Előzetesen a Fallen Order folytatása, a Survivor

SW_Jedi_Survivor_Ann_05_27_22.jpg

Hivatalosan is felfedték a már régóta nyílt titoknak kezelt Jedi: Fallen Order folytatását. A Star Wars Celebration pénteki napján még egy rövidke előzetest is levetítettek a Jedi: Survivorból, amelynek sztorija ezúttal is Cal Kestis és csapata körül fog forogni, és ahogy a cím is sejteti, a túlélésről és a menekülésről szól ezekben a sötét időkben. Időben pedig 5 évvel az előző felvonás után járunk, azaz YE 9-ben, ugyanabban az évben, amikor a Kenobi-sorozat játszódik. A játék megjelenésének évét adták még csupán meg, 2023-ban vehetjük kézbe az irányítást, de csak a Next Gen konzolokon (Playstation 5, Xbox Series X) és PC-n lesz játszható.


A játékért felelős rendező, Stig Asmussen elárulta, hogy a történetben fontos lesz BD-1 és Cal Kestis kapcsolata, emellett az előzetesben felbukkanó pau'anról is elmondta, hogy egy birodalmi szenátor, aki veszélyeset üzletet bonyolít a Coruscanton. Stig Asmussen kezeskedett, hogy ebbe a játékba sok mindent belerakott a Respawn Entertainment, amit az előzőbe még szerettek volna, de kimaradt, úgy mint egyes küzdőállások és harcrendszerek, a történet csapásiránya, a Cal és csapatának fejlődése, a világok és szintek megközelítése és elérése, még élethűebbé tétele.

A Szerzőről

owokaleyo1992

owokaleyo1992

"To defeat an enemy you must know them. Not simply their battle tactics, but their history, philosophy, art." - Grand Admiral Thrawn
A Szerző cikkei

Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo