Joel Kolander, a Rock Island Auction Company menedzsere elárulta a kellékről, hogy ez maradt meg egyedül a három vaktöltényes sugárvetőből, amit a koréliai használt. Ráadásul egy Harrison Ford által aláírt Han Solós kép is járt az új tulajdonosnak.

 

A DL-44-est eredetileg egy Mauser C96-os pisztolyból alakították át. A kellékesek hozzáillesztettek egy távcsövet és pár egyéb kiegészítő darabot, hogy a ma ismert sugárvető köszönjön vissza. A kellék történetéhez még azt is hozzátette Kolander, hogy ezt a sajátos darabot anno Frank Sinatra is használta a Halálos hajsza című filmben.

A Szerzőről

owokaleyo1992

owokaleyo1992

"To defeat an enemy you must know them. Not simply their battle tactics, but their history, philosophy, art." - Grand Admiral Thrawn
A Szerző cikkei

Hirdetés

Fergeteghajto 2

Hirdetés

Lando Megjelenes Allo