Ekkor kezdődhet az Új Jedi Rend-film forgatása

rey_tros.png

Úgy néz ki, a Lucasfilm jövő tavasszal el akarja kezdeni a Daisy Ridley fémjelezte, egyelőre ismeretlen című következő Star Wars-filmjének forgatását – írta meg a cbr.com.

A portál a Film- és Televízióipari Szövetségnek egy frissen közölt produkciós listája alapján számolt be arról hogy várhatóan 2024. április 7-étől forognak majd a kamerák. A korábbiakhoz hasonlóan ezt a filmet is Londonban forgatják majd. Ezt az infót azonban egyelőre nem szabad készpénznek venni, a StarWarsNewsNet portál értesülései szerint például megeshet, hogy az idei sztrájk okozta csúszás miatt leghamarabb nyáron kezdhetnek forgatni.

A cikk hozzáteszi: belsős információk alapján a filmnek valószínűleg a többi főszereplője is megvan már, így már csak idő kérdése, hogy érkezik a szereposztásról valamilyen hivatalos bejelentés, vagy éppen egy kiszivárogtatás. (Korábban John Boyega, azaz Finn visszatérését már rebesgették, de úgy tudni, hogy egy új karaktert állítanak a középpontba.)

A filmről egyelőre annyit lehet biztosan tudni a Rey-t alakító Ridley visszatérén kívül, hogy a története 15 évvel a Skywalker kora után játszódik majd, és a Jedi Rend újjáépítse körül fog forogni (erre utal a pletykált címe is). A forgatókönyvért Steven Knight (Birmingham bandája) felelőr, a rendező az Oscar-díjas Sharmeen Obaid-Chinoy (Ms. Marvel) lesz. Ridley nemrég nyilatkozott a filmről, ezt ebben a cikkünkben idéztük.

Hagyatek Banner Uj Fekvo 1460x684 A

A Szerzőről

SonOfMurglak

SonOfMurglak

"But I can be mouthy, because you know, what are they gonna do, fire me?"
A Szerző cikkei

Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo