Eldőlt, mi lesz a The Mandalorian spinoff sorozattal

-
Kategória
-
Írta
-
1,451
-
-
26nov., 2021
A tavaly decemberben elénk tárt projektdömping címei között főleg sorozatok domináltak, közülük kettő a The Mandalorianhez, az első élőszereplős kánon szériához kapcsolódik, erősítve az úgynevezett "Mandoverzumot" a The Book of Boba Fett-el együtt: az Ahsoka és a Rangers of the New Republic. Előbbi a címszereplő kalandjait követi nyomon (várhatóan Thrawn főadmirális és Ezra Bridger keresésében), míg utóbbi körül inkább úgy ragadt meg a reflektorfényben, hogy az utóbbi időkben különösen nagy por kavaródott körülötte. Kezdődött azzal, hogy a közösségi médián való botrányos megnyilvánulásai miatt a Lucasfilm megvált a Cara Dune-t alakító Gina Caranótól, aki a várakozások szerint nagy szerepet játszott volna a projektben. Utána történtek találgatások, ki vehetné át a karakter, illetve a színésznő szerepét, azonban májusban a Variety arról értesült, hogy erősen háttérbe szorult és leálltak a Rangers of the New Republic készítésével.
Ez a nem túl jó előjel mostanáig addig formálódott, hogy már csak múlt időben beszélhetünk a Rangers of the New Republicról, legalábbis külön sorozat formátumában keresztet vethetünk rá. A Portal Star Wars nevű oldal a Twitteren osztott meg egy kiragadott részt a korábban promózott Empire-cikk teljes egészéből, amiben Kathleen Kennedy ad felvilágosítást a The Mandalorian spinoff sorozat sorsáról:
Semmi, egyetlen forgatókönyv sem készült hozzá. [Az ötletek] egy része a The Mandalorian későbbi epizódjaiban fog helyet kapni, ebben biztos vagyok.
Tehát Kennedy szerint forgatókönyv hiányában idáig alig történt előrelépés a spinoff ügyében, és még a start előtt visszaolvad az eredetsorozatába. Ezek szerint vélhetően a harmadik évadát forgató The Mandalorianban tesznek pontot Cara Dune történetének végére, és a melléksorozathoz kitalált dolgokkal, ha nem is minddel, a fő sorozatban fogunk szembesülni.