darth_bane_trilogia_fekvo.jpg

Sorozatok

podcast.jpg

Több mint egy hónapot késve ugyan, de megérkezett a VIII. epizód kibeszélője. Most, hogy kicsit lecsengett már az új rész körüli őrület, talán könnyebben emészthető lesz ez a 2 óra. Mondhatnánk, hogy szándékosan intéztük így, de az nem lenne igaz.


podcast.jpg

Még épp idejében, a premier előtt újra átbeszéljük nagy vonalakban, hogy mit gondolunk az új filmről. De előtte két könyvről, vagyis pontosabban fogalmazva öt könyvről beszélgetünk ebben az adásban. Mind a filmet, mind a könyveket illetően spoilermentesek vagyunk. Soileres kibeszélővel legközelebb jövőre jelentkezünk, amikor már kicsit lecsengett az őrület, és mindenki százszor megnézte a filmet.


podcast.jpg

Alább meghallgatható podcastünk második adása, melyben előbb a III. Országos Star Wars Találkozóról beszélünk, majd az új trilógia és sorozat kerül terítékre. Végül pedig a Battlefront 2 kampányát is átbeszéljük. Csatlakozzatok hallgatótáborunk Facebook csoportjához, ha nem szeretnétek lemaradni a legújabb részekről! A premier előtt, még egyszer jelentkezünk majd, a jövő hét elején.

YouTube csatornánkon kívül, Itunes-on és az RSS feednek köszönhetően, különböző podcast hallgató appokban is megtalálhatóak vagyunk. Érdemes ott is követni minket, hiszen először oda kerülnek fel a friss adások. Véleményeket, észrevételeket szívesen fogadunk!


holonetpodcast.jpg

A régi HoloNet Rádió hamvaiból, most megújult erővel megkíséreljük a visszatérést. Igyekszünk rendszeresen jelentkezni az új HoloNet Podcast névre hallgató műsorunkkal. A koncepció továbbra is változatlan, többé-kevésbé a megszokott hangokkal találkozhattok az adásokban. Hamarosan több platformon is elérhetőek leszünk: Itunes, RSS feed), addig viszont itt egy youtube link. Jó szórakozást! Véleményeket, észrevételeket szívesen fogadunk itt, youtubeon, de a "régi" HoloNet Rádiós facebook csoportban is.


Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo